Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)

Történettudomány - Bagi Gábor: Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY

nyelvi) rendeletek az emberek érthető ellenállását váltották ki, amit jól ki lehetett használni. Ekkoriban minden betyár szökött honvédnek mondta magát, és egy Bach-huszár elleni fellépést már önmagában is lehetett magyarázni hazafias érzelmekkel, az elnyomatásba való bele nem törődéssel. Számos legenda született ekkoriban, amelyek közül némelyek utóbb nemcsak neves írók (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza, Ráth-Végh István), hanem komoly történészek nagy munkáiban is helyet kaptak.

Közelebbről megvizsgálva azonban az egyes eseteket, már nem mindig ennyire szép és egyértelmű a helyzet. Az életükkel mit kezdeni nem tudó, sokszor beteges, pszichopata, ön- és közveszélyes emberek ugyanúgy nagy számban fordultak elő a betyárok között, mint az erőszakos be- sorozás elől menekülő katonaszökevények. Áldozataik körét eleve kijelölte, hogy csak a nemesektől, a boltos kereskedőktől, a papoktól és a kocsmárosoktól volt esélyük komolyabb zsákmány szerzésére. Ám mivel ezek száma egyes vidékenként nem volt túlságosan nagy, idővel sok betyár már a szegényektől is rabolt ruhát, élelmet, fegyvert, marhát, juhot, lovat vagy más egyebet. így amíg az önkényuralmi rendszer szorítása erősödött, a lakosság rendszerint segítette a betyárokat, ám amikor némileg könnyebbé vált a helyzet, már nemritkán nyíltan ellenük fordultak. A helyzetet az is bonyolította, hogy a betyárok között a leggyakoribbak a futóbetyárok voltak, aki főleg útonállással foglalkoztak, és mivel nem volt állandó területük, maguk is gyakorta vándoroltak.

Magam az alábbiakban a korabeli levéltári források és a sajtó tudósításaiból igyekeztem válogatni a témával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy ezekből sem lehet minden esetben, az egyes személyekkel kapcsolatban pontos, tárgyilagos képet kialakítani, ám úgy vélem, hogy ezek nélkül viszont egészen biztosan nem. Egyedül a népi emlékezetben megmaradt, heroizált, legendaszerű történetek önmagukban nem alkalmasak a tárgyilagos történelmi képalkotásra. Számos téves megállapítást tartalmaznak, nemritkán pedig szándékosan is meghamisították a tényeket a szebb, meghatóbb történetek érdekében. A tárgyilagos történeti kép megalkotásához tehát az ilyen szemléletű megközelítésre is nagy szükség van. Elöljáróban még egy tényezőre utalnunk kell. Az Alföldön főképp a Kiskunság és környéke számított a betyárok igazi hazájának, a hatalmas, jórészt még lakatlan, felosztatlan pusztákkal és nagyszámú rejtekhellyel. Megyénk területe - amelyen akkoriban Heves és Külső-Szolnok vármegye, illetve a Jászkun Kerület osztozott - viszont a legtöbb esetben a szemszögükből már másodlagosnak számított. Igaz a jászok által megváltott kiskun pusztákat a betyárok előszeretettel látogatták, de magában a Jászságban, a Nagykunságban és a köztes Tisza-mentén az Alföld többi részéhez képest mégis kevésbé fordultak elő. Számuk növekedésének nem kedvezett az itteni sűrűbb településhálózat, valamint a puszták kisebb területe sem.

1. Adalékok az 1850-es évek helyzetképéhez

Az említett általános tendenciák alól némiképp csak a Világost követő időszak tekinthető kivételnek, amikor a bujdosó, elítélt szabadsághőstől, katonaszökevénytől kezdve nagy számban bujkáltak, rejtőzködtek ezen a területen is, főleg az első években. Ennek a helyzetnek a veszélyességét fokozta, hogy az ország területén statáriális katonai bíráskodás volt érvényben, így a bűnözőket vagy a bűnözőnek nyilvánított személyeket gyorsított eljárással ítélhették el. 1850 nyarán az Alföldön főképp katonaszökevényeket köröztek. Ezek között említették Kollár Mihály 20 esztendős jászfényszarusi és Berdók Ferenc jászapáti születésű lakosokat, Rátkai György és Miskolci József jászkiséri gyalogosokat, Csirke Sándor jászladányi szekerészt. Mellettük még a 12. számú Nádor huszárezred több tagját is keresték, akik 1848 őszén Csehországból szöktek haza, és még ekkor is bujkáltak. így közülük Farkas Ágoston és Léki István jászberényi, Nemes Gábor, Kondás Péter és Jakab Soma jászkiséri, Szabó János jászapáti, Antal József, Kollonics Illés és Szórád István jászladányi, Lajkó Ferenc és Takács Miklós jászalsószentgyörgyi születésű katonákat sorolták fel a körözési jegyzékek. A mellettük szereplő Józsa György és Takács János kunszentmártoni állami fogoly kapcsán nincs megadva konkrét bűntett.2

1852. május 19-én a császári haderő az 1826-1831 -es korosztályok tagjai közül az ekkoriban létrehozott, a Jászság és a Nagykunság kivételével a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyét magában foglaló Szolnok vármegyében összesen 274 szökött újoncot körözött, mégpedig az alábbi megoszlásban.3 (lásd: 1 táblázat)

A volt honvédek, katonaszökevények közül természetesen nem mindenkiből lett betyár, sőt általában a betyárok zöme sem a szökött katonák közül került ki. A megtorlástól való félelem sokszor komoly gátló szerepet játszott abban, hogy bajaikat újakkal tetézzék, és olyan komolyabb törvénytelenséget kövessenek el, ami már szigorúbb megtorlást vonhatott maga után. Jól mutatja ezt a felfogást az a Jászságból, 1852/1853 fordulójáról ismert két rögtönítélő bírósági ítélet is,4 amelyek alapján végül összesen három személyt ítéltek halálra és végeztek ki.

“Katonai rögtönbírósági ítélet.

Koros Mihály, jászberényi, jászsági szüljetésű]., 20 éves, kathjolikus]., nőtlen, magát kimutatni nem tudó csavargó, és Kováts István, jászberényi, jászsági szüljetésű]., 30 éves, katholjikus]., nős, 3 gyermek atyja, születéshelyéni paraszt, mindketten fjolyó], hó 15-kén a csjászári], kirjályij. csendőrség által a katonai rögtönbíróság elé állíttattak, és megállapított tényállás mellett hitelesen bevallák, és pedig: első, hogy rosszhírű czimborái társaságában a jászberényi pusztákon több hét óta rablást szándékkal tartózkodott, több ízbeni lólopást követett el, és múlt hó 30- kán két felfegyverkezett lovas társával Danis András majorságán a lajosi pusztán, ennek fiától Danis Istvántól egy hátaslovat erőszakkal elvenni próbáltak, a másik vizsgálat alá vett Kovács István pedig Koros Mihályt, valamint ennek bűntársát, Sánta Mihályt ezen rablómegtámadás után, mind a mellett, hogy gonosztetteik teljes tudomásával bírt, és azokat helyeselve tanyájára önként befogadta, megvendégelte, a csjászári], kirjályi], rendőrség elől, melly őket nyomozá, elrejtette és eltagadta: fjolyó], hó 16- kán egyhangúlag hozott rögtönbírósági ítélet által, és pedig: Koros Mihály rablás bűnéért a magyarországi magas csjászári], kjirályi], katonai és polgári kormány fjolyó], éjv], november 27. kelt rendelete 3. §-ának értelmében kötél általi halálra, Kovács István pedig az előtte ismeretes rablónak szándékos befogadása és a nyomozó csjászári], kirjályi], csendőrség előli elrejtéséért a fennidézett magas rendelet 5. §-a értelmében lőpor és golyó

2 Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (a továbbiakban SZML) Jászjákóhalma, tanácsi jegyzőkönyv 1850. 1., 145., 161., 164., 167-168. oldalon lévő körözések.

3 „Magyar Hírlap”, 1852. május 26.3651.

4 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Kunszentmárton Levéltára, 1851/53. évi rendezetlen iratok.

306