Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Bagi Gábor: Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)
BAGI GÁBOR: HŐSÖK, BETYÁROK, BŰNÖZŐK... (AVAGY ADALÉKOK A BETYÁRVILÁG 1849 UTÁNI TÖRTÉNETÉHEZ A MAI JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETÉN) el a fegyverével bezúzta, s miután amaz magát megadni vonakodott, az istáidba pedig bemenni nem lehetett, Pál Dániel ajtón keresztül három lövést tett, melyek egyike Kozmát homlokon találta, minek folytán ő is megadta magát."60 Az eset nyomán Ferenc József császár és király ritka bátorságáért 1883. február 3-án kelt legfelsőbb határozatával Pál Dániel csendőr őrsvezetőnek a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta.61 Pál hamarosan Erdélyi Mihály (Erdélyi György apja) és Szabó Sándor tiszafüredi lakosokat is letartóztatta, akik a betyárok orgazdái voltak.62 6. Összegzés helyett Az elmondottakhoz sok mindent hozzá lehetne tenni annak kapcsán, hogy mennyire tárgyilagosan is látta népünk a betyárok tetteit. Önmagában is eléggé tanulságos azonban az 1911-ben háromszoros gyilkosságért kivégzett edelényi Regula Ede esete: „Akasztófa-romantika. Miskolczi ember beszéli, hogy a március 13-án kivégzett Regula Ede sírjára még mindennap friss virágot hordanak. Sőt - nem tréfa! - arról van szó, hogy gyűjtés utján síremléket állítanak a kivégzett rabló gyilkosnak. Igazán nem tud az ember mit szólni az ítélő képességnek ekkora eltévelyedéséhez. A betyár-romantikát, különösen a Bach-korszakban, meg tudjuk érteni, mert a betyár a törvénytelen hatalomnak ellensége volt. A nép, igen 60 „Eger”, 1883. január 4.2-3. Az eset a népi emlékezetben több részletében másképp maradt meg. FÜVESSY Anikó 1988.20-21. 61 PRESZLY Loránd 1926.260. 62 „Eger”, 1883. február 22.73. helyesen, úgy okoskodott: aki az ellenségemnek ellensége, - az nekem jó barátom. No meg a betyár szemben támadta az embert, minden nap az életét kockáztatta, meg még -jót is tett olykor-olykor. Akiket azonban manapság, a roppant enyhén ítélő igazságszolgáltatás juttat a kötélre, azokban igazán alig van nemesebb vonás. Általános emberszeretetből részvéttel vagyunk irántuk, de haláluk után megnyugszunk. A részvét, a sajnálat azonban nem dicsőítés. Azt kell gondolnunk, hogy Miskolczon csak a hatóság helytelen eljárása és gyengesége idézte elő ezt a visszás, sőt természetellenes állapotot. Lám, Temesváron is volt kivégzés, és ott hire sem volt a miskolczi eseteknek: képeslapoknak, kötél-árverésnek, impozáns temetésnekstb. stb.” Mondhatnánk, hogy ma már teljességgel értékelni tudjuk az akkori emberek cselekedeteit, ám ez messze nem így van. A közelmúltban [2016 májusában] jött a híre, hogy amerikai rendezők meg akarják filmesíteni a „viszkis rabló” (Ambrus Attila) történetét. Elgondolkodtató azonban, hogy 1912 augusztusában a Fleves megyei hatvani mozi (mozgó) egy „erkölcsromboló hatású” filmjének bemutatását megtiltotta a járási főszolgabíró. „... helyes cenzúrát csinált - írta az Eger c. lap augusztus 10-i számában - midőn a műsorban látta, hogy a Regula Ede rablógyilkosságát akarják bemutatni, betiltotta annak a számnak az előadását. Más alkalommal a Haverda Mária (azaz a róla szóló gyilkosságot tárgyaló) filmjét tette indexre... Azzal igazán nem kell törődnie a ... főszolgabírónak, hogy ezért megabcúgolta az illető mozi törzsközönsége. Nem, még az sem lesz baj, ha Az Est /budapesti bulvárlap] ír majd ellene hasábos förmedvényt a „jogtalanul és brutálisan legázolt szent szabadság nevében.”63 Ez azonban 1912-ben volt. Ma viszont, úgy látszik, kell a példakép az ifjúságnak... 63 SUGÁR István 1979.70. 319
