Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Kertész Róbert: A középkor végi Szolnok és méltatlanul elfeledett földesura: Pálóci Imre
TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY 37. kép: Metélt-mázas, ún. sárkánytarajjal díszített korsó - a XV. század végéről és a XVI. század első feléből (Szolnok-Damjaních uszoda, fotó: Kozma Károly fotóművész) tak, mint a falvaké. A jobbágynépesség számának meghatározásához a kiindulási alapot mindössze egyetlen forrás, a tanulmányunkban korábban már hivatkozott Ernuszt-féle számadáskönyv szolgáltatja.267 A Pálóci Anna férjének bátyja, Ernuszt Zsigmond királyi kincstartó által vezetett 1494. és 1495. évi összeírásban az adóegység neve nem került rögzítésre. Kubinyi András azonban megállapította, hogy az nem azonos a - korábban feltételezett - portával, kapuval, végeredményben pedig a jobbágytelekkel (sess/'o), hanem a füst (fumus), azaz a háztartás volt.268 Az adó 1494-1495-ben egy forintot tett ki, tehát még számolni sem kell ahhoz, hogy kijelenthessük: a forrásban feltüntetett 60 forint, éppen 60 háztartásnak feleltethető meg, amely alighanem a Külső-Szolnok megyei Pálóci birtokok felét foglalhatta magában. Ezt arra a - korábban már kimutatott - tényre alapozzuk, mely szerint a Pálóci család egyes ágai, így Imrének és unokatestvérének, Istvánnak a leszármazottai, illetőleg örökösei megosztva birtokoltak. Mivel Imre egyetlen leányát, Annát Ernuszt János elvette feleségül, a számadáskönyvben emiatt tüntették fel az ő neve alatt a szolnoki uradalom egy részét, vélhetően felét. Szinte bizonyosra vehető, hogy az említett 60 adózó háztartásba beleszámították annak a szolnoki Pálóci-uradalomhoz tartozó Fejéregyház mezővárosnak a felét is, amely mindössze 4 centralitási ponttal rendel267 ENGEL, Johann Christian 1797.131. 268 KUBINYI András 1996.138-139. kezik. Az ilyen, 4-5 pontos, valójában falu (possessio) jellegű településeknek az átlagnépessége 250-310 főre tehető.269 A késő középkori családok átlagos népességének meghatározásához ugyancsak átlagszámokkal vagyunk kénytelenek számolni. Kubinyi András a 6,2 fő/háztartás szorzószámot alkalmazta,270 ellenben Hatházi Gábor és Pálóczi Horváth András a 7 fős háztartási koefficienst tartotta valószínűbbnek.271 Mivel a teljes szolnoki uradalomban összesen cca. 120 jobbágycsalád lehetett, a lakosság 6,2-es szorzóval 745 főt, 7-es szorzóval 840 főt tett ki. Ameny- nyiben ezekből levonjuk Fejéregyház népességét, akkor településünkre az előbbi esetben cca. 435-495 főt, az utóbbiban pedig 530-590 főt kapunk. Csakhogy ezek a számok korántsem teljesek, hiszen egyrészt a jobbágycsaládok a XV. század második felében az állandóan növekvő állami adóterhek miatt gyakran összeköltöztek és közös háztartást vittek, ám találunk arra is példát, hogy egy család több nemzedéke lakott együtt egy udvarban, egyetlen kapu mögött.272 Másrészt ki kell egészíteni még az összeírásban nem szereplő többi társadalmi csoport: a megyei törvényszék és a sókamara személyzetével, valamint a bíró, a birtokos nemesek, illetőleg a tiszttartó, földesúri cselédek, szolgák, pauperek, zsellérek népességszámának becslésével egyaránt. A kb. 80 adózó jobbágycsaládhoz tehát még legalább 30 egyéb családot és legalább 40-50 fő nem családos szolgát, cselédet, fegyverest stb. lehetne számítani. Összegezve az eddigieket megállapítható, hogy a középkor végi Szolnok össznépessége cca. 750-800 fő körül járhatott, amely a jelenlegi megyeszékhely lakosságának az 1%-át éppenhogy meghaladja. Visz- szakanyarodva az alapkérdéshez, hogy végül is Szolnok a késő középkorban melyik kategóriába sorolható inkább, a 11-15 centralitási ponttal rendelkező mezővárosokéba vagy már a 16-20 pontos városok közé, a népesség becsült lélekszámának ismeretében egyértelmű a válasz, az utóbbinak nagyobb a valószínínűsége. A kapott számadat mindazonáltal alig több mint harmadát teszi csak ki Külső-Szolnok megye legnagyobb településének, Turnak/Nagyturnak, ahol ekkoriban cca. 2.300, illetőleg 2.750 fő lakott.273 Mindent egybevetve Szolnok a viszonylag alacsonyabb lélekszámú, de már városnak tekinthető települések közé tartozhatott, tehát jól beilleszthető az általános európai képbe. A modern történetírás ugyanis azt a véleményt osztja, hogy a késő középkor a kisvárosok kora.274 Jóllehet az alföldi régió városhálózata ezzel együtt sem változott a lényeget érintően, és jóval ritkább, mint a nyugat-magyarországi.275 Szolnok igazgatásáról semmit nem tudunk, de kétségkívül rendelkeznie kellett bíróval, tanáccsal, polgárainak túlnyomó többsége pedig - mint a földesúri mezővárosok lakói - jogilag jobbágynak számítottak. Amikor 1537. október 22-én kelt bizonyságlevelében a budai káptalan beiktatta Werbőczy Istvánt - egyebek mellett - szolnoki tulajdonába, említésre került a Tisza folyó gázlója és a kompátkelőhely.276 A következő évben, 1538. február 1-én Szapolyai János király vásártartási jogot adományo269 KUBINYI András 2000.46. 270 KUBINYI András 1996.139. 271 HATHÁZI Gábor 2004.172.; PÁLÓCZI HORVÁTH András in press 382. Köszönöm Pálóczi Horváth Andrásnak, hogy megjelenés előtt álló könyvének kéziratát rendelkezésemre bocsátotta. 272 KUBINYI András 1986.286-289. 273 KUBINYI András 2000.47. 274 KUBINYI András 2000.44-45.47. 275 KUBINYI András 2000.48-49. 276 BENEDEK Gyula 2007.127-128. 282
