Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Bagi Gábor: Adatok, megjegyzések Jász-Nagykun-Szolnok megye agrártörténetéhez a honfoglalástól a polgári forradalomig (895–1848)
BAGI GÁBOR: ADATOK, MEGJEGYZÉSEK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE AGRÁRTÖRTÉNETÉHEZ ______________A HONFOGLALÁSTÓL A POLGÁRI FORRADALOMIG (895-1848)______________ A század folyamán a nagyarányú népességnövekedés hatására gyorsan változott a határhasználat is. A szabadfoglalást előbb a két-, majd a század végén mindinkább a háromnyomásos rendszer váltotta fel, mindazonáltal a Jászkunságban és több mezővárosban az egyszerű nyomásrendszernél jóval bonyolultabb, a helyi viszonyoknak jobban megfelelő határhasználati rendszerek alakultak ki. Az őszi-tavaszi-ugar vetésforgó helyett pl. Jászapátin az első évben búzát, a másodikban rozsot, a harmadikban újra búzát, a negyedikben árpát vetettek, az ötödik évben a föld pihent, majd még három évig legeltették.100 Mezőtúron - ahol részint már tanyás gazdálkodás uralkodott - hétéves vetésforgót használtak. Az első évben kölest, a másodikban tavaszi búzát, a harmadikban árpát, a negyedikben őszi búzát vetettek, a többiben pedig legeltettek. Itt 1789-ben a szántók fele már tanyaföld volt.101 Egyes nagy határú úrbéres mezővárosokban (Mezőtúr, Tiszaföldvár), de főleg a szabadalmas jászkun településeken figyelhető meg szabadhasználatú határrészek (szállásföld) kialakulása, ahol aztán a szállások, majd tanyák is megjelentek. Emellett idővel az ugar egy részét is művelés alá vonták. A XVIII. század végéig egyértelműen kimutatható a töröktől és a kuruc kor küzdelmeitől jórészt kímélt Jászság gazdasági fölénye az újratelepülő, településszerkezetében is átalakuló Nagykunsággal és a Tisza mentével szemben. 1745-ben a redemptióval a szűk határú jász települések közel százezer kát. holdnyi kiskun pusztarészt váltottak magukhoz, ami az itteni állattartás fő színtere lett. A jászok - egyénileg vagy csoportosan - jelentős területeket béreltek a Tápió mentén, valamint az északról és keletről határos Heves megyei községekben, pusztákon (Besenyszög, Tiszasüly, Heves) is. Itt kezdetben állatot legeltettek, kaszáltak, majd később már a földművelés mellett szőlőt és dohányt is termesztettek. A Nagykunságban, ahol az újratelepüléssel hat nagy határú település váltotta fel a korábbi sűrűbb, de kisebb falvakból álló településhálózatot, a közösségek szintén béreltek pusztákat a határos hevesi (Tomaj, Bánhalma), szabolcsi és más részeken.102 Itt is alapvetően az állattartás (és néhol a szőlő) volt a meghatározó. A Tisza mente e tekintetben alapvetően bérbeadói szerepet játszott. A Tisza mentén 1789-ben a puszták a földek 44%-át tették ki, és mert közvetlenül a települések mellett feküdtek, sok helyen már ekkoriban megindult az itteni szántók, kertek, szőlők kialakítása. Ez előrevetítette a puszták gyorsabb benépesítését, a gazdálkodásba való egyre sokoldalúbb bevonását (uradalmi gazdálkodás). A Nagykunságban és a Jászságban e tekintetben némi fáziskéséssel számolhatunk.103 Az úrbéres vidéken aXVIII. században jórészt új nemesség telepedett meg. Zömük kis- vagy szegényedő középbirtokos volt, akik többen birtokoltak egy falut vagy mezővárost, illetve több helyen is birtokoltak kisebb-na- gyobb földeket. így az 1780-as években Magyary-Kossa István Tiszaroff 1/16-át, Kákát, Derzstomaj, Bánhalma, Szakállas, Akolhát és Tiszaabád 1/5-ét, Kérsziget 3/40-ét, Sáp 1/10-ét, valamint egy bodrogolaszi szőlőt és néhány Bereg megyei zálogos részt örökölt.104 Jellemző továbbá, hogy 1789-ben Tiszaroff már kilenc, Tiszabura hét, Tiszaszalók öt, Tiszaabád hat, Tiszaigar pedig 15 nemes birtokos között oszlott meg.105 A kezdetben 100 DÁVID Zoltán 1968.101. 101 BODOKI FODOR Zoltán-BODOKI FODOR Zsigmond 1978.46. 102 BELLON Tibor 1996.39-89. 103 MNL OL, Heves vármegye II. József kori kataszteri felmérés. Mikrofilmtár, 26.072. doboz. 104 MAGYARY-KOSSA Sámuel 1925.167. 105 HML Heves megyei nemesek 1789-es összeírása. még tehetősebb középbirtokosok (roffi Borbélyok, Magyary-Kossák) javai idővel gyorsan aprózódni kezdtek. A nagyobb uradalmak között említhető az egri püspökségé (Tiszaör- vény, Tiszaörs, Tiszapüspöki), a báró Tige családé (Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt), a két birtokos közt megosztott Mezőtúr és a Királyi Kamara javai (Szolnok és a környező puszták), bár az utóbbiak zömét nagyszámú bérlők árendálták. Igazán komoly nagybirtok azonban csak négy alakult ki, bár a Földváryaké (Cibakháza, Tiszajenő, Sárszög, Gyügér, Gyalu, Istvánháza) csak nemesi közbirtokosságként maradt egyben, és nem folytatott klasszikus uradalmi gazdálkodást. A báró Orczyak idővel a családtagok között felosztották javaikat (Tiszaabád, Tiszaszalók, Tiszabura, Ujszász és kilenc puszta), hasonlóan a báró Podmaniczkyak tiszaföldvári uradalmához (Tiszaföldvár, Vezseny és három puszta). A gróf Almássyak törökszentmiklósi birtoka (Törökszentmiklós és három puszta) csak a polgári forradalommal került felosztásra. A nemesi kis- és középbirtok megosztottsága mellett gondot jelentett, hogy sokáig számos itteni birtok egyes nagyobb birtokkomplexumok nehezen felhasználható részeinek számított (pl. Eszterháziak, Károlyiak, Keglevichek esetében). Más esetekben viszont a nagyobb, de szétszórt nemesi birtokok különféle, gyakran egymástól igen távoli részei egy-egy család gazdálkodási-munkamegosztási rendszerében kiegészítették egymást. Mindazonáltal ahol a talaj biztosította a normális termést, vagy nem kellett speciális szakismeret, ott a XVIII. század közepétől megjelentek a robotoltató majorüzemek, ám a Tiszavidék e tekintetben erősen visszamaradt. Sovány talaját földesuraik még nem tartották alkalmasnak a saját majorüzemben szántóföldként való alkalmazásra, túl nagy volt a kockázat. Helyette juhnyájakat telepítettek a nagy töretlen pusztákra, míg jobbágyaik a robotkötelezettséget pénzen válthatták meg. Számos nagybirtok jelentősége csak a napóleoni háborúk gabonakonjunktúrájával nőtt meg, és ezután erősödött meg több újonnan kialakult uradalmi központ is. A földművelés kapcsán a jövevényeknek hamar szembesülniük kellett a Tiszántúl problémáival - a Tisza közelsége egyszerre volt áldás és átok. Az átfogó vízszabályozások hiánya behatárolta a mezőgazdasági művelésbe bevonható földek növelésének lehetőségeit, másrészt az áradások is nehézségeket okoztak, amit a Kárpátokban megindult - korábban nem ismert méretű - tájátalakítás még súlyosabbá tett. Hiába lehetett többször kaszálni, a tavaszi árvizek a gabonavetést gyakran akadályozták. Ez a helyzet hozzájárult az árterek jobb hasznosításának (ártéri gazdálkodás) kialakításához, de a helyi árvízvédelemre is hatott. A század közepétől sok település épített gátakat, majd a törekvéseket koordinálták. Ezt igazolta a kor nagy építkezése, az Abádszalók alatti Mirhó-fok elzárása, ami beszűkítette a Tisza vizének útját a Nagykunságon át a Sárrét és a Körösök felé.106 Nehézségeket okoztak a helyi fekete földek sajátosságai is. Az itteni szikes talaj nem bírta el a bőséges vetőmagot, mivel könnyen kiégett a vetés. Ezért minden köböl (egy köböl = 108 liter) vetőmag alá két köböl szántóföldet kellett előkészíteni, ami komoly többletmunkát igényelt. Mezőtúr parasztjai panaszolták 1758-ban: „A Felföldön 2 lovon vagy ökrön, legfeljebb 3 lovon vagy 4 ökrön maga egy ember minden nap egy köböl élet alá szánthat és azt bé is vetheti. Túri földön pedig legalább is 5-6 lóval vagy ökörrel egy köböl búzának elvetése körül egész nap dolgozhatik két ember, mivel itten oly ritkán kelletik tenni a magvetést, hogy megannyi magnak kétannyi szántás kívántatik, mint a Felföldön, 106 KÁROLYI Zsigmond-NEMES Gerzson 1975.1. k. 80-94. 231
