Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Bagi Gábor: Legendák, tévelygések Szolnok város ezeréves történetében
TISICUM XXIII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY 7. Miért késett Vécsey Károly honvédtábornok az 1849. március 5-i szolnoki csatából? Szolnokon március 15-i iskolai ünnepségeken gyakorta elevenítik fel az 1849. március 5-i második szolnoki ütközet emlékét. Ennek során máig gyakran idézik Gracza György leírását a harcok egy kritikus szakaszáról: „Az ellenség a Zagyva felé kezd menekülni; egyrésze azonban, csaknem az egész horvát zászlóalj a vízig szoríttatik. A zöm ottvész. Egy másik rész Abonynak kisérli meg a menekülést. De ez az út is el van zárva; ekkor megfordul és a Zagyva folyó partján Rékás felé iramodik. Soha jobb alkalom nem volt, hogy Karger seregestül elfogassák. Az élesszemű Damjanich sietve átüzen tehát a túlparon áldogáló Vécseynek, hogy jöjjön azonnal huszárjaival és állja el a rékasi mezőket, mint egyetlen visszavonulási útját az ellenségnek. Ámde, Vécsey nem mozdul. Damjanich újólag üzen. Semmi válasz. Harmadszor is átmegy a futárja, az istenért, siessenek már. Ekkor 1/écseyből kitör a neheztelés:- Én idősebb tábornok vagyok, mint Damjanich; s ennélfogva velem nem rendelkezhetik. Gracza sorai legismertebb munkájából, az 1848/49-es szabadságharcot bemutató könyvéből valók. Maga újságíró volt, de regényeket, népszerűsítő történeti könyveket is írt. Egyszerű, olvasható stílusa, „kurucos” szemlélete miatt népszerű volt, műveiből sokan tanultak írni- olvasni. Történeti munkáiban azonban nem eredeti dokumentumokból dolgozott, a témákat, korokat felületesen tárgyalta. Az elmondott történettel is több probléma van. 1849 februárjában Szolnok környékén jelentős magyar csapatmozgások voltak. Damjanich 8. és Vécsey 6. hadosztálya 25-ére elérte a Közép- Tisza vidékét, és - Dembinski utasítására - Szolnok megtámadására készültek. A február végi haditerv szerint a harc fő terhét viselő Damjanich-hadosztályt Vécsey erőiből jelentősen megerősítették. Átkerül Damjanichhoz a Leiningen-Westerbug alezredes 19. sorezredi III. zászlóalja egy-egy vadász- és utászcsapattal, míg a támadáskor a Tiszán átkelve kellett csatlakozni Knézich alezredes 34. sorezredi III., és 65. honvédzászlóaljának némi tüzérséggel. A 3. huszárezred három osztályából esetleg egy került Damjanichoz, de Vécsey hadosztálya így az eredeti, kb. 6500 főről 3000-re apadt. A gróf tehát nem tagadta meg az együttműködést, ám egy eset azért elgondolkodtathatta. A Szolnok elleni támadás március 3-án indult volna. 2-án este Damjanich Cibakházánál át is kelt a Tiszán, és két oszlopban megindult. A bal oldali oszlop azonban a sötétben eltévedt, mire a felvonulást Kleinheinz őrnagy, vezérkari főnök leállíttatta. Damjanich hajnalig várta az embereit, majd elrendelte a visszavonulást. Vécsey azonban erről nem tudva reggel felvonult a szolnoki hídfő ellen. Jerzy Bulharyn ezredes erről ezt írta: „Március 3-án reggel 3 órakor Vécsey hadtestének többi részével Török-Szent-Miklósra érkezett, Szolnok előtt és a dombokon elhelyezett gyalogságát és lovasságát oly módon, hogy az ellenségnek minél nagyobb erőt mutasson, mint egy nagy számú hadtest elő Örsét. A tüzérség két ütege Wanner őrnagy vezetése alatt a völgyben állott kissé előretolva. Reggel 8 órakor Vécsey megkezdte az ágyúzást és seregével különböző mozdulatokat tett, hogy ezzel az ellenség figyelmét magára vonja, ez azonban bízva hadállásának kiváló védelmi voltában, nemcsak hogy meg nem mozdult, de nem is válaszolt az ágyúzásra, hanem nyugodtan 66 GRACZA György 1894-1898. IV. 604-606. maradt, bár, mint később megtudták, biztos volt abban, hogy a legfőbb magyar erő Török-Szent-Miklós felől megérkezett. Már dél felé járt az idő, és Damjanich még mindig nem érkezett meg, végre a Vécsey által kiküldött járőrök jelentették, hogy az ő [t.i Knézich] zászlóaljai Varsány falunál [pusztánál] átkeltek a Tiszán, nem találtak ott ellenséges előőrsöket, sőt mi több, még járőrök sem jártak arra és nem vizsgálták át azt a vidéket. Végül látva, hogy Damjanich nem jön, a kiküldött zászlóaljak visszatérteka Tiszán át.”67 Kollár János békési tisztviselő március 3-i levelei erősítik az elmondottakat. Szerinte csak délelőtt 10 óra tájban Cibakházáról érkezett a hír, hogy a támadást elhalasztják, Damjanich serege kimerült a vonulgatásban.68 Az esemény talán érthetőbbé teszi Vécsey 5-i késedelmét a tiszai hídfő megtámadásakor. Kérdéses, a tábornok fejében 3-án mi fordult meg: hogy Damjanichot kelepcébe csalták (vagy cserbenhagyta), és háromezer emberrel kell egy támadással szembeszállni. Bulharyn szerint Damjanichot végül nem illette vádakkal. „Délután 4 órakor Vécsey egyesült a Tiszán túlra küldött seregével [Knezichcsel], és visszament Török-Szent-Miklósra, hol útközben találkozott Damjanich futárjával azzal a jelentéssel, hogy mivel egy csapatja elkésett, azért abbahagyta a megbeszélt támadást.... Vécsey a maga részéről rögtön sürgető levelet írt Damjanichnak, melynek értelmében új megállapodás történt és... 5-én reggel ismét támadást intéztek. ”69 A március 5-i ütközet kapcsán a történetírás Vécsey késését tényként kezeli, bár az összecsapásban részt nem vett Bulharyn ezt is tagadta: „Vécsey ... a régi állását foglalta el Szolnokkal szemben, és megkezdte az ágyúzást. Már fél kilenc van és Damjanich még nincsen s a kiküldött járőrök nem hoznak róla jelentést. Az ellenség meg úgy, mint az első alkalommal, semmi mozdulatot nem tesz, sőt az ágyúzásra sem válaszol. A türelmetlen Vécsey már el akarta hagyni állását és ismét visszafordulni, amikor a járőrök hírt hoztak Damjanichnak Szolnok felé való közeledéséről és végül első oszlopai is mutatkoztak. Vécsey megkezdte az ágyúzást, mire az ellenség látva, hogy a harc komolyan megkezdődött, ágyútűzzel kezdett válaszolni a hid előtti sáncokból és a hídtól balra emelt sáncokból. Vécseyre nézve a legfontosabb az volt és igen helyesen, hogy ha Karger osztrák tábornokot megverik, ne égesse le vagy ne rombolja le a hidat. ”70 Damjanichnak a túlparti tüzérséget hallania kellett, mivel arról még Jászberényben is beszámoltak. Vécsey a hídfőig nyomult, ám lehetséges, hogy a 3-ai eset miatt azután akart támadni, ha a 8. hadosztály felvonulásáról hírt kap. Utóbb azzal érvelt, várta Damjanich katonáinak a híd való előrenyomulását, mert a korai támadás annak felgyújtásával fenyegetett, fenyegetett. Később Gelich Richárd is csak annyit írt, hogy Vécsey a támadását késve indította meg a hídfő ellen.71 Damjanich Vécseyre főképp azért haragudott meg, mivel rangidős tábornokként előtte tájékoztatta a Honvédelmi Bizottmányt a sikerről. A kemény (olykor durva), indulatos, bosszúvágyó, ám rendkívül sikeres Damjanich ezt joggal sérelmezhette... 67 DIVÉKI Adorján 1959.120. 68 OLÁH György 1892.221., 223. 69 DIVÉKI Adorján 1959.120. 70 DIVÉKI Adorján 1959.120. 71 GELICH Richárd é.n. II. 480. 178
