Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Négyesi Lajos: A 29. honvéd és népfölkelő gyalogezredek az első világháborúban
TISICUM XXIII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY nem a legkorszerűbb felszerelést és fegyverzetet kapták, géppuskákkal, tüzérséggel kezdetben nem rendelkeztek. A háború azonban felülírta az eredeti terveket, és a javakorabeli hadfiak hamar a harcok első vonalába kerültek, ahol emberfeletti helytállásról tettek tanúbizonyságot. A 29. honvéd gyalogezredet Ehmann József ezredes parancsnoksága alatt a 6. hadsereg, a XV. hadtest 79. dandár állományába osztották be, és a szerb harctérre vezényelték augusztus 7-én. Augusztus 20- án a Drinánál vívott harcokban estek át a tűzkeresztségen, minimális veszteséggel, amit további harcok követtek egészen karácsonyig. 1915 elején, vasúti szállítás után a kemény januári hidegben az Uzsoki- hágónál kijelölt állásukba meneteltek. Az ezred védelmi vonala a Kortherna és Magúra magaslatokon, valamint Jawarowtól keletre húzódott. Itt február 3-tól május 9-ig számtalan orosz támadást vertek vissza. A gorlicei áttörés után a visszavonuló orosz csapatokat üldözve a Dnyeszterig jutottak. A június 7-9. között megvívott zablotovcei ütközetben a kitartó orosz rohamok és az ellenség létszámfölénye teljesen felőrölte az ezredet. Tisztekben 82,5, legénységben 80, géppuskákban 100%-os veszteséget szenvedtek. Feltöltés és pihentetés után hadseregtartalékba kerültek, majd részt vettek az általános előrenyomulásban Lemberg irányába, majd tovább Radziwilowig, Galícia egykori határára. 1916 januárjában a Kárpátokba vezényelték az ezredet, ahol a 30. honvéd gyalogezreddel egymást váltották a Rarance-i védőállásban. Itt az időt kihasználva szinte tökéletes védelmet építettek ki. Májusban tartalékba kerülnek, majd vissza az első vonalba. Itt éri őket június 4-én a Bruszilov- offenzíva mindent elsöprő gőzhengere. A támadást a hajnali óráktól délig tartó hétórás romboló tüzérségi tűz vezette be. Délben megindult a gyalogság támadása, ami először a szomszédos ezredek állásait törte át. A kitartóan védekező 29-eseket szinte bekerítette az áradat, majd őket is elsöpörte. A délutáni órákban indított ellentámadás az állások visszaszerzésére nem járt sikerrel. Löfler ezredes ezredparancsnok és az első zászlóalj parancsnoka fogságba esett az állomány egy részével. Hajós őrnagy, a II. zászlóalj parancsnoka és a legénység közül sokan elestek a harcokban. Az ezredből 8 tiszt és hadapród, valamint 200 fő legénység maradt, így közel 90%-os veszteséget szenvedett. Július 8-án a beérkezett pótlásokból Szeinfeld Móric őrnagy parancsnoksága alatt alakult meg ismét két zászlóaljjal az ezred. Következő harci bevetésükre a Kirlibaba körüli harcokban került sor, ahol augusztus közepén elfoglalták a Magura-magaslatot. Innen a Cibo-patak völgyében húzódó védelmi állásba kerültek, ahol a keleti front összeomlásáig teljesítettek szolgálatot. 1918. március 29-én újra bevagonírozták őket, és az olasz harctérre szállították az ezredet. Először Fiumében voltak felkészítésen, majd a Rocca közelében húzódó hegyi állásokban váltották a 65. közös ezredet. Október 27-én a 30. honvéd gyalogezred volt állásban, és a 29-esek Roccában voltak készenlétben, amikor a parancsnokság kihirdette Magyarország függetlenségét. Értesültek arról is, hogy Budapesten kikiáltották a köztársaságot. Már korábban megkapták Károly király sürgönyét, amit arra a kérésre írt válaszul, hogy a magyar csapatokat engedjék haza az otthonuk védelmére. A király biztosította a katonákat, hogy Magyarország védelméről gondoskodik, és buzdította őket a további harcra, mert az olasz fronton is a hazájukat védik. Ezt nem olvasták fel a katonáknak, akik a híreket hallva megtagadták a 30-asok felváltását, mivel nem bíztak abban, hogy a következőben lesz, aki őket ismét felváltja. Október 29-én az ezred elhagyta Roccát, de nem a magyar határ irányába vonultak, hanem a Brenta vonal egyik védelmi állásába a Cima di Campo erődhöz. Innen november 2-án indultak tovább Gobbera, ahol másnap délelőtt a legénység előtt is kihirdették a fegyverszünetet. Felvették a kapcsolatot az olasz parancsnoksággal, és azt az ígéretet kapták, hogy amennyiben nem fejtenek ki ellenállást, szabadon elvonulhatnak. Az ezred ennek megfelelően megalakította a menetoszlopát, és fegyelmezetten megindult. Az úton nagy kavarodás volt, és egy idő után elakadtak egy cseh hadosztályban, melynek katonái lerészegedve álltak az út mellett, és hangosan énekeltek. A trénkocsijaikat keresztbe állították az úton, amit csak fáradságos munkával tudtak eltávolítani. Közben az olaszok teljesen körülvették az oszlopot, és a katonákat lefegyverezték. Az ezred teljes állománya olasz hadifogságba került a megkötött fegyverszüneti megállapodást semmibe véve, ahonnan csak 1919 nyarán térhettek haza. A 29. népfölkelő honvéd gyalogezred Paleta Jenő alezredes parancsnoksága alatt szintén a szerb frontra került. Ők a 6. hadsereg XV. (később XVI.) hadtest, 109. önálló népfölkelő gyalogdandár kötelékében teljesítettek szolgálatot. A Drinán való átkelés után részesei voltak Belgrád megszállásának, végül december végén Orsóvá környékére vezényelték őket őrállásba. 1915 januárjától az ezredet kivonták a harcból és biztosítási feladatok mellett intenzív kiképzést kaptak a hegyvidéki hadviselésre. Május végén Orsovánál a 19 népfelkelő zászlóalj állományából feltöltötték az ezredet. Az idősebb korosztályhoz tartozó tisztekből és a legénységi állományból egy kiképző zászlóaljat alakítottak, mely nem tartozott a továbbiakban az ezred állományába. A fentiek eredményeként már csak nevében maradt népfölkelő az ezred, mivel kiképzettségében és állományában elérte a hadsereg tábori ezredéinek színvonalát. Következő harctéri alkalmazásukra a Doberdó-fennsíkon került sor, ahol először július 18-tól a 14 napos II. Isonzó csatában a fennsík déli részén állták útját a 8-10-szeres túlerőben lévő olasz csapatok támadásának. Októberben, pihentetés, feltöltés és újabb kiképzés után a 20. honvéd gyaloghadosztály kötelékébe kerültek, mint tartalékezred. A II. zászlóalj a III. Isonzó csata időszakában a 17. közös hadosztály arcvonalán került harcbavetésre. Az ekkor lefolyt harcok hevességét jelzi, hogy az ezred 60%-os veszteséget szenvedett. A harcok befejeztével a 29-es népfölkelőket kivonták az arcvonalból, és a Vallone-völgybe vezényelték pihenőre. Állásait három közös vadászzászlóalj vette át cseh legénységgel. A pihenő azonban elég rövidre sikeredett, mert éppen csak megérkeztek a táborba, amikor parancsot kaptak az arcvonalba való visszatérésre, mivel a cseh vadászok önkényesen elhagyták a védelmi vonalat. A 29-esek rajvonalba fejlődve közelítették meg az állásokat, menet közben összefogdosva a rendezetlenül kószáló cseh vitézeket, időnként erőszakosabb eszközöket is alkalmazva a megfegyelmezésükre. Ezután négy napon keresztül az állásokban maradtak a magyar legények, hogy segítsék a cseh bajtársaknak megszokni a front viszonyait, és bevezessék őket a harc rejtelmeibe. AIV. Isonzó csatában ismét az arcvonalban találjuk őket, majd Görztől északra voltak állásban. 1916 májusában először Tirolba szállították az ezredet, majd innen kivonva vonaton a keleti hadszíntérre kerültek, ahol a lucki áttörés után keletkezett hézagban a gorochov-i és a stojanov-i kirakó állomásokat fedezték. 1916 augusztusáig az orosz fronton harcolt az ezred, ezután pedig a román frontra vezényelték, ahol a háború befejezéséig a románok és az őket felváltó oroszok ellen harcolt. Az ezred állásai a Gyimesi-szoros 252
