Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Hegedűs Krisztián: Méhészélet Kunszentmártonban. Az okszerű méhészet pionírjaitól a szervezett egyesületekig
TISICUM XXIII. - TORTENETTUDOMANY Méhek vándoroltatása, mézkereskedelem A rendszerváltás utáni időben a közös cukorvásárlások, a közösen szervezett vándoroltatások is megszűntek. Napjainkban az a jellemző, hogy csak egy-két méhész fog össze, a többség egyénileg szervezi meg a családok vándoroltatását. A méz értékesítése is önállóan zajlik, hozamtól függően mézfelvásárlóknak vagy helyi kiskereskedelem útján adják el a termékeiket. Napjainkban a méhészek többsége őstermelőként végzi munkáját. Összegzés Megállapítható, hogy a három jól elkülöníthető korszakban alapvetően más keretek között zajlott és zajlik az egyesületi élet, de közös jegyek, továbbélő hagyományok megfigyelhetők. Míg az első egyesület missziós célkitűzésekkel és tevékenységgel jött létre, addig a szakcsoport és a mai szervezet megalakításában már nagyobb szerephez jutottak a gazdasági kritériumok. Ez a tendencia magyarázható a méhészeti technológia fejlődésével, a modern, szállítható kaptárok elterjedésével. A hagyományos barbár méznyerési módszerek és a kasos tartás eltűnése új célokat állított a méhészek elé, egyre nagyobb szerepet kapott a hozam, a termelés hatékonyságának növelése. A szakcsoport időszakában felügyeleti szervvé is vált az egyesület, amit az újonnan felmerülő méhbetegségek és méhegészségügyi problémák indokoltak. A szervezet adta strukturális keret, a méhegészségügyi felelősök munkája folyamatos kontrollt jelentett, ami lehetővé tette a felbukkanó méhbetegségek lokalizálását. Ezen a ponton a közösségi érdek találkozott az egyéni érdekekkel, az egyesület kontrollfunkciója a gyakori méhegészségügyi problémák miatt a mai napig megmaradt. Ha az egyesületi élet jellemzőit kívánjuk górcső alá venni, akkor az 1927 és 1954 közötti gyűlések társadalmi életben, társas érintkezésben betöltött szerepe jelentősnek mondható. Az összejövetelek a szakmai diskurzusok mellett szórakozást, kikapcsolódást jelentettek a résztvevők számára, ahol a kívülről érkező szimpatizánsok is megjelentek. 1954 után a gyűléseken szakmai és gazdasági kérdések kerültek előtérbe a szűk tagság jelenlétében. A kikapcsolódásnak, közös szórakozásnak színteret biztosító méhészklub a korábban ismertetett okok miatt nem jött létre. Napjainkban szintén a szakmai témák kerülnek előtérbe az üléseken. Az említett méhészvacsorát tekinthetjük a kezdeti családias hangulatú gyűlések örökségének, ahol a szélesebb körű társadalmi élet kibontakozására, ismerkedésre nyílik lehetőség. Bálok, zenés, táncos összejövetelek egyik időszakban sem voltak jellemzőek. Az egyesületi hagyomány továbbélése a vezető méhészegyéniségek tevékenységében is tetten érhető. A szakcsoporti időkben írásos alapszabály híján a tagságban és a vezetők" által élt tovább néhány korábbi tradíció. A szigorúan termelési keretet adó szakcsoport életét ezek töltötték meg tartalommal, bár a korábbiakhoz képest némileg átalakulva. Megállapítható, hogy a tagság az egész vizsgált korszak alatt kiváltságokkal járt, amelynek mértéke és minősége változó képet mutat. Véleményem szerint a kedvezmények komoly motivációs tényezőnek számítottak, amelyek a második világháború után, valamint napjainkban egyre nagyobb szerephez jutnak. A gazdasági érdekeken túl természetesen mindhárom korszak egyesületi életének létrejöttében és fennállásában fontos szerepe volt a méhészeknek a munkájuk és a méhek iránti szeretetének és tiszteletének. Az azonos érdeklődési kör, a közös érdekek és a folyamatos tanulás miatt a méhészek keresték egymás társaságát, amely véleményem szerint az első egyesület létrejöttében játszotta a legnagyobb szerepet. Ez az igény a későbbiekben is kimutatható, de szerepe egyre haloványabban és egyre szűkebb körben jelentkezett. A kutatás során az egyes kérdések megválaszolása mellett számos újabb kérdés merült fel. Szükséges lenne az első egyesület megalakulását megelőző évtizedek eseményeinek feltárása, valamint Veress János és a hozzá hasonló kiemelkedő méhészegyéniségek szerepének további kutatása. 99 Ezek közé a kulcsemberek közé sorolható Ottmár József, Vereb Mátyás és Imre Márton. 228
