Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Kasza Csaba: Pestisről – másképpen
Kasza Csaba Pestisről - másképpen „Ugyanannyi pestis volt már a világon, mint amennyi háború. És mégis, a pestisek és a háborúk az embereket mindig készületlenül találják” (A Camus: A pestis) Sajnos mind kevesebben tudják, hogy Szolnok legidősebb épülete a Xavéri Szent Ferenc kápolna, ami az Ady Endre út és a Kápolna út kereszteződésében áll. Az épületet a szolnoki lakosok emelték 1733-ban,1 hálából és emlékül. Hálából Istennek, hogy túléltek egy pusztító járványt, és emlékül a járvány áldozatainak, akiket a kápolna köré temettek. Akkoriban ez a terület jóval a városon kívül esett, ezért volt alkalmas többek között egy sebtében nyitott járványtemetőnek. Ez a megoldás bevett gyakorlat volt a járványos időszakokban szerte Európában. Mikor megjelent a járvány egy adott településen, az áldozatok számára nyitottak egy külön temetőt. Főleg azért, mert jelentős számú halottra számítottak, tehát kellett a hely a síroknak (sokszor tömegsíroknak), és nem volt biztos, hogy az addig használt temető tudott korlátlanul terjeszkedni. Ne felejtsük el, hogy a temetőket mindig a tájból kiemelkedő helyeken nyitották, víztől védett helyen, ami a legfontosabb szempont volt például az erősen vízjárta, mocsaras Alföldön. Természetesen nem kell valami magas dombra gondolni, hiszen ilyen az Alföldön nem nagyon van, csak egy-két méteres szintkülönbségre. A lényeg az volt, hogy a temető helye lehetőleg még a legárvizesebb, legcsapadékosabb időszakban is szárazon maradjon. Ezenkívül az új temető nyitásának kvázi „járványügyi” jelentősége is volt. Ezeket az elhunytakat külön akarták eltemetni, mert nem tudták, hogyan és miért, de sejtették, hogy ezek a tetemek fertőzhetnek. Ezért némelykor fertőtlenítésként oltott mésszel öntötték le a halottakat. Ráadásul ezeket a járványokat a kor embere Isten büntetésének tekintette. S mivel az elhunytak sokszor pap jelenléte nélkül távoztak az árnyékvilágból, hitük szerint jobb volt a járvány áldozatait külön eltemetni - már ha ez lehetséges volt. A szolnoki pestisesek temetőjéről nincs több információnk, csak a létezéséről és a sorsáról tudunk. Hogy meddig használták, hány embert temettek oda, mekkora területű volt - nem ismerjük. A sorsát igen: már 1885-ben azt írják a kápolnáról, hogy jóval a városon belül fekszik, a temetőt pedig már meg sem említik, tehát százötven év elég volt, hogy nyom nélkül eltűnjön, a területe beépüljön.2 A mai helyzet mindenki számára ismert: a kápolna a belváros szélén áll. Kápolnánk tehát a pestisnek állít emléket - bár ez is csak kevéssé közismert. Még a múlt iránt érdeklődők körében is a pestis csak egy lábjegyzet, ami egy régen volt betegséget jelöl, amely már rég eltűnt. De ez nem így van, a pestis köztünk él, ez tény! A jó hír az, hogy ma már tudják gyógyítani. Az is jó hír, hogy az utolsó pestisjárvány Magyarországon 1737-1751 között volt Bihar, Szabolcs, Szatmár, Külső-Szolnok és 1 A kápolna falán látható emléktábla hibás építési évszámot jelöl. 2 KARKECZ Alajos 1885.219-220. Csongrád megyékben, az utolsó behurcolt magyarországi esetet pedig 1828-ban jegyezték fel. A nagyon rossz hír pedig az, hogy napjainkban is kitörhet a pestisjárvány... Pedig a pestis az egyik legrégibb ismert járvány, amely a legnagyobb hatást gyakorolta a történeti korok emberére az élet minden területén. Általában hirtelen jelent meg, mai ésszel felfoghatatlan veszteséget okozott az emberi életekben, s kiszámíthatatlanul és gyorsan ért véget. Korra, nemre, társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül csapott le bárkire, pápától a koldusig. Máig ható hatásait mi is láthatjuk. A pestis Ausztrálián kívül az összes kontinensen feltűnik időről-időre. És nem csak a szegény, fejletlen országokba kopogtat be - igaz rendszertelenül -, de még az Egyesült Államokban is van halálos áldozata évente. A pestisről, a pestisjárványokról rengeteg feljegyzés, magyarázat, könyv íródott az idők folyamán, de még manapság is sok a bizonytalanság a kórt illetően. Alapvető kérdések várnak még válaszra: hol, mikor, miért alakult ki; mikor jelent meg először járványos formában; mikor, hogyan került Európába; hányán haltak bele; miért tűnt el olyan hirtelen, mint ahogy jött stb. stb. Szerencsére egyre fejlettebb tudományos módszerek állnak a kutatás rendelkezésére főleg a biológia, genetika vagy klímakutatás területén, így egyre több kérdésre kapunk választ. A betegség tulajdonképpen a különböző rágcsálók (főleg üregásók- egerek, patkányok, de mókusok (!) stb.) járványos betegsége. Több, mint 370 állatfaj képes fenntartani a pestisbaktériumot a természetben! A pestist a „Yersinia pestis” elnevezésű baktérium okozza, amit leggyakrabban a patkánybolha (Xenopsylla cheopsis) terjeszt szerte a világon (antropozoonis betegség, vagyis állatról emberre terjed). A betegség eredetét tekintve két vélemény van, az egyik szerint Kelet- Afrikából, a másik szerint Közép-Ázsiából ered. Három fajtája van: bubó, tüdő és septikaémiás pestis. Bubópestis (a bubó jelentése lágyék görögül) esetén a kórokozó a fertőzött bolha csípésével kerül a szervezetbe. Ennek következtében a nyirokcsomók megdagadnak, a test különböző részein kékesfekete gennyes duzzanatok jelennek meg, majd 3-5 nap múlva a nyirokgátak megszűnnek a szervezetben, a baktérium bekerül a vérkeringésbe, és a beteg vérmérgezésben meghal. A „feketehalál, mirigyhalál” elnevezés is innen ered. A tüdőpestis még veszélyesebb, mivel már nem csupán a bolha közvetítésével, hanem közvetlenül cseppfertőzéssel is terjedhet emberről emberre. Ez a fajta pestis a beteg környezetében lévő személyeknél alakul ki elsődlegesen- közel száz százalékos halálozással. Ez a típus tulajdonképpen a bubópestis fejlettebb változata, hiszen akkor alakul ki, amikor a bubópestis eléri a tüdőt. A septikaémiás pestis a vér közvetlen fertőződését jelenti (pl. harapás által). Napjainkban a pestis jól kezelhető antibiotikumokkal, a mortalitás öt százalék körüli. Két dolgot azonban fontos megjegyezni! Az első, hogy egyáltalán felismerjék, és az se baj, ha minél korábban. Gondoljunk bele, hogy majd kétszáz éve voltak az utolsó megbetegedések hazánkban, és nincs orvosi tapasztalat a betegséggel kapcsolatban. A másik az antibiotikumok „nyakló nélküli” 183
