Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Bagi Gábor: Néhány megjegyzés a szolnoki vár 1550/1552-es építéséhez
Bagi Gábor Néhány megjegyzés a szolnoki vár 1550/1552-es építéséhez A Szolnoki Tudományos Közlemények honlapján, a 2012. évi novemberi konferencia anyagában található Kertész Róbert: Fejezetek a török kori Szolnok kutatástörténetéhez és egy újabb azonosított objektum, a vesztőhely című tanulmánya, amely egy felettébb terjedelmesre sikerült lábjegyzetben közel két teljes oldalnyi bíráló megjegyzést szentelt személyemnek is. Ennek okául egy 2011 tavaszán, a Damjanich János Múzeumban elhangzott és a Szolnok TV által felvett, majd többször is műsorra tűzött ismeretterjesztő előadás szolgált, amelynek témája a szolnoki vár 1550/1552-es felépítése és eleste volt.1 Magam ugyan némileg furcsának tartom, hogy egy vidéki város múzeumának egyik muzeológusa munkahelyi ismeretterjesztő előadás nyomán egy külső fórumon akar nyílt tudományos vitát kezdeni a kollégájával, de ez önmagában még nem bűn. Még az sem, hogy ugyanott egy régész kollégájával, illetve a szolnoki Damjanich Múzeum másfél évtizede álló régészeti kiállításának egyes részleteivel kapcsolatban is komolyabb kritikával él.2 Miként azt többen is megfogalmazták már, a tudományban sokféle nézőpont lehetséges, és mindenkinek el kell tudni viselni a másféle véleményt. Ennek azonban mindenkor alapvető feltétele, hogy az ellenvélemény szakmailag kellő színvonalon álló, tudományosan jól megalapozott meggyőződést tükrözzön.3 Kertész említett tanulmányának néhány érdekes, egyedi sajátossága (közel száz önmeghivatkozása!) ellenére már csak a 117 felsorolt szakirodalom miatt is örülni kell. A szerző a várkutatásban követendő módszerek kapcsán alapvetően helyesen fogalmazta meg, hogy a vizsgálatokat ki kell terjeszteni,,... lényegében az összes számba vehető forrásra: írott kútfőkre,... légi felvételekre, illetve... egyéb adatokra". Bíráló megjegyzései kapcsán ugyanakkor többel kapcsolatban is komolyabb fenntartásaim vannak. Az egy évtizede a törökkor felé forduló mezolit koros régész kollégának kétségkívül a régi, „túlhaladott”, „forráskritikát nélkülöző" történeti források, kiadványok kritikája kapcsán is van igazsága, ugyanakkor teljesen elutasító véleményét mégsem oszthatom egyértelműen. Ezek figyelmes elolvasása ugyanúgy nem lehet haszontalan a kor kutatója számára, mint ahogyan egyes újabb történeti adatok használata, illetve a régiekkel való összevetése sem.4 Magam pillanatnyilag a régész kolléga történeti megközelítésében vélem felfedezni annak okát, hogy ezen cikkében - szerintem - bizonyos történeti fogalmakat túlzottan sarkítottan kezelt, az adatokat esetenként vitathatóan értékelte, azok elemzése során több lehetőséggel nem számolt, és egyes régi és újabb szakirodalmi utalásokat sem vett figyelembe. 1 KERTÉSZ Róbert 2012. 2 Kertész a várábrázolások felhasználhatósága kapcsán jegyezte meg az alábbiakat: „Míg Kaposvári meglehetősen lesújtó véleménnyel volt róluk... addig a Damjanich János Múzeum 1996-ban megnyílt, jelenleg is látható állandó régészeti kiállításán a Polgár Zoltán régész instrukciói alapján készített és a török kori Szolnokot megjelenítő makett egyetlen vedutát transzformált 3D-re.” KERTÉSZ Róbert 2012. 41-42. Lásd még a kérdés kapcsán a 11. jegyzetpontot! 3 BÓNA István 1996.230. 4 KERTÉSZ Róbert 2012.48-49. De miről is van szó? Kertész megjegyzései egy általános megállapításon túl két alapvető területet érintettek: 1. az 1550-1552-es szolnoki várépítés kapcsán a kőművesmunka alkalmazását (az erődítésen belül a kő- és téglarészek szerepét), 2. a várépítés folyamatának tervszerűségét, két szakaszra bonthatóságát. Noha egyik nekem tulajdonított megállapítás kapcsán sem tekinthetem magamat „ősforrásnak”, saját álláspontom rögzítése és több, szerintem vitatható megállapítás miatt kénytelen vagyok a megjegyzésekre reflektálni. Teszem ezt azzal a megjegyzéssel, hogy ilyen viták során a tárgyilagosságra ugyan lehet törekedni, de azt megtartani - és a szubjektív személyeskedést elkerülni - sajnos valóban csak igen keveseknek sikerült.5 1. Kőművesmesterek és tevékenységük Szolnok 1550-1552-es építésénél Kertész alapvetően azt rója fel, hogy a jelzett előadásban fél mondatban megemlítettem a szolnoki vár építésének első szakaszában jelentős szerepet játszó spanyol Bernardo Áldana tábormester életrajzírójának azon- helyi viszonylatban korábban még tudtommal senki által nem idézett- sorát is, miszerint az 1552-es ostrom idején már nemcsak a bástyák, hanem a falak nagy része is téglából épült.6 Ezzel természetesen nem akartam azt állítani, hogy Szolnok 1552 őszére kő- és téglavárrá változott, azt azonban igen, hogy a várépítés folyamatából a követ és a téglát nem lehet és nem is szabad tendenciózusan kirekeszteni. Kertész ezzel kapcsolatos első megfogalmazását („... az erődítményt fokozatosan modernizálják, átalakítják... számos erődrészét kőből, illetve téglából építik fel...) végeredményben elfogadhatónak és vállalhatónak tartom, ám a későbbiekben szerintem több megjegyzése is bizonyos mértékű aránytévesztésről tanúskodik. Azt nem vitatom, hogy a klasszikus palánk- és sáncrendszerek tették ki a vár jelentősebb részét, az viszont pillanatnyilag nem megállapítható (és még csak meg sem becsülhető), hogy pontosan mekkora hányadát. Úgy vélem, az olasz Ascanio Centorionak Kertész által épp ellenkező véglettel idézett szavai („a védőművek csaknem mind földből voltak építve”7] sem jelentenek egyértelmű kizárólagosságot. Magam a spanyol forrás fél mondata kapcsán is óvatosabb lennék, mint Kertész, aki kizárólag az 1552-ben Lippa várát gyáván, harc nélkül feladó Áldana bűnei alóli kimos- datásának szándékával magyarázza a közlést. Bár a megfogalmazásban 5 Magam szerettem volna a Szolnoki Tudományos Közlemények hasábjain közzétenni a megjegyzéseimet, ám ez az internetes fórum a jelek szerint végleg megszűnt, és 2013-ban már a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezett megyei konferencia rendezését is a Szolnoki Főiskola vette át. 6 SZAKÁLY Ferenc 1986.116. 7 CENTORIO degli HORTENSI, Ascanio 1556. 205-210.; BELITZKY János 1969.139-144. 377
