Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Bagi Gábor: A második szolnoki ütközet (1849. március 5.) történetéhez 1.
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY gyors futásban kereseti menekülést, s a piaczon lévő sóházba beálltak, hol állást foglalva erősen reánk tüzeltek, s mi újból rohamot intéztünk, melyet a kint lévő sógorok, daczára erős tüzelésüknek, ki nem állhatták, s újból szaladtak, csakis a sóházba szorultak tüzeltek még erősen, miközben őrnagyunk szép tarka lovát is meglőtték, de élve maradt. Erre őrnagyunk a sóház felgyújtását rendelte el, mire több honvéd ölszámra hozta a gazt a Tisza széléről, hova ez mint trágya volt kihordva, és pár perez alatt kezdett füstölni a sóház oldala. A bentlévő vadászok ezt észrevették és feltárták a sóház nagy kapuit, ezen tódultak ki, és erős tüzet adtak ránk, mert mi, még akinek volt is fegyvere, azt csakis ’szuronyt szegezz’-nél használtuk, mert azt tartottuk érvényesnek. Megjegyzendő, hogy a sóház négy ily nagy és erős faalkotmányból állott, s mindegyiken volt 3-4 oly nagy kapu, mellyeken szekerekkel lehetett ki- s bejárni. Mintegy 50 czentiméter nagyságú ablakai voltak, vasráccsal ellátva, melyekből nagyon jól lehetett tüzelni, nagyon is megdézsmáltak bennünket, mire ki tudtuk füstölni őket a sóházból. Őrnagyunk látván a nagy kirohanást, intett a dobosnak, hogy rohamot verjen, mire az egész zászlóalj, hallva a roham jelzését, vad lármával, melyet már előlegesen betanultunk, egyszerre valamennyi kasza hegye mind a németek felé fordult, a németek egy utczán megkezdték a futást, mi a kaszákkal utánuk, de folytonosan oly lármával, hogy azt lehetett volna képzelni, hogy ott nem egy zászlóalj, hanem egy ezrednél is több honvéd ran.”162 A Schwarzenberg zászlóalj is igyekezett elérni a Tisza-hidat, és megakadályozni az elpusztítását. Horváth százados az alábbiakat írta: „Gr. Leinin- gen dandárparancsnoktól... azt az intézkedést nyertem, hogy törekedjem a Tisza hidját birtokomba ejteni. Lehetett úgy 10-11 óra között, mikor a városba bevonultam. Persze, a Tisza partjához akarván előrenyomulni. De llléssy Sándor századparancsnok, ki a gimnáziumot Szolnokon végezte, nagyon jól ismerte Szolnok helyzetét, az ő vezetésére biztam magamat. És csakugyan nagyon helyesen cselekedtem, mert ha a Tisza partján mentem volna, a várost átszelő vízlevezetés, amiben ez idő szerint tán 2-3 öles víz is volt, feltartóztatott volna. De így nyugat felé húzódva, a vizesárkot és evvel egyidejűleg a barátok kolostorát is megkerültük. A házportákon, kerítések ledöntése után haladtunk előre. Midőn a kolostor bástyaszerű falainak egy magasságában voltunk, a kolostor felől lövések estek ránk...”'63 A ferences rendház védelmére a visszavonuló császáriaknak már nem volt idejük. „Míg a küzködés tartott a sóháznál, a templomon, mely a sóház közelében van, a fekete-sárga zászló lengett, erre a mi zászlótartónk a két zászlóőrrel felmentek a toronyba a zászlót kicserélni, de nagy volt ott a meglepetésük, mikor ott egy izmos németre akadtak, és a zászlót átkarolva senkinek sem engedte át. Erre a két zászlóőr megragadta a sógort és zász- lóstól együtt letaszították a toronyból.”164 Komlóssy Lajos szerint a ferencesek „sajátosan” viselkedtek az ütközet első szakaszában: „Furcsa volt itt a szolnoki franciskánusok tornyát szemlélni, valahányszor rosszabbul folyt a csata menete, a szegény páterek mindig a fekete-sárga zászlót dugták ki, ha a mi részünkre hajlott a szerencse, rögtön felhúzták a magyar trikolórt, és ez sokszor változott a csata végéig, míg aztán triumphálva maradta torony ormóján a magyar lobogó.”166 A Tisza partján tehát a Schwarzenberg-gyalogság és a 65. honvédzászlóalj nyomult előre. Az utóbbi talán megelőzte az elsőt, mivel Horváthék már nem ütköztek ellenállásba. A Schwarzenbergeket egyenruhájuk miatt a császáriak nem ismerték fel, ami a híd elfoglalásában is szerepet 162 LENGYEL Sándor 1897.9-10. 163 KAPOSVÁRI Gyula 1975.103. 164 LENGYEL Sándor 1897.11. 165 KAPOSVÁRI Gyula 1960.77. játszott. „Folytattam előrenyomulásomat a víz partján felfelé - írja Horváth - semmi ellenállást nem találtunk. Messziről láttuk, hogy a császári katonák... a már e célra eleve szurokba mártott szalmakötegeket a híd karfájára fonni, hogy a Tisza hidját annál könnyebben gyújthassák fel. Még egy század erejű császári csapat is sietett a hídra feljutni. Mi is siettünk, mert már láttuk, hogy a tiszt gyújtogatja gyújtóval a szalmaköteget. így sietve éppen a sóházi nagy pajtaszerű épületek között haladtunk, midőn egymásután 4 ágyúgolyó csapott a Tisza partjára Szentmiklós felől. Szolnok támadására előrenyomuló gr. Vécsey hadteste minket császáriaknak tekintett (fehér szíjazatunk erre okot adhatott), s ismét jött egy ágyúgolyó felénk. Ekkoron a felbontott fehér zászlónkat a zászlótartó fel és alá lobogtatta, mire az ágyúzással felhagytak. A hídnak karfái már égni kezdettek, és mi nem tekintve azt, hogy minket a Tisza partjához közeli házakból, az ott netalán elrejtett császáriak ugyan erősen megtizedelhettek volna, gyorsan előrenyomultunk, sőt futottunk. A hidat felgyújtó katonák minket nem egyhamarjában ismertek fel ellenségnek..., s amikor őket a mieink megadásra szólították fel, bámészkodtak ránk. Kettőt, akik még a felszólítás után is gyújtogattak, katonáim leszúrták. A hídon a túlpartról nagy rendetlenségben áttörekvő császáriakat ösztűzzel fogadták, egy bátor császári tiszt azt kiáltotta: ’Mit dem Bajonett werden wir uns einen Weg machen!’ (Szuronnyal csináljunk utat!) De bizony emberei nem követték, annál inkább sem, mivel a 17-ik század a császáriakat oldalba lövöldözte. Ezek a szandai gátra futottak.”166 Egy 1891-es újságcikk szerint a császáriakat a Tisza-híd megrongálása és a pallók részleges felszedése mentette meg, amiért az utászok parancsnokát Mária Terézia Rendre terjesztették fel.167 Ám az utászok hősiességének komoly ára volt. Horváth Mihály és a 3. Károly-gyalogság története is kiemelte, hogy a zömük kézitusában esett el a hídnál.168 Horváth százados szerint a Schwarzenberg zászlóalj Vécsey átkelését biztosította, és a Vár felől igyekezett fedezni a főerőket. „Magam a 16-és 17-ik századdal a Vár-sziget felé mentem előre, mert onnan néhány lövés esett mireánk... De a híd fel volt égetve, így... láttuk a császáriakat arra menekülni, utánuk mentünk... Egy része két tiszttel két csónakba szállott, a többiek a Zagyván fölfelé eveztek, és reánk folyton tüzeltek.... evező hiányában puskatussal eveztek - az elmerülésig süllyedtek. Az egyikben egy tiszt fonnál lőtt. Már a Zagyva közepe táján voltak, mire odaértünk, honnan indultak. Német szóval felszólítottam a császáriakat, hogy ’Adjátok meg magatokat!’ A német legénység az evezést beszüntette. Harsány hangon kiáltotta a csónakban fennálló tiszt: ’Tovább evezni!’ Schwarcz János tizedes... felszólításomat német nyelven ismételte, de hogy rá nem hallgattak, a csónakban felálló tisztet 50-60 lépésnyi távolságból... mellbe lőtte. Az mindkét kezével melléhez kapva tántorogni kezdett. Néhány katonája segítségére felállott, ezek himbáltak, és a túlterhelt csónak felbomlt. Hullámaitól a mellette elhaladó csónak... elsüllyedt. Még csak segíteni sem voltunk képesek. Egynéhány... csákó jelezte 30-40 katonának a sírját. ”169 Talán erről az eseményről emlékezett meg Szalkay Gergely (1820 -1883. VII. 23.), a 6. honvédzászlóalj századosa: „semmerre sem találván egér- utat, a Tiszának és a Zagyvának futottak, hogy azon által menekülhessenek; de ott sem találván egyebet néhány rozzant csolnakoknál, mellyek 166 KAPOSVÁRI Gyula 1975.103. 167 Vasárnapi Újság, 1891. III. 1.139. „Gróf Bylandt-Rheidt gróf Szolnok alatt 1849-ben.” 168 STANKA, Julius 1894.1.556. 169 KAPOSVÁRI Gyula 1975.103. 512
