Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Kasza Csaba: Málta–Szigetvár. Ok–okozat?
KASZA CSABA: MALTA - SZIGETVAR. OK - OKOZAT? természetesen soha nem lanyhuló buzgalommal fosztogatták a török és arab hajókat, érzékeny anyagi veszteséget okozva ezzel a szultánnak. Mikor eldőlt, hogy Málta lesz a rend új otthona, a gazdasági nehézségek fokozódtak. Málta szélsőséges éghajlata, a csapadék egyenlőtlen eloszlása, a humuszos termőtalaj és a folyóvizek, tavak hiánya nagyban limitálták (s limitálják ma is) a földművelést és az állattenyésztést, korlátozva ezáltal a sziget eltartó képességét is. A tárgyalt időszakban Málta és Gozó összlakossága 17.000 fő körül volt (ma 400.000), és a szigetek a lakosságnak egy év alatt csak négyhavi élelmiszert voltak képesek produkálni. A többit szicíliai importból fedezték. A lovagok megjelenése nagyban növelte az import szükségességét, mivel a lakosság jelentősen gyarapodott. No, nem a lovagok nagy száma miatt. Ők soha nem voltak a szigeten egy időben öt-hatszáz főnél többen. De érkezett velük több ezer katona, tengerész, szolga és rodoszi lakos. Őket is etetni-itatni, ruházni kellett, ellátni szerszámokkal, fegyverekkel. Nem is beszélve az erődítési munkálatokról, amelyek óriási összegeket emésztettek fel, de alapvetően szükségesek voltak. Mert a nagymester az első perctől tisztában volt vele, hogy a rend szervezett kalózkodása hamarosan kivívja a szultán haragját és bosszúját. Azt is jól tudta, hogy V. Károly azért adta pénz nélkül a szigeteket a rendnek, mert így megszabadult a stratégiailag fontos hely védelmének minden költségétől. Sőt Tripolit is azért kapták meg, hogy védjék meg ők e nehezen védhető utolsó keresztény várost az araboktól az észak-afrikai partvidéken, nem pedig mint Málta éléstárát. Károly nem is titkolta, hogy mit vár el a rendtől Máltáért cserébe: tengerészeti bázist a spanyol flottának, védelmet a török támadások és az arab kalózkodás ellen. Mindezt természetesen ingyen. A felsoroltak mind rengeteg pénzt és munkaerőt követeltek az éppen hontalanná vált rendtől. így a lovagok, ha akartak volna sem tehettek mást, mint folytatták a kalózkodást. Folytatták is valóban. Már 1531-ben szabályos rabló-, zsákmány- és rabszolgaszerző hadjáratot folytattak a levantei térségben, megtámadva minden hajót és kikötőt, amely az útjukba került. Még a keresztény hajókat is! Hiszen jól tudták, hogy például a velencei hajók majdnem mindig szállítottak török, arab árut és utast. Már akkor is így működött a világ: egy dolog a vallási szembenállás, más dolog az üzlet. A velencei hajón is elvették a velenceiek mindenét, meghagyva az életüket és a szabadságukat. A hajón lévő török, mór, berber utasok rosszabbul jártak: nekik elvették a szabadságukat is. Hiszen kellett a munkaerő erődöt építeni, evezőt húzni a gályán. És erre a munkaerőre volt a legnagyobb szükség. Mert igaz ugyan, hogy a rend kapott egy talpalatnyi földet, de munkaerőt nem. Az őslakosok mind szabad emberek voltak! A szigeten volt egy minimális, főleg itáliai származású nemesség, de nem volt a klasszikus értelemben vett nemes-jobbágy kapcsolat. Sőt a rend megtelepedése után a nemességet és az őslakókat a lovagok iránt érzett utálat is összefűzte. A lovagok, mivel zömében Európa legelőkelőbb családjaiból származtak, gőgösek, dölyfösek, lenézőek voltak mindenkivel szemben. A máltaiak pedig szabad emberek, így nem tartoztak ingyen szolgálni senkit. Ellenszenvüket csak az tompította, hogy a lovagok jelenléte viszonylagos biztonságot jelentett a török és arab kalózoktól. Tehát a rendnek folytatnia kellett a szervezett kalózkodást, ha létezni akart. Folytatta is, egyre jobban ingerelve Nagy Szulejmánt. 1564-ben telt be a pohár, ekkor döntött a szultán Málta ostroma mellett. Az utolsó csepp a pohárban Kustir agának, az eunuchok főnöke hajójának elfogása volt. A hajó 80.000 dukát értékű luxuscikkel volt megrakva, és Velencéből tartott Konstantinápolyba. A rakomány egy része a szultáni hárem befolyásos hölgyeié volt, többek között a szultán lányáé, Mihrmah-é. A következő dívánon megszületett a döntés: a Bécs elleni szárazföldi hadjárat helyett Málta lett az elfoglalandó célpont. A szultán kijelölte a sereg vezéreit is Musztafa pasa és saját veje, Piali admirális személyében, melléjük rendelve a kor legjobb muszlim tengerészét, a szultán szövetségesét, az arab kalóz Dragut-ot. Utasította őket, hogy kezdjék meg a következő évi hadjárat előkészületeit. Kellett is ennyi idő a felkészülésre, hiszen hajótér kellett 30.000 katonának, köztük volt 9.000 lovas a lovával. 80.000 (!) ágyúgolyó, több száz ágyú, több száz tonna lőpor, több ezer sátor a fegyvereknek, szerszámoknak, a rengeteg élelemnek és felszerelésnek, mivel jól tudták, hogy Máltán semmit nem találnak. Végül 181 gálya és 11 nagy kereskedelmi hajó kelt útra. Ezek a nagy teherhajók 600 katonát, 6.000 hordó lőport és 1.300 ágyúgolyót voltak képesek szállítani. Ennyi embernek, állatnak, felszerelésnek, fegyvernek az összegyűjtése és behajózása igen komoly logisztikai teljesítmény. Az sem volt kisebb teljesítmény, hogy ezt a nagy flottát célba jutassák a tavasszal mindig szeles, gyakran viharos Égéi- és Földközi-tengeren, végig ellenszélben hajózva. Maga a „Nagy Ostrom” - ahogy a máltaiak nevezik - 1565. május 18-tól szeptember 8-ig (!) tartott. A török csapatokkal mintegy 650 lovag és kb. 9.000 fegyveres állt szemben, köztük 4.000 máltai civil La Valette nagymester vezetésével. Az ostrom totális török kudarcot hozott. A veszteségek óriásiak voltak mindkét oldalon. A török sereg kétharmad része maradt holtan Máltán. A másik oldalon 250 lovag és 7.000 fegyveres esett el, de a maradék is mind sebesült, nyomorék, béna volt. A vereség okai elsősorban logisztikai természetűek voltak. Utánpótlást csak Észak-Afrikából kaphatott a török. De a rend gályái sikerrel fogták el az élelmet szállító hajókat. Törökország túl messze volt ahhoz, hogy katonát, muníciót tudjanak küldeni. A rend hajói ott cirkáltak a tengeren, fenyegetést jelentve a török hajókra. Szicília viszont közel volt, és végül szeptember 7-én a felmentő sereg - kb. 8.000 fő, Don Garcia de Toledo szicíliai alkirály vezetésével - partra is szállt a sziget elhagyására kényszerítve a törököt. Az ostrom véget ért, a török flotta sértetlenül távozott. Szulejmánnak le kellett nyelnie a keserű pirulát, és be kellett látnia, hogy török földtől távol, az ellenséghez közel nem célszerű hadakoznia. Ha hódítani akar, akkor azt a szárazföldön kell tennie. Tette is, ki akarván köszörülni a csorbát Bécs elfoglalásával. De mint tudjuk, csak Szigetvárig jutott, és a vár ostroma alatt, majdnem pontosan egy évvel a máltai kudarc után, szeptember 6-án meghalt. A „Nagy Ostrom” a rend számára jelentős erkölcsi sikert hozott. Hatalma megszilárdult, nem fenyegette többé a széthullás veszélye. Rengeteg elismerést kapott hősies helytállásáért az európai uralkodóktól, a pápától, az egyháztól. Kalózkodhattak nyugodtan tovább, építhettek templomokat, erődöket, új fővárost Máltán a rablott pénzből és áruból. Az ostrom után remek volt a „sajtójuk” is szerte a világban, és joggal mondhatjuk, hogy ezt a kis jelentéktelen, kopár szigetet feltették Európa térképére. 575
