Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Vadász István: A Tiszafüredi Torna Club első évei
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETUDOMÁNY További források hiányában jelenleg nem ismert, pontosan hány tagja volt az egyesületnek, illetve személy szerint kik is alkották a választmányt. Any- nyi bizonyos, hogy az egyesület első elnöke bilkei Lipcsey Ákos tiszafüredi földbirtokos volt. Az egyik alelnök dr. Végh József ügyvéd lehetett, az egylet jegyzője pedig Kovács Vencel volt, aki pénzintézeti tisztviselőként dolgozott akkoriban Tiszafüreden. Vélhetően a választmány tagja lehetett még Mlinkó Bertalan földbirtokos is, a szervezet első pénztárosa pedig Győry Gyula iparos volt, akit néhány hónap múlva Ács György gyámügyi tisztviselő váltott fel ebben a tisztségben. A TTC első orvosa dr. Schleiminger László lehetett, aki járási főorvosként már ebben az időben is jelentékeny földbirtokkal rendelkezett Tiszafüred határában. Minden bizonnyal jelentékeny részt vállalt az indulásnál valamilyen tisztségben Moravánszki Sándor és Kovács József kereskedő, Egressy József vendéglős és Győry Ferenc borbély is. Úgy tűnik azonban, hogy a sportegylet ügyét egyelőre mérsékelt érdeklődés kísérte a településen. Ezt jelzi az is, hogy az augusztus 3-i elmaradt mérkőzést csak egy hónap múlva, 1913. szeptember 7-én tudták pótolni, egy másik debreceni csapat részvételével. Az ellenfél a Debreceni Nyomdász Sport Club II. csapata volt ugyan, ennek ellenére rangos ellenfélnek számított az együttes. A tiszafüredi hetilap nagyon bizakodó írása azt jelzi, hogy a nehézségek ellenére sokan bíznak a labdarúgás tiszafüredi sikerében.20 A Tiszafüredi Újság 1913. szeptember 11-i tudósítása és a futballcsapatok összeállítása 20 Tiszafüredi Újság, 1913. szeptember 11.3. „Szép napja volt az elmúlt vasárnap a Tiszafüredi Torna Club-nak. Első diadalát aratta ifjú egyesületünk football csapata. A Debreceni Nyomdász Sport Club II csapatával mérkőzött aT. T. C az elmúlt vasárnap délután szép számú közönség előtt és 3:2 arányban megnyerte a mérkőzést. Egész bátran állíthatjuk ugyan, hogy a debreceniek jobb játékosok, mint a fürediek, szép összjátékot mutattak be, jól tudnak kombinálni, labdát elszedni és játékukkal megnyerték a közönség tetszését. Tudásuk a mérkőzés kezdetén érvényesült is, s már az 5. percben a TTC kapun berepült az első goal, mindjárt utána a 7-dik percben a második. Már ezzel úgy látszott biztosította magának a fölényt a debreceni csapat, azonban aT.T.C csapata is, mintha megszégyelte volna magát, s hogy jóvátegye a mulasztásokat, erőteljesebb, hevesebb támadásokat kezdett, mígnem a 23. percben No- vák egy szép lövéssel beadta az első goalt a debrecenieknek. Így a félidő eredménye 2:1 lett. A második félidőben is gyakran veszélyesen támadnak a debreceniek aT.T.C kapujára, s azt csupán Schwarcz tüneményes védelme menti meg a sokszor már-már elkerülhetetlennek hitt goaltól. A 17. percben sikerült Nováknak a labdát az ellenfél kapuja elé levezetni és a második kiegyenlítő goatt belőni. Ettől fogva mindkét részről hevesebb volt a játék, végre a Novák által levezetett labdát Erdélyi szép lapos lövéssel belőtte a debrecenieknek a 27. percben. Most már aT.T.C vezetett és ettől kezdve főleg a védelemre helyezett súlyt és sikerült is a mérkőzést győzelemmel befejeznie. A csapat összeállítás a következő volt: Tiszafüredi: Schwarcz kapus Virág balhátvéd Borsos Zs. Gyöngyössy balfedezet középfedezet Egressy jobbhátvéd Ács Gy. jobbfedezet Erdélyi balszélső Száz balösszekötő Lipcsey Pálóczy Novák középcsatár jobbösszekötő jobbszélső Debreceni: Simay Balogh Szolnoky Tasi Szabó jobbszélső jobbösszekötő középcsatár balösszekötő balszélső Bóta jobbfedezet Heller Kurtás középfedezet balfedezet Pollák jobbhátvéd P. Szabó balhátvéd Zeugewald kapus 540