Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Bagi Gábor: A második szolnoki ütközet (1849. március 5.) történetéhez 1.
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY képet fest a kivonulásról: „Rendezett visszavonulásra gondolni sem lehetett, az Abony felé való visszavonulás útja el volt zárva, az ellenség által minden oldalról körülzárva, minden szakasznak nagy áldozatok árán külön kellett kiharcolni a visszavonulást. A küzdelem, melybe a lakosság is bekapcsolódott Szolnokon, nagyon véres volt.”w Az utászok története szerint a híd feladása után a városban minden lépésért meg kellett küzdeni. Ghilain von Hembyze százados a Károly- gyalogság szakaszához csatlakozva kétszer is szuronnyal tört utat, ám Dallndörfer főhadnaggyal megsebesült. A százados és néhány embere lőszerük kifogytával fogságba estek. Thym hadnagy még egy szuronyrohamot indított, hogy utat törjön. Munschke hadnagy három hidászkocsit és a századpénztárt a Zagyva mögé vonta vissza, míg a trént Botha káplár a 171. hidász fogatosoktól Zagyvarékas körül biztonságba helyezte.178 6. Az ütközet harmadik szakasza: császári katasztrófa a malomzugi hídnál Karger szerint a magyarok három oszlopban üldözték a csapatait. A császári hátvédet a Ferenc József-dragonyosok alkották, akik szerinte egy támadást visszavertek, ám erős tüzet szenvedtek el. Ekkor már a magyar tüzérség is jól működött, míg a császári ágyúk felmozdonyozva, lőképtelen állapotban voltak. Fiamar kitűnt, hogy a megáradt Zagyva innenső partján nem vonulhatnak el, mivel az utat a magyarok könnyen elvághatják. Ezért Karger Szolnoktól északra, a malomzugi hídon akart átkelni a Zagyván, ami lehetővé tette volna a besenyszög-szentiváni határon át a nagyobb kerülőt. A kis hídnál azonban feltorlódtak a császáriak, akiknél főképp a gyalogság rendezésére lett volna szüksége. Karger így legkevésbé megviselt alakulatait, a Ferenc József-dragonyosokat és az 1. lovasüteget állította szembe a magyar lovassággal. A rendeződő huszárszázadok talán saját tüzérségre vártak, ám nem számoltak a Lengyel Légió Wladislaw Poninski vezette ulánusaival. A Lengyelország visszaállításáért küzdő lengyelek olyan haditettet akartak végrehajtani, amely Európa figyelmét az ügyükre irányítja. Szolnoknál Napóleon lengyel gárdaulánusainak 1808-as somosierrai rohamát ismételték meg. Ezt a balszárny lovasságát irányító Píkéty ezredes engedélyezte: „Ha nem akaródzikácsorognotok, menjetek, a három ördög nevében.” A lengyelek vágtában rohanták meg a nehezebb lovú, túlerőben lévő dragonyosokat, akiknek két sorát is áttörték. Regelsberg von Thurnberg alezredes állítólag meg is jegyezte: „Ezek vagy őrültek vagy lengyelek.” Az ocsúdó dragonyosok már kezdték körülzárni őket, ekkor érte őket Nagysándor ezredes és Flügel őrnagy Plannover, illetve Puchly alezredes Ferdinánd-huszárainak rohama. Ezek szétszórták, a tüzérségre és gyalogságra nyomták és üldözték a dragonyosokat.179 „A Ferdinánd-huszárok egy osztálya Pukly százados [alezredes] vezetése alatt előbb menvén által a hídon, midőn rögtön rangirozta magát, s kegyetlenül bevágott a Franz Jozeph Dragonerkorp 2-ik osztályába, segittetve a Damjanich által oldalba küldött lengyel önkéntes ulánusokkal. ”180 177 [POCHE, Franz] 1897.63-64. 178 BRINNER, Wilhelm é. n. 11.1. k. 120-121. 179 KOVÁTS István 1998/a. 268-271.; WYSOCKI, Józef 1993. 46.; TEPPERBERG, Christopher-SZÍJJ, Jolán 2005. 257.; KEDVES Gyula 2006. 59. 180 KAPOSVÁRI Gyula 1960.76.; uő 1975.107. „Ezalatt l/écsey hadteste is megérkezvén, a túlsó oldalon huszárjait a hídon, a város utcáin keresztül vágtatva küldte a csatatérre, kik az ellenség lovasságát hát mögül attakirozták. Míg a mi lovasaink, egy divízió lengyel ulánus, két divízió Hannover és két divízió Ferdinánd-huszár elölről támadták őket. Ez gyönyörű látvány volt. A vágtató lovak sűrű porfelleget vertek, melyből... csak a huszárok vagdalózó kardját lehetett látni. ... a mieink körbefogták őket és szüntelen körülük száguldva, befelé vagdaltak, és akit kardjuk éle elért, bizonyosan a halál martaléka lett. így hát a szélsők mindig befelé szorulva hátráltak a közép felé, egy sem akart szélső lenni, míg végre iszonyú tömegük közepén olyan szorongás támadt, hogy a lovak felágaskodva, a lovagokat s egymást agyonrúgták, taposták, harapták. Végre valahára mégis kivágták magukat és rendetlen futással menekültek... Még az attak múltával is lehetett látni a síkon szerteszét száguldó néhány huszárt, űzve egypár, kétségbeesve menekülő, fényes sisakú ellenséges lovast. ”181 A malomszögi hídnál bevetett huszáralakulatok nagysága máig vitatott. Kovács István a lengyel ulánusok szereplése kapcsán egy osztály Hannover- és egy század Ferdinánd-huszárról írt. Állítólag a második Hannover huszárosztály már nem talált feladatot, ezért gyorsan Ottinger ellen irányították. Ugyanakkor Damjanich Mukits Hannover és Meitzer Ferdi- nánd huszárosztályát említi.182 A dragonyosok teljes vereséget szenvedtek, maga Regelsberg von Thurnberg alezredes is fogságba esett. Számos sebből vérzett, fél szemét kilőtték, Poninski segített ellátni a sebeit. Az alezredes a rohamról megjegyezte: ’Ez nem bátorság, ez őrültség volt.’ Fogollyá lett a comblövést kapó Richard Ritter von Landgraf kapitány és a 17 sebből vérző Maximilian Ferdinand Saharek (?- Pest, 1849. III. 21.) kapitány is. Mások a Zagyván átúsztatva menekültek.183 Utóbb a lengyelek állították, hogy a huszárok nem akartak volt bajtársaik ellen támadni (korábban csak a szerbek ellen harcoltak), és az ulánusok megsegítése szolgáltatta az okot a beavatkozásra. Karger szerint a huszárok hevesen üldözték a menekülőket, és többször is kévésén múlt, hogy őt is elfogják vagy levágják. Bylandt gróf 1. lovasütege a káoszban percek alatt 12 lovat, sok legénységi felszerelést és több ágyút vesztett. A szekerészek közül csaknem mindenki megsebesült, sokan elestek, míg Bylandt alól a lovat is kilőtték.184 Közben a magyar gyalogság is felzárkózott az üldözéshez. Leiningen a Schwarzenberg zászlóalj összegyűjthető embereivel a Zagyva mellett rohamozott. „Azután gyorsan mentünk előre, a Zagyva folyó mentén. Ezen a vízen a városon kívül vezet át az a híd, melyen a zavarban sok lősze- res és más kocsi volt átmenőben. Ezek megmentésére ismét megállott egy ellenséges szakasz, melyet azonban azokkal, kiket összeszedhettem, szuronyt szegezve megtámadtam. A legtöbben a vízbe ugrottak. A Zagyva vize igen posványos, csak kevesen jöttek ki belőle, azok is csak a mi segítségünkkel. A hídon át nem járt át több kocsi, mert az elsőknek lovait ellőtték és így fönnakadt az egész. Ezzel Szolnok meg volt tisztítva az ellenségtől, kinek nem maradt más útja, mint a Zagyva mocsaras partja. Két ágyút, melly nehezen volt elmozdítható, szerencsésen elfoglaltam. 181 KAPOSVÁRI Gyula 1950.9-10.; PETŐ Vilmos 1989.76. 182 KOVÁTS István 1998. 51-53.; uő 1998/a. 268-271. 183 DEDEKIND, Franz 1879.484^185., 720.; CSIKÁNY Tamás 2003.36. 184 KOVÁCS István 1998/a. 268-271.; WYSOCKI, Józef 1993. 46.; TEPPERBERG, Christopher-SZÍJJ, Jolán 2005.257.; KEDVES Gyula 2006. 59.; Vasárnapi Újság, 1891. III. 1.139. „Gróf Bylandt-Rheidt Szolnok alatt 1849-ben.’’ 514
