Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Selmeczi László: Balaszentmiklós és a kunok
TISICUM XXII-TÖRTÉNETTUDOMÁNY Báncsa (Vancsa) János bálványosi várnagy, Móré Fülöp pedig pécsi püspök lett. A család tagjai közül Mátyás királytól 1467 körül Csupor Miklós kapott jelentős birtokokat.85 Csulai Ficsor László bán 1478-ban már Szenttamás egyik birtokosa, aki jobbágyaival Aposkán és Szenttamáson hatalmaskodott.86 Egy 1504. augusztus 5-én kelt oklevélben Csulai Vlad leszármazottai ismételten két részre osztották birtokaikat, amelyeket még (Csulai) Móré György és Ficsor László szereztek. A felosztott birtokok: Balaszentmiklós, Szenttamás, Tenyő, Nagypó és Kispó, Alcsi, Szentivány, Szászberek, Szeg és Bala voltak.87 A kunok betelepítésének körülményei: jogállás és valóság A valamikor 1244-1246 között újra betelepedő kunok a tatárjárás előttivel homlokegyenest ellentétes, hagyományos életmódjuk folytatása számára sokkal kedvezőbb települési viszonyok között találták magukat, hiszen szinte lakatlan földet vettek birtokba.88 Nem érdekelte őket, hogy annak a tájnak, amelyet élni kezdtek, a jogi helyzete korábban rendezett volt. Sok olyan birtokot is lehetett találni az általuk megszállt területen, amely bár néptelen volt, de jogos tulajdonosa élt, létezett és arra jogot formálhatott. A XIII. század második felének törvényei jól tükrözik ezt a valós problémát. Már a IV. Béla, valamint fiai, István és Béla hercegek között megkötött 1267. évi dekrétum 2. pontja javasolta, hogy azokat a várföldeket és ud- varnokföldeket, melyekre a király vagy királyné telepeseket „gyűjtött", állítsák vissza a várakhoz és az udvari birtokszervezethez, „hogy e falvak ne örvendhessenek a szabad vendégek - (ilyenek voltak a kunok is) - kiváltságos nevének”, tudniillik a „szabad falvak” legfőképpen a kisbirtokosok még szolgaerőre alapozott „praediumainak" személyi állományát fenyegették, tömegesen vonzották magukhoz a nemesek népeit.89 1279-ben (Nagy)Tétény mellett megnyílt és több mint tíz napig tartott „egész Magyarország” „ünnepélyes és nyilvános gyűlése”. Ezen Fülöp fermói püspök, pápai legátus egy diktátumot (az ún. I. kun törvény) fogadtatott el. Erre a rendelkezésre a királyi tanácsülésen a kunokat képviselő Uzuz és Tolon nagy valószínűséggel kényszer miatt adták jóváhagyásukat, mert mind a hét kun nemzetségből túszokat szedtek a törvény előkészítésének sikeréért.90 A jogi (de iure) és a valós (de facto) helyzet közti különbséget jól mutatja az ún. I. kun törvény következő passzusa: „Végül a kunok... képviselői és megbízottai és maguk és eme kunok nevében lemondásukat jelentették és lemondtak minden monostorról és egyházról és az egyházak, monostorok, nemesek és más keresztények 85 MAKKAI László-MÓCSY András 1986. 345-347., 359-360. KÖPECZI Béla 1989.202-204. 86 BENEDEK Gyula-ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária 1998. 96.; BENEDEK Gyula 2011.80-81. 87 BENEDEK Gyula-ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária 1998.13. 88 SZŰCS Jenő 1993.161. 89 SZŰCS Jenő 1993.127-128. 90 „...őket kényszeríteni fogjuk, hogy megfelelő kezeseket adjanak, akiket országunkon és tartományainkon kívül kell őrizni és tartani az említett legátus úr parancsa és rendelete szerint azon a helyen vagy helyeken s azon személy vagy személyek által, amelyekről, illetőleg akikről a legátus úr majd intézkedni jónak látja” KRISTÓ Gyula 1994.132.; SZŰCS Jenő 1993.303. (ama) birtokairól, amelyeket idáig igazságtalanul és jogtalanul elfoglaltak és elfoglalva tartanak, hozzáfűzvén, hogy a kunok és ők maguk is készek arra, hogy mindezeket... a legátus úr parancsa szerint teljes egészükben visszaadják és visszaállítsák.”91 A pápai követnek az országtanácsban elfogadtatott és a királyra kény- szerített diktátuma szolgáltatta az alapját az utóbb, 1279. augusztus 10- én kiadott ún. II. kun törvénynek, amely részletesen foglalkozott a kun szállásterületeket érintő birtokjogi anomáliákkal, és megkísérelte azokat rendezni. Előírta, hogy a kun nemzetségek véglegesen ott telepedjenek meg, ahová még IV. Béla telepítette őket. IV. László a kunoknak adta „a szolgálónépeknek és örökös nélkül meghalt nemes embereknek ama földjeit, éspedig összes tartozékaikkal és haszonélvezeti jogaikkal... együtt, amelyek az ő településükön belül esnek, s amely (földek) jog szerint a mi (ti. az uralkodó) rendelkezésünk alá tartozóknak ismertetnek el.’’92 Ugyancsak nekik adta a nemeseknek és várjobbágyoknak azokat a földjeit, amelyek a tatárjárás óta üresen állottak, haszonélvezeti jogokkal nem bírtak, s egyben kötelezte a kunok urait és nemeseit, hogy a földeket egymás között osszák szét. Azonban a nemesek és várjobbágyok haszonélvezeti jogokkal, pl. halászó helyekkel, irtásos erdőkkel bíró üres földjeit, valamint azokat a földjeiket, amelyeken „épületek vagy népek” vannak, meghagyta az eredeti tulajdonos birtokában, amelyhez a kunok főemberei Alpár és Uzur és összes nemesei hozzájárultak.93 Megerősítette a kunok birtokjogait azokra a területekre, amelyeket elődei adományoztak nekik.94 Azonban kötelezte a kunokat arra, hogy az egyházak és monostorok birtokait és jogait sértetlenül tartsák meg, vagyis a kun szállásterületeken fekvő egyházi birtokok nem kerülhettek a kunok tulajdonába.95 Az egyházak birtokjogainak helyreállítása azonban olyannyira megoldatlan probléma maradt, hogy III. András 1290-1291. évi törvényének első cikkelye ismét az egyházak összes birtokjogainak helyreállításáról kellett rendelkezzen.96 A fentiek alapján a Nagykunságban is nemesek, várjobbágyok praediumai és az egyházak leginkább néptelen birtokai közé ékelődtek a kun birtokok, a kun szállások közé. Sajnos ezt a helyzetet csak néhány adattal tudjuk bizonyítani, mert a kunok igyekeztek a számukra a királyaink által biztosított területeken felül a lehető legtöbb üres földet jogérvényesen megszerezni vagy elbirtokolni. Pl. tudható, hogy a ma Öcsöd határában található Bábocka, a későbbi kun szállás, 1138-tól a dömösi prépost- ság birtokában volt.97 A Túrkeve határába olvadt Póhamara eredetileg az egri püspökség birtoka volt. A tatárjárás idején a püspökség I. István, I. László, III. Béla és II. András által kiadott alapító, illetve adományozási oklevelei elégtek. Ezért IV. Béla 1261-ben új oklevelet állított ki, melyben ismételten felsorolták a püspökség birtokait, s leírták azok határait. Azonban nem sok idő múltával ez az oklevél is elégett, ezért V. István IV Béla oklevelét újra kiadta. Majd ezt az oklevelet átírták és megerősítették: IV László, I. Károly, Zsigmond, V. László, I. Mátyás és 1560-ban I. Ferdinánd.98 Vagyis Póhamara jogilag még akkor is az egri püspökség birtoka volt. A valóságban azonban valami más történhetett. IV László 91 KRISTÓ Gyula 1994.131. 92 KRISTÓ Gyula 1994.135. 93 KRISTÓ Gyula 1994.135-136. 94 KRISTÓ Gyula 1994.139. 95 KRISTÓ Gyula 1994.135.; A budai zsinat végzéseiben uo. 169-172. 96 LÉDERER Emma (szerk.) 1964.82. 97 GYÖRFFY György 1966.502. 98 GYÁRFÁS István 1873.410-411. 368
