Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)

Néprajz - Örsi Zsolt: Épületszerkezetek, -formák és -díszítések a Nagykunságon

TISICUM XXII. - NÉPRAJZ

vastag, kettős-hármas gyűríítagozatok, amelyek inkább a népi díszítőmód egyéni alakítási kedvét és készségét jelzik, semmint bármiféle stílus törekvésre valló utalást. A tapasztott és meszelt faoszlopok teljes vagy csupán egyes részelnek a befestése, az egyes részletek - a lábazatok, alátétlemezek stb. - erőteljesebb hangsúlyozása ugyancsak a népi díszítőmód tartozéka. Az elmondottak a Nagykunság páros oszlopos, ikeroszlopos és falazott oszlopos és pilléres tornácaira egyaránt vonatkoznak. Az ikeroszlopos tornácoknál, amelyek elsősorban a Nagykunság nyugati részére jellemzők, az oszlopok párosával tartják a szemöldökgerendát, a kiváltó gerendát. Az ikeroszlopok lábazat nélkül, vagy alátétlemezen nyugodva, védőlábazattal is körülfogva épülnek, felső részükön, a szemöldökgerendánál, mintegy az oszlopfejezeteknek megfelelően alátét pallókkal. A rendkívül karcsú arányú ikeroszlopos tornácok részben az osztatlan falsíkban helyezkednek el, a lakóház két szélső helyiségével közrefogva, hangsúlyozott keretezésbe is foglalva, s a tornác kiváltó gerendája még külön, erőteljesen is ki van emelve. A tornác két szélén az oszlopsor féloszloppal kezdődik; ugyanazok a tagozatok ismétlődnek meg mindkét oldalon, azzal a különbséggel, hogy amíg a tornácnyílás közepén álló ikeroszlopok anyaga tapasztott fa, addig a tornác két szélén lévő féloszlopok mindig sárból, vályogból vannak alakítva. ”30

A lakóépületek következő, díszítésre alkalmas szerkezeti eleme a ház homlokzata. Az utcára néző falazatot csak az ablak díszíti, igen ritka, hogy tapasztással készített áloszlopokkal tagolják, amely a klasszicista hatást erősíti. A legrégebbi házaknál ez egyetlen ablakot jelentett. Györffy azt írja, hogy régebben (1908 előtt) az ablaktáblák, az ablak és az ablak köze kékre volt festve, piros és zöld virágokkal pingálták ki. Később már csak egyszínű barnára tellett. Faragott ablakrámák itt nem voltak divatban. A jobb módú házakon már két ablak szolgál az utcára, a legtehetősebbeknél pedig már három vagy több ablak van. Az ablakok rendszerint asztalosmunkák, ritkán, csak jelzésértékkel faragott díszítésűek. Az ablakok általában négyosztatúak, négyszögletűek, díszük a szegmensíves káva. Zsalugáter nem volt divatban, csak a XX. században terjedt el a módosabb gazdáknál.31

30 VARGHA László 1954.88.

31 Györffy István 1942.96. „A régibb nagykunsági házak végén az utczára csak egy ablak nyílik, ugyancsak egy ablak szolgál az udvarra is. Az ablaktábla a nagyon szegényes házon egy darabból álló ajtócska, de a rendes ablaktábla kétszárnyú. Az ablaktáblák régebben kékre voltak festve, piros és zöld virágokkal szépen kitarkázva. Ilyenek már csak Karczagon láthatók, ott is igen elvétve. Ma már az ablaktáblát barnára festik. Régen az ablakfákat és az ablakközöket is szép virágokkal kifestették, ilyet is már nagyon ritkán lehet látni. Nádudvaron elvétve szépen faragott ablakrámák láthatók, melyek kívül az egész ablakot körülveszik. Nyáron nádból készült redőnyt is szoktak az ablaktábla helyébe rakni. Szellőztetni régimódi ember sohasem szokott, mert nyáron bejön a légy, télen meg a hideg. De meg az ablakokat nem is nagyon lehet nyitogatni, mert tele vannak virággal. A jobbmódú házon már két ablak nyílik az utczára, melyen sarukáter helyettesíti az ablaktáblát, ezt télen leveszik és téli ablakot tesznek a helyébe. A jómódú újabb háznak 3 ablaka szolgál az utczára, kettő a lakószobáé, egy pedig a szoba előtt levő kamráé, mely esetleg szintén szobává alakul át. A szegényes háznak csak a lakószobáján van ablak, a pitarba az ajtó feletti lyukon jön be kevés világosság; a kamrán is csak ilyen lyuk van, az újabb házak kamrái azonban kis ablakokkal

A XVIII. századig egyes helyeken, illetve szegényebb házaknál az ablakoknak egy közös vonásuk van: nincs bennük üveg. Az egyszerű fakeretre általában maguk készítette papiros lantorna, marhahólyag, növényi fonatok vagy fatábla került, az üveg igen ritka volt. „Leggyakrabban találkozunk az úgynevezett puszta (azaz üres) ablakkal. A szegény emberek házán és a major épületeken gyakori a sövényből font meg a zsúppal kötött ablak. Igen közönségesek - főleg a XVI-ik század első felében - a papirosos, papiros lantornás, lantornás és hólyagos ablakok. Nagyon elterjedt volt a deszkás vagy deszkatáblás ablak is. Az üveget ezen a deszkatáblák pótolták. Ha a deszkatábla kezdetleges volt, paraszt táblának mondották. (...) Az üvegablakok többfélék voltak. Tudjuk, hogy a XVI. és XVII. században az ún. tányér karikákból, vagy üvegtányérokból készítették az ablakokat. Ezek rendesen kerekek, néha pedig hatszegletűek voltak. A tányér-karikák vagy közönséges (zöld) üvegből, vagy pedig kristály (fehér átlátszó) üvegből készültek, az elsőket paraszt, az utóbbiakat kristály karikáknak, vagy tányéroknak nevezték. (...) Az összeillesztés vagy fa, vagy ón, vagy ólom segítségével történt.”32 Ezek természetesen rendkívül kisméretűek voltak, csak a füsttelenítést, szellőzést szolgálták, a füstmentes helyiségek megjelenésével azonban a szerepkörük megszűnt. A XIX. század közepétől növekedtek meg az ablakok méretei, amikor előtérbe került a nappali világítás növelése. Az 1860-as évekig döntően szimpla üvegezésű ablakok terjedtek el, azonban a nagy hőveszteség miatt ezeket télen be kellett fedni. Ezen időszakot követően jelentek meg a dupla ablakok.33 Ezek az újabb nyílászárók már nagy formagazdagságot mutatnak. Lehetnek két-, három- és négynyílós ablakok, amelyeket már asztalos mesterek készítettek, ezért az egész ország területén találkozhatunk velük. Az ablak két rétege között ritka kivételtől eltekintve mindig találunk rácsozatot. Ezek egyszerű, díszítetlen pálcarácsok, amelyeket függőlegesen építettek be az ablakkeretbe. Nagyobb, magasabb ablakoknál egy vízszintes merevítőt is alkalmaztak, amelyen keresztülvezették a rúdvasat, így sokkal erősebb védelmet kaptak.

Az ablakok formájukat tekintve általában négyszögletesek voltak, de találhatunk szegmensíves alakúakat is. Sokszor a négyszögletes ablakok fölé egy szegmensíves vakolatot képeztek ki. Az ablakok farészein nem ritkák a különböző díszítmények. Ezeket azonban nem magából az ablaktáblából faragták ki, hanem az asztalosműhelyekben sorozatgyártott elemeket tették rá.

Az utcai homlokzat dísze a veremény, amely a ház oromfala. A legrégebbi időkben ez nádfalból készült, ami a szegénységnél továbbra is fennmaradt. Györffy szerint eleinte még ilyen nád oromfalazatot sem készítettek, a padlás teljesen szabadon maradt.34 A XIX. század második felében a vízzel, majd később a gőzzel hajtott fűrészmalmok megjelenése és elterjedése, az így készített deszka árának csökkenése tette lehetővé a deszkaormok készítését.35 A deszka vereményt vérteleknek nevezik. Karcagon és környékén az állóhézagos deszkaoromzat terjedt el. Míg a tapasztott oromfalnál nem nyílt mód díszítésre, a deszkából készített vértelket már cifrára fűrészelt lécekkel és vérteleklyukakkal ékesítették.

vannak ellátva. A jómódú házon természetesen elegendő számú és

nagyságú ablak van. A hátsó szobának is két ablaka van az udvarra, a pitarnak fél ablaka van az ajtó mellett, esetleg a konyhának is van ablaka a ház hátulsó falán. ”

32 TAKÁTS Sándor 1917. III. 196-198.

33 BÁTKY Zsigmond 1929.

34 GYÖRFFY István 1942.85.

35 GILYÉN Nándor 1980.160.

296