Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Régészet - Révész László: Egy megoldatlan kérdéskör: Szempontok a honfoglaló magyarok és a helyben talált népesség kapcsolatának kutatásához
RÉVÉSZ LÁSZLÓ: EGY MEGOLDATLAN KÉRDÉSKÖR: SZEMPONTOK A HONFOGLALÓ MAGYAROK ___________ÉS A HELYBEN TALÁLT NÉPESSÉG KAPCSOLATÁNAK KUTATÁSÁHOZ mindenképpen a XI. században került földbe, s feltehetőleg nem is annak a legelején. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a Szentes környéki lovas csüngőt egyértelműen kiiktathatjuk a vidék IX. századi bolgár népességének régészeti hagyatékából, amely ezzel nullára redukálódott.22 Az említett tárgy nagy valószínűséggel a környék valamelyik X. vagy XI. századi köznépi temetőjéből kerülhetett elő. Kijelenthetjük tehát, hogy a Kárpát-medencéből dunai bolgár jelenlétre utaló leletanyagot továbbra is csak Dél-Erdélyből ismerünk. Mindeddig nem említettem a Kárpát-medence központi területeit 568- tól uraló avar népesség IX-X. századi továbbélésének a kérdését. Az e lehetőséggel számoló kutatók több módszerrel is keresték erre a bizonyítékot. Az egyik módszer szerint számba vették azokat a temetőket (Perse, Győr-Téglavető-dűlő, Visznek-Kecskehegy, Vörs-Papkert B., Hortobágy-Árkus stb.), ahol a késő avar sírok között bizonyosan X. századi temetkezések is előkerültek.23 Ez utóbbiakat a helyben talált közösségek élére helyezett új urak hagyatékaként értelmezték. Miután Bóna I. a persei temető példáján stratigráfiai módszerekkel arra a következtetésre jutott, hogy a hasonló esetekben pusztán a véletlen folytán kerültek egymás mellé-fölé a különböző korok temetői, melyeket több évtized vagy évszázad választ el egymástól, az ilyen jellegű kísérletek alábbhagytak.24 Méghozzá anélkül, hogy e lelőhelyek közül bármelyiknek a részletekbe menő vizsgálata megtörtént volna.25 Mások olyan temetőket igyekeztek kimutatni, melyeket csak a IX. században vagy a X. századba is átnyúló- an használtak, ilyen azonban csak néhány akadt (Szarvas-Kákapuszta,26 Bélapátfalva27), s még ezek egy részének IX. századra történő keltezését is megkérdőjelezte Madaras László.28 Ismét más kutatók a késő avar temetők szélső sávjának kései típusú veretéiből, illetve a szegényes sírok nagy számából következtettek azok IX. századi használatára.29 Egyre tarthatatlanabb tehát az a nézet, mely szerint az avar közösségek kivesztek, szomjan pusztultak vagy halálra részegeskedték magukat legkésőbb a IX. sz. elejére, s mindeközben minden más csoport: a Zalavár környéki karoling peremkultúra népességének jelentős része, a Köttlach-kultúra közösségei, Morávia népessége, az északkelet-magyarországi térség és a szilágynagyfalusi csoport szlávjai, az erdélyi szlávok és a Marosvölgy bolgárjai mind át- és túlélték a magyar honfoglalást. Indokolt lenne e szempontból módszeresen elemezni a késő avar temetőket, s azok lezárultát nem a rutin vagy a hagyományok alapján kellene a VIII-IX. sz. fordulójára helyezni. A X. századi hagyaték felől megközelítve magam jelenleg (nagyon vázlatosan kifejtve) az alábbiakban látom a probléma lényegét és a továbblépés lehetőségét. Kovács László újabb rendszerezése30 és a magam anyaggyűjtése alapján kijelenthetjük: a X. századi magyar hagyaték zöme a kis sírszámú, többnyire rövid ideig használt szállási és falusi temetőkben keresendő, 22 REVESZ László 2012.401-420. 23 KÖLTŐ László-SZENTPÉTERI József 1996. László-SZENTPÉTERI József 2001.119-134. 223-240.; KÖLTŐ 24 BÓNA István 1996b. 37^10. 25 E kérdésről a Visznek-kecskehegyi temető kapcsán: 384-386. és 448-450. RÉVÉSZ László 2008. 26 SZALONTAI Csaba 1987-89.309-347. 27 SZABÓ János Győző 1987. 83-98. 28 MADARAS László 1993.11-32. 29 RICZ Péter 1993.171-186. 30 KOVÁCS László 2013. s még az utóbbiak sírszáma is csak igen ritkán haladja meg a 100-130 temetkezést. Egyedül és önmagában ez a népesség bizonyosan nem tudta volna sok száz síros temetőkkel benépesíteni a XI. századi, XII. század eleji Kárpát-medencét. Ráadásul eddigi vizsgálataim szerint nyilvánvaló, hogy még a X. századi síroknak is csak alig egyharmada tartalmazott klasszikus keleti típusú (ha úgy tetszik: Hampel A-típusú) leletanyagot: fegyvert, méltóságjelvényt, ruhadíszt, ötvösmívű ékszert.31 A fennmaradó kétharmad vagy melléklet nélküli, vagy egyszerű eszközöket (kés, csiholó, edény), karikaékszereket tartalmaz (nyitott hajkarikák, huzalkarpere- cek, huzal- vagy sodrott nyakperecek, huzal- vagy pántgyűrűk). Ez utóbbiak alig vagy semmiben sem különböznek a késő avar temetők szélső sávjának leletanyagától. Mesterházy Károly,32 Tomka Péter (de már előtte Szőke Béla s mások is) megfogalmazta azt az aligha vitatható tételt, mely szerint a X-XI. századi egyszerű karikaékszerek előzményei megvoltak a kései avarok és a IX. századi népesség hagyatékában is, nem kellett azokat újra és újra feltalálni.33 A tiszafüredi avar temető feldolgozása során Garam É. térképre vitte ezen ékszerek lelőhelyeit, s munkájából témánk szempontjából különösen fontos az s-végű karikaékszerek és a vékony sodrott nyakperecek elterjedési területe, melynek súlypontja a Felvidék nyugati része, valamint a Közép- és Kelet-Dunántúl.34 (4. kép 1 -2) Megjegyzem, ez utóbbi térség az a terület, melyet a IX. században minden kutató Karoling fennhatóság alatt állónak tekint, annak ellenére, hogy a Kaposvár-Veszprém-Komárom vonaltól keletre mindeddig egyetlen, a karoling peremkultúra jegyeit hordozó temető sem ismert. Nagy valószínűséggel éppen erre a térségre vonatkozhatnak viszont a „Conversio Bagoariorum et Carantanorum” 870-871 táján írott sorai: „azokat [az avarokat] akik az igaz hitnek engedelmeskedtek, és elnyerték a kereszténységet, a királyok adófizetőivé tették, és földjüket, amelyet ott maradva birtokolnak, mind a mai napig megtarthatják királyi adó [fizetése] fejében. ”35 E felvetésre már csak azért is sürgetően választ kell találni, mert a régészeti leletek alapján nyilvánvaló, hogy a X. század második felében és a XI. század elején hirtelen és látszólag érthetetlen módon újra feltűnnek a Vili. század végi, IX. századi avar és karoling peremkultúrából ismert ékszertípusok, illetve azok változatai: lefelé szélesedő spirálcsüngős fülbevalók, szőlőfürtös fülbevalók, pödrött- és s-végű karikaékszerek, vékony sodrott nyakperecek és karperecek, pántgyűrűk. (E kérdéssel több dolgozatában behatóan foglalkozott Szőke B. M. is.)36 (5. kép 1-2) Mindezek más, újonnan feltűnő karikaékszerekkel (állatfejes karperecek, fonott vagy rombusz átmetszetű nyak- és karperecek, gyűrűk) nagyon gyorsan, néhány évtized alatt elterjedtek az egész Kárpát-medencében. A teljes képhez hozzátartozik, hogy e folyamattal párhuzamosan jelentek meg a Közép-Duna-medence különböző régióiban csoportosulva a köttlachi típusú ékszerek is.37 Lényegében ekkor vált egységessé (mondhatni: uniformizálódott) a térség ékszeranyaga. Miként történhetett mindez? A temetőelemzések azt mutatják, hogy pontosan ugyanebben az időszakban nagy változások következtek be az itt élt népesség életében. A korábbi szállási és falusi temetők sorának a használata megszakad: vagy nem használják tovább azokat, vagy az addig oda temetkező közösség 31 RÉVÉSZ László 2008.453-455. 32 MESTERHÁZY Károly 1989-90.248-249. 33 TOMKA Péter 2000.66. 34 GARAM Éva 1995.286-290. és 298-304., Abb. 165. és 176. 35 OLAJOS Teréz 2001.162-163. 36 SZŐKE Béla Miklós 1992.841 -968. 37 HORVÁTH Ciprián 2012. (kézirat) 183
