Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Történelem - Berta Ferenc: 70 éve a kamera mögött (özv. Hanczár Sándorné Ónodi Erzsébet fényképészmester)
TISICUM XXI. - TÖRTÉNELEM Ekkor már majdnem mindenfajta szakmai újságot járattam, hogy lépést tudjak tartani a fővárosiakkal. A 30-as években nagyon szerettem a Kiss István közleményeit. Jó dolgok voltak benne. Emlékszem, egyszer a retusról volt benne szó, és örültem, hogy nyilvánosan is megvédték a kedvencemet. Persze csak a jó retust. Azt én sem szerettem, ha valaki túlzásba vitte. 1939-tól rengeteg munkám volt megint. Alig győztem. Ezután kezdtem használni a vegyes világítást. Vettem lámpákat, és együtt használtam a függönnyel. Ezeknek a lámpáknak pedig a fénye olyan élettelen volt. Megmondom őszintén, hogy nem tetszett. Később azért vettem egy olyan díszítőfényt is, hogy legyen a hajnak fénye, de hamar eladtam, mert senki nem szerette. Azt mondták, hogy ők nem kopaszak és nem szőkék. Pedig nagyon szép volt. Reklámra nem volt szükség. Egy a helyi lapban, a kirakat és elsősorban a minőség. 1943-ban megjelent egy könyv a Magyar ipar és kereskedelem címmel. Már 38-ban jöttek, hogy ha megrendelem, benne leszek én is, ha mondok magamról valamit. Aztán még egyszer jöttek, úgy 1940 táján. Erőszakosak voltak, meséltem, aztán elmentek.” „Hanczár Sándorné fényképész m. Mezőtúr. Itt született 1900-ban. Iskoláit elvégezve, kitanulta a fényképész szakmát, azután mint segéd praktizált. Mezőtúri műtermét 1942-ben létesítette. Két alkalmazottat foglalkoztat. Férje pénzügyőri felvigyázó.’’13 „Hát igen. Csak azt a műtermet írták be, ami már a sajátom volt. Az sem volt jó, hogy 1942-ben nyitottam meg az elsőt. Arról nem is beszélve, hogy még ma sem tudom, honnét vették a két alkalmazottat. Nem is volt egysem, csak a férjem, ha itthon volt. Pedig rosszat senki sem mondhatott rólam. Itt a fényképészek jóban voltak egymással. Még mindig megvan az a levél, amiben Lévay Gyula kölcsön kér dolgokat. És mért ne adtam volna oda azokat?” „Mélyentisztelt Nagyságos Asszony! Ha tudja nélkülözni holnap délelőtt a 10/15 gépet az összes kazettáival, szíveskedjen kölcsön adni, ezt üzenje meg. Holnap délelőtt fogok csak érte küldeni, a segédnőnek adjon megbízatást, hogy a gép kiadásába ne ütközzön akadály.”14 Segédet valóban nem tartott, de tanulót igen. Az első tanoncszerződés- ből sok minden megtudható, valamint tisztázódnak az egyes évszámokhoz csatolható információk. Az 1939. szeptember 20-án kötött tanoncszerződésből megtudhattuk, hogy ekkor már bejelentett lakhelye Rákóczi u. 14. és telephelye Kaszinó u. 14. Első tanonca egy kislány volt: Dózsa Zsuzsanna, Mezőtúr, Kaszinó u. 5. sz. alatti lakos. Tanoncideje 1939. szeptember 1. -1942. szeptember 1. E szerződést a tanonclajstrom 102 sz. alatt bevezették. A második szerződést 1944. február 23-án írták alá. Egy Szentesi Antal nevű (Mezőtúr, Fóti u. 170.) fiatalember 1944. február 1. - 1946. február 1. között töltötte tanoncéveit, a már kész Rákóczi úti műteremben.15 „Na szóval vásároltam még Faczuna Istvántól is dolgokat. Ő is pesti volt. Vele volt egyszer egy kis koccanásom, még ma is szégyellem, pedig hány 13 Magyar Ipar és Kereskedelem 1943.535. 14 Magántulajdon 15 DJMLtsz. 2011.31.4-5. éve történt. 1940 júliusában visszaküldtem - nem éppen hiszem nélkül - egy tucat lemezt neki, hogy rosszak voltak. Később kiderült, hogy a kazettáim egyike eresztette a fényt. ” „Igen tisztelt Nagyságosasszony! A csomaggal egyidejűleg visszaküldöm Önnek a fi tue. lemezt. Az elhasznált lemezeket laboratóriumban hívattam elő s azok teljesen jók voltak. Semmi hibájuk nincsen. Kérem, hogy a visszaküldött fi tucat lemezt szíveskedjék ottan előhívni, mert véleményünk szerint a kazetták lehetnek az okai a hibáknak. Várom ezirányú szíves válaszát és maradtam szolgálatára mindenkor a legnagyobb örömmel kiváló tisztelettel Faczuna.”16 Budapest, 1940. VII. 12. „Egyszer meg az akkori Hitler téri Jónás fotótól - Pestről - kaptam egy árjegyzéket, ami nagyításokra vonatkozott. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, miért küldi ezt egy fényképésznek. Aztán rájöttem, hogy sok szakmabeli nem laborál és megspórolja a segédet is. Ez már 1941-ben volt Az új technikára nehezen járt rá a kezem és az eszem. A régiekről szinte már mindent tudtam, az újról semmit. Eleinte sokat rontottam, de aztán fokozatosan megszoktam, és rájöttem egy-egy fogásra. Ma már egyet sem rontok. Tudja, mindig a negatívot kell nézni, az dönt el mindent. 1943- ban vagy 44-ben, már nem is tudom, de lényeg az, hogy nagyon rossz idők jártak ránk. Anyagot csak élelmiszerért lehetett kapni. Tánczosnak küldtem egy kis szalonnát, kolbászt, és megkaptam mindent - a tartozásomból is elengedett 72 pengőt. ” „A legutóbbi személyes látogatása alkalmával kértem, ha egy mód van rá, szíveskedjen pár kg. szalonnát vagy kolbászt részemre beszerezni. A legutóbb küldött csomagot rendben megkaptam és az érte járó 72,-P-t b. számlájára javára írtam. A fennálló tartozása összesen 141.30 P. Szíves küldeményét várom és vagyok kiváló tisztelettel Tánczos József. Budapest, 1944. március 31 ,”17 „Még ez év nyarán lehívtam őt hozzánk. Egy igazi falusi ebédre. Mit mondjak, délutánra már nem volt tartozásom. Ekkor még összetartottak az azonosak, már a szakmabeliek. Mindenkit volt valamiért tisztelni. Én is jóban voltam Lévaival. Volt időszak, amikor kevesebb volt a munka, de amikor megjelentek a mindenféle katonák, megsokasodott a munka, a tennivaló. Egész életemben nem fényképeztem annyi katonát, mint akkor. Nem kellett reklám, mint 34-ben, örültem, ha volt egy szabad délutánom és nem jött senki. Volt ott kiskatona, szovjet zeneszerző katonatiszt, festő meg még ki mindenki. Sokan. Igaz, a megtalált aktképeimet tojással dobálták meg, felforgattak mindent, és amit találtak élelmet, azt mind elvitték, a ruhákkal egyetemben. Még női ruhát is. Az értékeket, aranyat a fecskefészekbe dugtuk el. Ott nem keresték. Később igen, de akkor már máshová tettük. Hát igen, így volt... Szóval sok mindenkit fényképeztem. A padláson még tavaly is volt öt mázsa üveglemez. Mindenféle volt benne, a születéstől a halálig, mert egy fényképész így dolgozott. Amíg nem kötöztem be Szolnokra, addig dolgoztam. Mert dolgoztam. Volt mindig, aki hozzám jött, mert a nagyszülei, a szülei is nálam készítette 16 Magántulajdon 17 Magántulajdon 174
