Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei

SZABÓ ISTVÁN - AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE X. - AZ 1953-1956. ÉVEK MŰVÉSZTELEPI ESEMÉNYEI

De tovább kell mennem, nem időzhetek soká. A szomszédos műteremben Botos Sándor dolgozik. Leültet, cigarettával kínál. S én nem tudok leülni, körüljárom a szobát a falak mentén. Mint mágnes vonzzák a képek a tekintetemet. Olyan furcsa, roppant érdekes a képek alaptónusa. Az ellentétek, az érzések, gondolatok ellentétei jutnak kifejezésre a művekben. A szinte csillogó sötét és az erős élénk színek keveredése hűséges visszképét vetíti a művész hangulatainak. Mindemellett az ábrázolás oly klasszikus hűségű, mint a XV. század nagy holland realistáié. Az állványon egy megkezdett kép, kocsma asztalnál ülő, borozgató, beszélgető két parasztot ábrázol. Meleg bús színeivel mégis kedves, vidám a kép.

Botos is arról beszél, amiről előbb kollégái. Milyen nagyszerű: ma már kezd lehetőség lenni arra, hogy megéljen a művész alkotómunkájából. Sokat változott a helyzet az ötvenes évek eleje óta, de azért még mindig sok a gond. Régebben közvetlen megrendelésre vásároltak a vállalatok is. Ma ilyen alig fordul elő. A tanács - mind a városi, mind pedig a megyei - inkább veszi, ha veszi, a gyakran silányabb rézkarcokat, minthogy egy-egy szolnoki művésztől rendelnének vagy vásárolnának képet. No, de hát ma, amikor minden forr, minden változik, minden téren megtisztulva kerül ki a harcból a jó, az okos dolog, remény bíztat, hogy ez a kérdés is lassan helyes útra térül.

Befejezésül még megjegyzem, hogy nem állt szándékomban ez írás keretében semmiféle értékelést adni. Nehogy bárki is annak vegye, akár a sorrendiséget, akár a méltatást. Ha néhol az elragadtatás hangján szólottám, ez érzéseimből fakadt a szépet alkotók tehetsége nyomán. S az írás nem követeli a teljesség igényét sem, hiszen több művészről, akik a telepen laknak, így Bak Jánosról, Dombrovszky Szaniszlóról, Berényi Ferencről, Háy Károlyról sem írtam, és ez azért történt, mert amikor ott jártam, őket nem találtam otthon.

A búcsúzáskor Chiovini Ferenctől és Botos Sándortól kaptam egy-egy tollrajzot. Cikkemet ezekkel illusztrálom. Hadd gyönyörködjenek a rajzokban minél többen.™Az írást Chiovini Ferenc Kubikosok, Botos Sándor Tanulmány c. munkája illusztrálja.

Botos Sándor: Tanulmány, 1956. Tollrajz 95

95 MÉSZÁROS István 1956.3.

Vendégműtermek, meghívott művészek a szolnoki művésztelep felújított szárnyában

A művésztelep második pavilonjának rendbetétele többek fantáziáját is beindította. Közülük érdemes a Damjanich János Múzeum akkori vezetőjének, Kaposvári Gyulának, a megyei tanács tagjának, a Népművelési Állandó Bizottság elnökének közönség elé tárt írását bemutatni. „... A művészetet szerető szolnokiak örömmel látják, hogy a Zagyva partján lévő művésztelepen teljesen újjáépült a második pavilon is. Hat műteremmel készen áll arra, hogy újabb művészeknek adjon helyet. Szükségesnek látszik azokat az elgondolásokat és a művésztelep eddigi munkájában helyesnek tartott és évtizedeken át bevált utat ismertetni, amelyen érdemes továbbmenni.

A Megyei Tanács Népművelési Állandó Bizottsága ez év tavaszán kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront helyiségében, amelyre meghívott minden fórumot és minden szolnoki művészt, hogy az érdekeltekkel megvitassa a művésztelep helyzetét és a jövő feladatait. Jelentős tervek és határozatok születtek ezen a megbeszélésen, amelyről érthetetlen módon hiányoztak a Képzőművész Szövetség és a Népművelési Minisztérium Főosztályának képviselői.

Fölkerestem a Népművelési Minisztériumban az elmúlt héten Berda Ernő- nét, a Művészeti Osztály vezetőjét, akivel a minisztérium ez ügyben kialakult álláspontjáról és terveiről beszélgettünk. Kiderült, hogy a minisztérium álláspontja teljesen megegyezik a szolnoki tanács- és pártszervek véleményével. Ez pedig a következő:

1. A művésztelep teljes rendbe hozása és a képzőművészeti célok szolgálatába állítása;

2. A művésztelep benépesítése 2/3 részben állandó művészekkel, főleg fiatalokkal, és a műtermek 1/3-át az eddigi módon, beutalt művészek számára biztosítani;

3. A művészek között lehetőleg legyenek szobrászok is;

4. Szükségesnek látszik 1-2 író részére is beutalásos formában helyet biztosítani a telepen, akik 1-2 hónapra Pestről lejőve megismerhetik a megye sajátos jellegét és a képzőművészekhez hasonlóan ábrázolhatják alkotásaikban;

5. Kiállító helyiség biztosítása egy állandó szolnoki művésztelepi képző- művészeti kiállítás céljára. Ez a múzeummal közösen oldható meg;

6. A művészek letelepítéséhez anyagi előfeltételek biztosítása (országos megbízások, ösztöndíjak, a tanácsok által kitűzött díjak, pályázatok, üzemek és vállalatok által történő vásárlások elősegítése);

7. A művészeti nevelés és a művészek anyagi helyzetének biztosítása céljából meg kell vizsgálni a műpártoló egyesület fejlesztését;

8. A feladatok megbeszélését és a részletes tervek kidolgozását a Képző- művészeti Alap, a megyei és városi tanács megbízottjai a szolnoki művészekkel közösen végezzék.

Ezekben a célkitűzésekben tulajdonképpen a művésztelep hagyományaiból azokat kívánjuk érvényesíteni, amelyekkel a jövője fejlődését biztosítottnak látjuk. Éppen ezért érdemes néhány mondattal visszaemlékezni a művésztelep múltjára is.

Az Alföld közepén, forgalmas utak találkozásánál, a Tisza alkalmas átkelőhelyén évszázadok óta élénk forgalmú város Szolnok. Mozgalmas élete, vidéke, az 1848-49-es szabadságharc hires grafikusának, az osztrák Pettenkofennek is megragadta figyelmét és több mint 100 évvel ezelőtt kezdett lejárni Szolnokra. Itt készítette nagyszerű képeit, színvázlatait,

221