Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
TISICUM XXI. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET melyek hatására a bécsi festők közül sokan rendszeresen lejártak nyaranként a Tisza partjára. Így vált Szolnok divatossá a művészeti életben. A bécsi festők nyomán magyarok is kezdenek Szolnokra jönni. Deák- Ébner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf, Mednyánszky László és az akkori magyar festészet majdnem minden neves művésze megfordult Szolnokon. így alakult ki a terv, hogy állandó művésztelep létesüljön itt. 1899-ben Bihari Sándor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Boruth Andor, Katona Nándor, Kernstück Károly, Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Pongrácz Kálmán, Szlányi Lajos és Vaszary János festőművészek kérik a minisztériumot, hogy 'Szolnokon, a magyarság egyik jellegzetes középpontjában való letelepedésüket segítse’. A minisztérium és a helyi erők összefogásával 1902 júniusában a régi szolnoki vár helyén meg is nyílt a 10 műteremből és lakásból álló művésztelep. A művésztelep támogatására műpártoló egyesület létesült. A telep rövid idő alatt nemcsak országosan, hanem Európa-szerte is ismertté vált. A fejlődést az I. világháború zavarta meg, mely alatt a telep is súlyos károkat szenvedett. A Tanácsköztársaság művelődési programjának megvalósításában fontos szerepet szánt a művésztelepnek: Szolnoknak is fontos szerepe lesz a művészet értékes termelésének fokozásában, a művésztelep nagy fontosságú munkájában az igazi művészet kincseinek és értékes alkotásainak a dolgozók által való hozzáférése lehetővé tételében. Ezek a célkitűzések számunkra ma is érvényesek, adósok vagyunk ezek valóra váltásában. A művésztelep munkáját a Horthy korszak gazdasági és kulturális politikája megnehezíti. A művészek anyagi gondokkal küzdenek, Szolnok város a mozi fele jövedelmével segíti a telepet. A fiatalok nevelése azonban rendszeresen folyik. A II. világháború esztelen pusztításai szinte végromlásba taszítja a telepet. 1946-ban sikerült az egyik pavilon 4 műtermét rendbe hozni, hogy meginduljon az élet. Négy művész: Benedek Jenő, Botos Sándor, Chiovini Ferenc és Patay Mihály kezdi meg a munkát, és 1947-ben már kiállításon számolnak be művészetükről. 1952-ben a művésztelepet átveszi a Képzőművészeti Alap és két újabb műtermet rendbe hoz, hogy beutalt művészek részére vendégműteremként legyen használható. Ez a beutalásos rendszer jelentősen hozzájárult az elmúlt években a szolnoki művésztelep felélesztéséhez. Sok művész megfordult itt, akinek a művészete gazdagodott szolnoki élményekkel és alkotásokkal. Kialakult a művészeknek olyan szép számú csoportja, akik rendszeresen, évenként lejárnak Szolnokra. Székesfehérvárról Áron Nagy Lajos festőművész olyan jelentős alkotásokat készített, mint a Zagyva-part, amely a pesti kiállításon is nagy feltűnést keltett. Székesfehérvári kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy Szolnokon vérátömlesztést kapott. Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész minden nyáron 1-2 hónapot dolgozik Szolnokon. Béres Jenő Budapestről több mint egy éve van itt. Műtermében készül a székesfehérvári vasútállomás 10x4 m-es faliképé. Jövőben is Szolnokhoz akarja kapcsolni festészetét. Az abonyi születésű Háy Károly László évek óta Szolnokon találja meg munkájának legkedvezőbb körülményeit. Most is Szolnokon dolgozik, a vasutasság életét dolgozza fel rajzaiban. Dombrovszky Szanisz- ló fiatal budapesti festőművész Szolnokon festette azt a képet, amellyel országos kiállításon először szerepelt. A kritika is, mint szolnoki művészt szerepelteti. A Derkovits-díjas Szinte Gábor a szolnoki Tisza Antal Termelőszövetkezetben készített képeivel számolt be eredményes munkásságáról a minisztériumnak. A szolnoki születésű, de Budapesten lakó Berényi Ferenc és a szegedi Pintér József az elmúlt évben Szolnokon készített képeivel jutott be először országos kiállításra. Hosszú volna felsorolni azoknak a művészeknek nevét, akiket mi szolnoki művészeknek tartunk. Véleményünk szerint ugyanis szolnoki művész nemcsak az, aki állandóan itt lakik, vagy aki majd állandó lakásra idejön, hanem aki évenként 1-2 hónapot a szolnoki művésztelepen tölt, és művészete itt telítődik meg az alföldi táj élményeivel, és képeiben az itt dolgozó ember ábrázolása is fontos szerepet kap... A 7egszolnokibbnak’ tartott Fényes Adolf, Deák-Ébner, Bihari Sándor és a többi szolnoki festő sem töltött évente rendszeresen 1-2 hónapnál több időt Szolnokon. Az állandóan itt lakó szolnoki művészek munkásságára is jó hatással van a pesti és a vidéki művészek idejövetele és a velük folytatott eszmecsere. De nyer vele Szolnok város kulturális élete is, mert az itteni kiállításokon képeikkel a város kulturális életében, a TTIT-ben előadásokkal szerepelni is szoktak, és így a város, Szolnok művészetkedvelő lakossága képzőművészeti ismereteiben is gazdagodhat a velük való rendszeres érintkezés révén. A minisztérium művészeti főosztályának vezetőjével a fentieket megbeszéltem és véleményünk egyezése azt mutatja, hogy a művésztelep fejlődése jó úton halad."96 A konkrét művésztelepi iratanyag hiányában ma már aligha állapítható meg, hogy az érintett 1952-1960 közötti időszakban ki és mennyi időt töltött a háború után renovált, négy művészlakással rendelkező pavilon későbbiekben rendbetett két vendégműtermében. Az eredetileg két, hat-hat műtermes épületből álló szolnoki kolónia még romos másik szárnyának renoválását is 1952-ben kezdték. Ezt azonban az ideiglenesen Szolnokra telepített Budapesti Közlekedési Műszaki Egyetem használta diákszállóként. Miután 1956-ban az egyetem szolnoki tagozata megszűnt, a Képzőművészeti Alap eredeti rendeltetésének megfelelően ezt a hat műtermet is helyreállíttatta.97 Az esztendő képzőművészeti krónikáját egy újabb művésztelepi műteremlátogató körséta zárja. „...Egy megyei népművelési bizottsággal jártam a múlt héten a szolnoki Művésztelepen. Az ismert művészek műtermében gazdag negyedórákat töltött a bizottság, mind művészi élmény, mind emberismeret szempontjából. Arról volt szó, hogy mivel általában igen nehéz anyagi viszonyok közt élnek az utóbbi időben a Művésztelep lakói, a megyei tanács népművelési osztály a rendelkezésére álló keretből maradandó értékű festményeket vásárolt minden művésztől. Utolsónak a Művésztelep legfiatalabb lakója, a linóleummetsző Gácsi Mihály következett. Dermesztő hideg van a műtermében. A fehér meszelt falak ridegsége még tetézte a fagyos hangulatot. Csak a jókötésű, magas, fiatal művészről áradt tavaszi derű, mosoly a cseppet sem vendégmarasztaló műteremben. Ha lágy, telt arcvonásai, meleg hunyoritású szeme, az egész hatalmas fiatalemberből sugárzó művészi figyelem nem lenne olyan meggyőző, inkább kosárlabda játékosnak ítélhetné valaki. Csupa szerénység ez a harmincesztendős művész. Úgy villan szemében az öröm, mint egy kisdiákéban, akit jó feleletéért megdicsérnek, mikor a bizottság tagjai fejüket összedugva ízlelgetik metszeteinek megkapó benyomásait. Igen erős jellemábrázoló. Az ember csodálkozik, hogyan lehet a majdnem darabosan egyszerű vonalakkal egy-egy arcon ötféle belső tulajdonságot is kifejezni. Csinos kis könyvecskét emel le a polcról. Garai János: Obsitos c. vidám elbeszélő költeménye. Illusztrálva az ö színes linóleummetszeteivel. Keresi a szavakat, hogy ne tűnjön hivalkodásnak, míg elmondja. Az 96 KAPOSVÁRI Gyula 1956/c. 3. 97 EGRI Mária 1977. 89-90. 222
