Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Történelem - Bagi Gábor: Adalékok Graefl József, Szolnok első országgyűlési képviselője életéhez

TISICUM XXI. - TÖRTÉNELEM

vezérőrnagyot a lakosság önként és egyhangúan kiáltotta ki parlamenti képviselővé. Ez azonban nem teljesen felel meg az igazságnak. A valóságban Damjanich mögött is volt egy politikai „hátszél”, ami őt a különösebben nem várt mandátumhoz segítette. Ebben a jelek szerint a Függetlenségi Nyilatkozat ellen szervezkedő Szemere Bertalan belügyminiszternek és felvidéki kormánybiztosnak, a második felelős magyar kormány leendő miniszterelnökének volt meghatározó szerepe. Szemere még április végén a megürült Borsod megyei képviselői helyek közül a tiszabesenyői élére Klapka György vezérőrnagy hadtestparancsnokot, míg a dédesi betöltésére Görgei Artúr vezérőrnagy hadseregparancsnokot kérte fel. Május 9-én mindkét személyt megválasztották, de a 12-én Szemere által Klapkának küldött levélből kitűnt, hogy közben egy harmadik személy felléptetése is felmerült, mégpedig a mezőkövesdi körzetben. Damjanich Jánosról volt szó, ám az ő jelölése már túl későn történt, bár Szemere ekkor még bízott a sikerben. „Damjanich ügye - írta - már későn indíttatott meg. De azt hiszem, ő is díszíteni fogja a képviselők sorát.” 16-án Görgeit viszont már más hangnemben tudósította: „Damjanichot nem választották meg, elkéstünk, Klapkát egyhangúlag, téged szinte.’’27 Damjanichot ugyan április elején még a trónfosztás pártolói közé sorolták, ám mikor a Függetlenségi Nyilatkozat után annyira féltett III. hadtestéből - a honvédség talán legjobb magasabb egységéből - is több jó tiszt otthagyta a szolgálatot, ő is gondolkodóba eshetett. Pillanatnyilag nem ismert, hogy a szolnoki jelölését ki vetette fel, de 1849. június 18-án már meg is választották. Ekkor Damjanich 399, míg ellenfele mindössze 27 szavazatot kapott. Némileg elgondolkodtató, hogy a másik jelölt Graefl Ignác volt, aki alighanem az 1830/40-es években Szolnokon említett személlyel és József közeli rokonával (nagybátyjával?) lehetett azonos.28 Maga Damjanich az országgyűlés munkájában nem vett részt, az adott helyzetben talán nem is tartotta azt fontosnak.

Graefl szerepe 1848/49-ben Pest város életében

1848/49-ben Graefl abban a hiszemben vállalta el a szolnoki ország- gyűlési mandátumot, hogy az összeegyeztethető lesz Pest városi megbízatásaival. A nyári tanács- és képviselőválasztások előtt a baloldalt a Radikális Kör alkotta a polgári átalakulás híveivel. Sokan Teleki elnököt akarták polgármesternek jelölni, a választmányi tagok közül pedig a városkapitányi és főszolgabírói tisztre egy-egy személyt, végül pedig negyedikként Graefl Józsefet főbírónak.29 Minthogy azonban a fővárosban a centrum és a jobboldali erők a választás előtt közeledtek egymáshoz, a Radikális Kör végül csak Graefl főbírói jelölését tartotta fenn, ugyanakkor elfogadta Rottenbiller Lipót polgármesteri és környezete alpolgármesteri jelölését. Amikor június 17-én a választás megkezdődött, Graefllel szemben a centrum nem állított jelöltet, a jelölőbizottság pedig két jobboldali jelöltet hirdetett meg. Ezek a jobboldal szavazatait jelentősen megosztották, míg a baloldali liberálisok és a centrum egységesen Graefl mellett lépett fel. Elsőre azonban ez sem volt elegendő, és ekkor még a konzervatív Szász Mátyást választották meg erre a tisztre. A „Radicallap” 16. száma az alábbiakat írta: „A Pester Zeitung szerint a bel- és lipótvárosi szavazók,

27 HERMANN Róbert 1987.32-33.

28 Á. Varga László 2002b 323.; 1005.

29 SPIRA György 1998.264.

Graefl József, a pesti városi tanács feje 1849 tavaszán.

Részlet Borsos József és August Pettenkofen a népképviseleti országgyűlés 1848. július 5-i megnyitó ülését megörökítő litográfiájából (In: SPIRA György 1978.88.)

s az intelligencia nagy többsége Gráfl megválasztása mellett volt, s ha az ő barátai is kocsmáról kocsmára jártak volna, s korteskedtek volna, szóval mindent elkövettek volna, ő lenne a bíró."30 A liberális sajtó nyomására azonban Szász pár nappal később mégis lemondott tisztéről, és 24-től utóda Graefl lett. A pesti tanács igen sajátosan tükrözte az erőviszonyokat. 19 tagja közé ugyan nyolc liberális került be, de közülük csak Graefl és a főügyész Ritter István volt jelentősebb egyéniség, ami így komolyan gyengítette a számszerűen erősnek tűnő csoportot.31 De mit is jelentett ez az új főbírói tisztség? Lényegében a korábbi, szabad királyi városi főbírói hatáskör modernizált és átmeneti megosztása volt a polgármesteri és az új főbírói tisztség között. Amíg a polgármester a gazdasági és közigazgatási ügyeket vitte, valamint a képviselői közgyűlést vezette, addig emez a polgári, a fenyítő ügyekkel és a törvénykezési tanácsülések vezetésével foglalkozott.

Az új pesti törvényhatósági szervezet megalakulása után egy hónapig csaknem idilli volt a helyzet. A főváros lemondott szabad királyi városi címe használatáról, a kért közigazgatási reform azonban elhúzódott. (Graefl ugyan tényleges alpolgármesterként még 1849. június 14-én is aláírt egy erre vonatkozó levelet, de a háborús események a körülményes szervezőmunkát eleve lehetetlenné tették.) 1848. július 13-án aztán ismertté vált a kormánynak az országos rendőrség megszervezésével kapcsolatos terve, ami a harmonikus állapotnak véget vetett. A következő napon Rottenbiller vezetésével a város már tiltakozott ez ellen - félve a birodalmi abszolutizmus titkosrendőrségének ügyeitől -, ám Graefl több társával támogatta az elképzelést. Ezt követően már egyre több súrlódásra került sor a tanácsban a különböző csoportok között.32

30 BÁCSKAI Vera 2007.254.

31 SPIRA György 1998.267., 269. és 271.

32 F. KISS Erzsébet 1973.197.; SPIRA György 1998.281. és 287.

140