Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Zsolt: A darumadár
ÖRSI ZSOLT - A DARUMADÁR laktak. Ebben foglalatoskodtak darvaik nevelésével, tanításával. Télire hidegálló meleg színt csináltak nekik, kibélelték, jól betapasztották oldalát, fedelét.”'36 Birtalan Szilágyi hasonlóképpen ír: „...vannak olyanok, mint darvászok, akik az ő hosszú pákász botjukkal magok előtt tapogatózva, a kőtt lápokon is eljutnak a darvak költőhelyeihez. A bajomi Darvas Lápot is ilyenként emlegetik, de még csak kevesek vergődhettek el odáig, a rét veszedelmes helyei miatt. Ezek kiszedik az alkalmatos fiakat, saző rétbeli szállásokon nagyon szépen felnevelik, mely miként történik, ez az ő különös mesterségek. Velők bíbelődve, bámulatos módon megtanítják, hogy így még kedveltebbek legyenek. Ebből jó hasznokat látják, mert az ilyen szelíd darvat mindenfelé megveszik. ”138 139 A darvakat szakemberek, a darvászok fogták be. Noha szakmájuk már több évszázados múltra tekint vissza, szótárainkban még a huszadik század elején sem említik őket.140 A darvászat mestersége igen sok kitartást, odafigyelést és türelmet kívánt. Költési időben ki kellett figyelni a darvak fészekrakó helyét, ami azért volt igen nehéz feladat, mert a darvak a mocsarak legmélyebb, legeldugottabb szegleteiben vertek tanyát, kerestek fészkelő helyet. Még ezt is a legnagyobb óvatossággal keresték fel, már jóval azelőtt leszálltak, és a tojásokat lopakodva közelítették meg.141 A felfedezett darufészkeket tulajdonjegyekkel látták el.142 A darufiókák befogása igen nehéz volt. Ehhez tudniuk kellett azt is, mikor kelnek ki a fiókák, mert, ha túl korán elvitték őket, bizonyosan nem tudták felnevelni, ha túl későn, akkor már elmenekültek a darvász elől. Túl gyakran sem lehetett a fészek körül járkálni, mert akkor a költőmadarat riasztotta el, aki tojásait odahagyva tovább állt. Az így megszerzett fiókákat aztán nagy gondossággal kellett felnevelni, anyjuk helyett anyjuknak kellett lenni. Birtalan Szilágyi János is így írja: „Darvak is fiasitnak ezen rétségben, de ezen vigyázó állatok olyan tanyákat keresnek, ahol még csak ember sem járhat az ö fiasitásoknak idején. ”143 A kifejlett madarakat a darvász hurokkal fogta. Hosszú, vékony kötelet feszített ki, amelyet kereszt alakban vagy sugarasan rendezett el, és erre helyezte el lószőrből készített hurkait. Ezt rendesen a darvak táplálkozó helyén állította fel. A darvász leshelyén várta az érkező madarakat, és türelmesen várt, amíg valamelyik madár hurokba lépett, vagy bele nem gabalyodott. Ekkor már bátorsággal előjöhetett, hisz a többi madár rémületében már elrepült, és megfoghatta a madarat. Persze csak nagy óvatossággal, hiszen a riadt állat hősiesen küzdött szabadságáért. Ezt aztán otthon pálinkás kenyérrel etetve édesgette magához, tette szelíd jószággá.144 Darvász a leshelyén várja, hogy a hurokba akadjanak a madarak (Szűcs Sándor rajza) Az eladásra szánt tollakat gondosan kezelték. Minden egyes darabot nádcsövekbe raktak, és a kunyhójuk korcába dugva tárolták.145 Ezeknek a szelíd darvaknak a tollát árulta aztán a vásárokon. Fából vagy sárból készített lapickába, tolltartó tányérba tűzve járta a sokadalmat.146 A da- rutoll-árus a legszebb példányt süvege vagy kalapja mellé tűzte „címernek”, amiről már messziről megismerhették. Ezek voltak a legbecsesebb árucikkei, aminél nem ismert alkut: tíz, tizenöt forintból nem engedett. Felszerelésének elengedhetetlen része a már említett kerek, esetleg négyszögletes deszkán kívül a bőrtarisznya, melyben egy lapos pléhdoboz is volt. Ebben tartotta az olcsóbb, krétaporral fehérített tollakat. A tollak előkészítésére is nagy figyelmet fordítottak. Ugyanis az „igazi”, mindenki által áhított toliból: a „daru toll”-ból - amelyek a madár szárnya alatt található hátsó evezőtollak - csak 4-6 darab van egy madáron, ezek világosabbak a többinél, és maguktól karikába hajlanak. Azonban az értéktelenebbeket is fel kellett használni. Ezek a madár farktollai voltak, amelyek jóval sötétebbek, ezért különféle praktikákkal igyekeztek fakí- tani. Volt, aki kámforban mosta, öblögette, de általánosságban inkább krétaport vettek a kezükbe, amit tenyerük közt veregettek, s rátapadt a tolira. Az egyenes tollakat „kiherélték”, azaz a toll szárából annak belső oldalán egy éles késsel egy keskeny részt kimetszettek, így könnyebben lehetett meghajlítani. Ha ez sem volt elég, a végére valamilyen nehezéket kötöttek, vagy cérnával az aljához kötötték. A toll zászlóját a derekán és hegyén kés segítségével göndörítették.147 Különös darufogásról ír Fodor Pál, mégpedig a törököknél elterjedt darufogó agarakról.148 Ecsedi István a népies vadfogást taglaló munkájában 138 SZŰCS Sándor 1999.50. 139 Idézi SZŰCS Sándor 1977.74. 140 TAKÁTS Sándor 1905. 141 HERMAN Ottó 1985.295. 142 MNL 1.1977. 555. 143 BIRTALAN SZILÁGYI János 1920.68. 144 SZŰCS Sándor 1999. 145 RÁCZ Béla 1916. 362. 146 SZŰCS Sándor 1999.; DOROGI Márton 1978.586. 147 SŐREGI János 1936.116. 148 „Abban az időben a hatvannyolcadik [dzsemáat parancsnoka] alacsonyabb rangú volt a többi hászekinél. Történetesen a padisah mellett haladt, amikor egy domb mögött egy darucsapatra bukkantak. Mivel egyetlen dogandzsi sem tartózkodott a padisah közelében, [az uralkodó] jobbra és balra fordulva kérdezte: „Ej, hát nincs itt egy héja vagy sólyom?” Volt azonban a hatvannyolcadik [dzsemáat] hászekijének egy darufogó agara, és azt eleresztette. Ahogy az isteni bölcsesség folytán rájuk rontott, a darvak szétrebbentek, és amint kezdtek felrepülni, az egyiket elkapta. Mikor a padisah színe elé hozták, azt a hászekit [akié a kutya volt] az összes többi fölé helyezte és egy akcse zsoldemeléssel jutalmazta. Az ódájának - a hatvannyolcadiknak - pedig a turnadzsi nevet adta. Törvényt hozott arról, hogy aki a basi hászeki rangot viseli, az ebben az ódában turnadzsi legyen, s vadfogó agarakat és reptetésre alkalmas madarakat tenyésszen. Ezt az 85
