Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Horváth László: Emlékezés Szabó Istvánra
Horváth László Emlékezés Szabó Istvánra Kedves Testa! Számtalan István nevű ismerősöm, pályatársam, kollégám van. Testa csak Te voltál. Egy kedves, mackós, barátságos, segítőkész, kollegiális történész, időnként, főleg a régebbi fényképeken olyan sötét, vastagkeretes szemüvegekkel, hogy az egész chilei junta elégedetten csettintett volna. Te voltál, aki több mint 40 éven át meghatározta, építette, alakította a szolnoki múzeum történeti munkáját. Életed első és utolsó munkahelye volt a Damjanich János Múzeum. Végig hűséges voltál hozzánk, most mégis elválunk. Viszed magaddal a múzeumi hőskor történeteit, az 1966. évi belépésed sztoriját, az oszétek szavát, a „bentlakásos múzeum” élményét, rég eltávozott muzeológusok arcvonásait, kézfogását, az észt kutató barátságát, számtalan, soha véget érni nem akaró épületfelújítás gondját, porát. S remélem, viszed a kiállítás-megnyitók örömét, a muzeológustalálkozók, konferenciák hangulatát, a kollégák nevetését, a Pannónia-Barbaricum örökrangadók lelkesedését, a nitrites „pácsó” flóráját és faunáját, a Szent Iván éjek gyertyafényét is. Alig öt éve ugyanígy életrajzi adatokat keresgéltünk, bogoztunk, emlékek közt válogattunk, adomáztunk nélküled, rólad. Akkor a 65 éves születésnapodra készültünk, titokban, a szokásos nagy szuszogások, nekikészülődések közepette. Többek között a TISICUM Neked szentelt XVII. kötetével köszöntöttünk, olyannyira titokban és szervezetten, hogy Te voltál az egyetlen, aki két írást is adtál a saját „meglepetés” kötetedbe. Mennyire más volt akkor az írások, fényképeid között keresgélni, válogatni, és hogy lényed, személyed mennyire egybeforrt az intézménnyel! Nem csak a magas Déva várához kellett emberi kötőanyag, cement... így épültek fel a múzeumok is. Jelenléted annyira természetes, hogy még most is önkéntelen arra gondolok, hogy megkérdezlek, mi volt ez a képen látható esemény, kik azok az idegenek melletted a fényképen. De már nem tehetem! Nem csak Veled lettünk szegényebbek, de egy darabot magunkból, múltunkból, múzeumunkból, összetartásunkból, jókedvünkből, sőt rögtön a jobbik énünkből mi is elveszítettünk távozásoddal. Számtalan István nevű ismerősöm, pályatársam, kollégám van. Testa csak Te voltál! Ja, kérem, a Testaságot azt nem osztogatják, azt ki kell érdemelni. Neked kijárt! Dr. Horváth László
