Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Történelem - Fekete István: „A forradalom fegyveres védelme, a katonák dolga és felelőssége.” (Emlékek, történetek Kablay Lajos posztumusz repülőezredes életéből)

TISICUM XXI. - TÖRTÉNELEM A Forgószél hadműveletben résztvevő csapatok részére nov. 4-én, helyi idő szerint 04.00 órakor „Menydörgés 444” (Grom) jelszóval Konyev mar­sall Szolnokról adta ki a parancsot a feladat megkezdésére. A Forgószél hadműveletben résztvevő szovjet csapatok (11.04.)34 Szolnokon november 4-én fél háromkor először a Magyar Rádió Damja­nich stúdióját foglalta el a kijelölt szovjet katonai csoport, amit december 24-ig tartottak megszállva. Az ún. Rékasi úti laktanya - ahol három ka­tonai egység települt - szovjet megszállása során hajnali 5 órakor tűz­harcra került sor. A szovjet harckocsi-ágyúkból leadott lövések egyike a parancsnoki épület bejáratát találta el, amelyben jelentős károk keletkez­tek. A lövöldözés követeztében a kapunál és az ahhoz közeli őrtoronyban szolgálatot teljesítő 21 éves Tóth Mihály sorhonvéd (légvédelmi tüzérez­red) és a 22 éves Vajda László sorhallgató (tüzér tiszthelyettes-kiképző ezred) halálos has-, illetve tüdőlövést kapott.35 A lövöldözésben négyen megsebesültek. A két katona temetésére Szolnokon katonai tiszteletadás mellett november 8-án került sor, amelyen részt vett a helyőrség parancs­noka is. Később a szülők óhajának megfelelően mindkét katonát szülő­helyükön temették újra. A katonai repülőtéren ugyanebben az időben a felszállópálya déli ré­szénél már ott lévő, harckocsikkal megerősített szovjet harccsoporthoz újabb páncélos egység csatlakozott. Körbefogták az egész repülőteret, a parancsnoki épületet, a hangárokat és az üzemanyag-telephelyet, a lak­tanya bejáratnál is szovjet őrség teljesített szolgálatot. A sorállomány kö­rében már másodikától futótűzként terjedt az a hír, hogy „az oroszok min­denkit hadifogságba visznek”. Ezért többségük még harmadikén éjszaka elhagyta a repülőteret. November 4-ét követően egyedül az önálló repülő kiképzőszázad tiszt-, tiszthelyettes és hallgatói állománya maradt csak­nem teljes létszámban a szolgálati helyén. 34 A táblázat a szerző által felkutatott források alapján készült. 35 SZML Kórházi ambulánsnaplók, 1956 (Megyei Kórház és Tüdőkórház) A repülőtér szovjet megszállásakor az egyes elhelyezési körletek (épületek) elé hálótermi takarókat (pokrócokat) terítettek le, és oda kellett a kézi fegyvereket letenni, majd onnan azokat a raktárakba szállítani. A repülőtéren és a laktanyában három szolgálati hely kivételével az őrséget a szovjetek vették át. Az iskola parancsnoka 12.30-kor sorakozót rendelt el, és a csapatzászló előtt beszélt beosztottjaihoz az esküről, a katonai becsületről és arról, hogyha ezzel a megalázó helyzettel nem is könnyű megbékélni, a józan ész mégis csak azt parancsolja, hogy emelt fővel kell elviselni. Negyedikén hajnalban egy másik szovjet harccsoport a 19. műszaki zászlóaljat fegyverezte le. Ez a zászlóalj október 31-én 12.30 órakor a Katonai Forradalmi Bizottságtól utasítást kapott arra, hogy tartóztassa le a szökésben lévő Gyurkó Lajos vezérőrnagyot, a kecskeméti 3. hadtest parancsnokát, aki több, súlyos, tragikus következménnyel járó feladatra, közte repülőbevetésre adott parancsot. A szovjetek valamilyen forrásból erről tudomást szerezetek, ezért november 7-ig az alegység teljes sze­mélyi állományát fegyveres őrizetük alatt tartották. A „Forgószél” had­művelet részeként a szolnoki magyar laktanyák megszállásával egy idő­ben a 60. (szovjet) légvédelmi tüzérhadosztály 419. lövészezrede lezárta a Szolnokról kivezető utakat. Ezekkel a katonai akciókkal a városban a „Forgószél” hadművelet gyakorlatilag befejeződött. Ebben a nehéz, tragikus időszakban a fentről érkező parancs a leggyak­rabban az volt, hogy „Cselekedjék belátása szerint”. Ennek ellenére Szol­nokon az alárendelt és az utalt alakulatok, illetve a feladatok mindvégig irányítottak, „kézben tartottak” voltak. A szovjet katonai intervenció vég­rehajtása során egy esetben, a légvédelmi tüzérezrednél került sor fegy­verhasználatra, melynek során két magyar katona vesztette életét. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom