Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Történelem - Vargáné Morava Szilvia: Adatok a Meggyes csárda történetéhez
TISICUM XXI. - TÖRTÉNELEM kialakítása következtében jelentős forgalomvesztéssel kellett számolnia az üzemeltetőnek. A Meggyes vastag falai és pincerésze biztosította az ott tárolt bor megfelelő hőmérsékleten tartását. A csárda forgalmáról annyi tudható, hogy az 1920-as években heti mintegy 70-100 liter bort szolgáltak fel. Annak kiszállítása kéthetente történt Tiszafüredről. Képzeletbeli itallapunkon az 1930-as évektől tűnt fel az üveges sör és a császárkörtéből készült pálinka. Ételt tulajdonképpen egyáltalán nem szolgáltak fel, legalábbis szolgáltatásként nem. Aki nem hozott magának élelmet, a csárda mellett tartott aprójószágból főzött étellel lakhatott jól. A jószágoktól nyert tojás, zsír, kolbász, szalonna szintén több embernek biztosíthatott vacsorát.45 Az ivóban ma is látható kármentőn még Czinege János ostorkészítésének nyomai is utolérhetők, ugyanis itt húzogatta a fonáshoz a bőrszíjakat.46 A Czinege-család 1952-ig működtette a csárdát, amikor annak engedélyének bevonása után a Hortobágyi Állami Gazdaság tulajdonába került. Az elkövetkező 20 évben az épület erőteljes romlásnak indult, s valószínűleg ugyanúgy az összedőlés sorsára jutott volna, mint több környékbeli csárda (Sas, Tirimpó, Cserepes). Azonban 1973-ban átkerült az akkor alapított Hortobágyi Nemzeti Parkhoz, majd felújítása után, 1975-ben muzeális kiállítóhelyként nyitották meg.47 Berendezése a csárda XIX. századi hangulatát idézi. A csárda épülete is több változáson esett át az elmúlt évszázadokban. Az istálló egykor a ház részét képezte. Jelenleg a csárdás lakrésze található a helyén. Különálló istálló, illetve ólak az 1920-as években épültek. Az ólakat 1965-ben bontották el.48 A csárda mellett álló Meggyes-halmot 1933-ban kezdték elhordani útépítéshez, így ma már a halomnak csak töredékét láthatjuk. Ugyanekkor ültették körbe a csárdát gyümölcsfákkal.49 Egy 1939. évben készült alaprajzon megtekinthetjük a csárda akkori beosztását. Eszerint a jelenlegi tisztaszoba helyén két lakószobát találunk, a konyha helyén előszobát, míg a jelenlegi szoba-konyha-kamra helyiségből álló lakrész helyén kamra és konyha volt. Az átalakításokat valószínűleg szintén az 1920-as években végezhették. Az alaprajzon, illetve a korabeli fényképeken is jól látható, hogy a mai tornáctól nagyobb, cseréppel bevont, s léckerítéssel körbevett nyitott folyosó is tartozott a csárdához. Az épület külső kinézete sokkal inkább mutat hasonlóságot a nagykunsági, mint a hortobágyi népi építészet elemeivel. A csárdához hasonló, lopott tornácos házakat találunk Tiszafüreden is. A jelenlegi csárdaépület beosztása a következő: szoba, pitvar, ivó. A csárdás lakrésze külön bejárattal a tornácról nyílik, szoba-konyha-kamra elrendezésű. A mostani tisztaszoba helyén álló két lakószobában laktak egykoron Czinegéék is, azonban az idősebbik János halála után felesége az ivóban levő fekhelyen töltötte éjszakáit. Az ágy felett volt egy festmény is az asszonyról, melyet Menyhárt János debreceni festő készített. Sajnos az elmúlt évtizedekben többször feltörték az úttól távol eső, magányosan álló csárdaépületet, így eredeti bútorainak jelentős része ma már nem tekinthető meg. A szoba és a jelenlegi konyharész 1948-ig volt megosztva, ekkor bontották le a falakat, s nyitották egybe a helyiségeket.50 A csárda konyhájának különlegessége az eredetiben meghagyott szabadkémény, vagyis a konyha mennyezetébe épített nyílt füstelvezető 45 KOVÁCS Gergelyné 1984. kéziratából 46 KOVÁCS Gergelyné 1984.93. 47 KOVÁCS Gergelyné 1984.92. 48 KOVÁCS Gergelyné 1984. kéziratából 49 GELLÉR Ferenc 1987.147. 50 GELLÉR Ferenc 1987.147. építmény. Alatta körbejárható középpadka, melyen a főzés zajlott. A szobában és az ivóban található boglyakemencéket is a konyhából kellett fűteni. Az ivóban igen szép állapotban maradt meg a kármentő, melynek szerepe, hogy egy esetleges verekedés esetén a kocsmáros az üvegekkel és egyéb törékeny tárgyakkal együtt meg tudta óvni magát. A kármentőből nyílik a pincéhez vezető lejáró is, mely a tornácról külön is megközelíthető. Egykor az ivóban a bejárattal szemben is volt egy ajtó, melynek fülkéje a mai napig látható. A szobában levő ágyak, a láda, illetve az 1889-ben készült bölcső a csárda egykori eredeti bútorai közé tartoznak. A falon levő 1919-es esküvői fényképen feltehetőleg a Czinege család valamely tagja látható. A csárdákban rendszeresen tanyázó betyárok kapcsán rengeteg vélt vagy valós történetet őrzött meg a szájhagyomány. A Meggyesben történt esetekkel kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Egyik részről a csárda megyehatáron való elhelyezkedése miatt megőrződött egy-két betyártörténetet, azonban a másik álláspont szerint, miután az ivóban levő fekhelyen igen sokszor töltöttek el egy-egy éjszakát környékbeli csendőrök, betyárok kevésbé látogatták a csárdát. A legismertebb, s legtöbbször hallható történet szerint a csárda alatt húzódó pincerész tovább ért, mint ma látható verziója, ugyanis így a pincén át tudtak az üldözöttek másik megyébe átszökni, ahol a pandúroknak már nem volt hatáskörük. A Tiszafüred külterületén levő lápok, mocsarak, nádasok amúgy is sok betyárnak és szegénylegénynek adhattak menedéket.51 Elképzelhető azonban, hogy pusztán csak nagyobb volt a pincerész, mint a jelenlegi, s kihasználatlansága miatt falazták le egy részét. Szűcs Sándor gyűjtésében olvashatunk Virág Károly betyárról, aki a hagyomány szerint egyszer járt a Meggyes csárdában is, ahol egy helyi ku- pec lovát ellopta.52 A csárdákat több pásztor- és betyárnótában is megemlítik. A Debrecennek van egy vize kezdetű dalban három hortobágyi csárda53 is említésre kerül: „Egyik iszik a Meggyesben, A másik a Cserepesben, A harmadik a Morgóban, Gulya, ménes csavargóban.” A felsorolt csárdák közül a Cserepes csárdának már csak helyét ismerjük, a Morgó csárda azonban Karcag városában ma is megtekinthető. Egy másik nótában nemcsak a csárda kerül említésre, hanem egy Hortobágy környékén jól ismert betyár, Sós Pista neve is: „A Meggyesben nóta, zene, Három pandúr kocog erre, Sós Pista, nyergeid a lovad, Csendbiztosnak hűlt helyed hagyd!”54 A történet szerint Sós Pistának sikerült időben elmenekülnie a csárdából, 51 FÜVESSY Anikó 1989.18-19. 52 SZŰCS Sándor 1969.64. 53 Bár a Morgó csárda Karcag határában volt egykor, így hivatalosan a Nagykunsághoz tartozik, azonban jelen esetben a hortobágyi pusztát tágabb értelemben kell néznünk. 54 SZAKÁL Aurél 2001.259. 164
