Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Néprajz - Bartha Júlia: Jász-Nagykun-Szolnok megye tárgyalkotó népművészete a múltban és a jelenben
TISICUM XX. -NÉPRAJZ szűnt, háztól értékesítenek. A tárgyalkotó népművészek számára az egyesületek jelentenek valamiféle biztonságot, közös megjelenési lehetőséget. 1 1 Új helyzet alakult ki a népművészet hátterében, ami nehezíti a lehetőségeit, azon túl, hogy a megszokott intézményrendszer átalakult, a megszűnők helyébe még nem lépett más. Vegyük sorra, mi okozza ma a problémák egy részét: 1. Az alapanyag-ellátás és piaci helyzete. A kézművesek az alapanyagot a legkülönfélébb helyekről maguk szerzik be, vagy maguk termelik meg. A fazekasok korábban főleg a helyben talált agyagból dolgoztak, ma viszont megszűrt, feldolgozott agyagot használnak, az ország más vidékéről származót, s ez megnöveli az amúgy is tetemes rezsiköltséget. A kosárfonáshoz használt vesszőt messziről hozzák, kivéve a Tisza és a Berettyó mentén élők. Nem tudom, nem volna-e célszerű némely alapanyag előállítására családi gazdaságokat kialakítani, valamiféle önellátó rendszert létrehozni. Összességében elmondhatjuk, hogy az alapanyag-ellátás szervezetlen, egyéni és egyedi megoldásokból, kapcsolatokból áll. Aki tagja valamelyik népművészeti egyesületnek, szerencsésebb, mert összefogva könnyebben be tudják szerezni a szükséges alapanyagokat. Ugyanez vonatkozik az eszközellátásra is. A speciális eszközökre speciális gyártók vannak, azonban gyakran az ország másik végében. 2. A népművészeti termékek értékesítésének nehézségei. A korábbi szervezett forma, a népművészeti boltok megszűnésével ez a piac is összeomlott. A megyében nincs olyan cég vagy gazdasági társaság, amelyik foglalkozna a nagykereskedelem keretein belül a teljes körű felvásárlással és értékesítéssel. A népművészek többsége háztól értékesít, vagy vásárokon, turisztikai rendezvényeken ad túl a termékein. Az értékesítési csatornák szervezetlenek, ami hovatovább megélhetési problémát okoz. 3. A kismesterségek képzésének helyzete. Lassan kimaradnak a népművészet alapját képező hagyományos mesterségek ágai az OKJ képzési rendszerből, nem marad iskola, ami a kisipari szakmák oktatását vállalná, így az autodidakta képzés marad, az egymástól tanulás lehetősége. Jobb esetben alkotótáborokon való ismeretterjesztés, ahol elleshetik egymástól a fogásokat. Egyetemi kereteken belül szinte csak egyetlen helyen, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén folyik a tárgyalkotó népművészet néprajzi jellegű oktatása. A múzeumok felelőssége is nagy e téren. Az közhely, hogy ki kell nyitni a raktárakat a népművészek előtt, mert aki érdeklődött, eddig is megtalálta a módját annak, hogy megnézze a hagyományos darabokat, és természetszerűen ezt ezután is megteheti. Talán a múzeumi szakemberek és a népművészek közötti párbeszédek, a kiállítások és alkotó táborok tudnának nagyobb segítséget adni, de azt hoz11 Az Andrási Mihály által 2002-ben alakított Nagykunsági Népművészeti Egyesület példája jól igazolja a fenti állítást. Az egyesület tagjai rendszeresen járnak külföldi kiállításra, és a hazai megmérettetésből is kiveszik a részüket. zá kell tennem, hogy a múzeumoknak nincs anyagi forrásuk a népművészek támogatására. Ez esetben csak a szellemi együttműködés jöhetne szóba. Azt, hogy a tárgyalkotó népművészet az egyetemes és a magyar kultúrának milyen értéke, a kulturális kormányzat felismerte. Az UNESCO a világörökség programot a szellemi kultúrára is kiterjesztette 2003-ban, amihez alig négy éve, 2006ban csatlakozott hazánk is. Elindult egy folyamat, ami egyfajta értékleltárt eredményez, számba veszik és nemzeti jegyzékre kerül mindaz a kulturális örökség, amely megőrzésre érdemes. Ez egyfajta garanciát is jelent, jóllehet a büszkeségen kívül egyelőre nem ad mást. Azt viszont igen, hogy limitálja és garantálja a színvonalat. 2008-ban állt össze a Magyar Nemzeti Jegyzék, amire elsőként került fel a Népművészet Mestereinek névsora. A nemzeti jegyzék megyénkből 11 fő nevét sorolja: Kántor Sándor fazekas, F. Szabó Mihály fazekas, Russói István cserépkályhás, Badár Erzsébet fazekas, Kupai Sándor fafaragó, Jakkel Sándor jászsági kékfestő, Csíkos Sándorné szűrhímző, Váradi Margit kunmadarasi csipkeverő, ifj. Szabó Mihály fazekas, Szűcs Imre fazekas, Sz. Nagy István fazekas nevét. A11 főből 7 karcagi. 2009-től az UNESCO egyezménnyel összhangban a Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a mezőtúri fazekashagyomány. A jelölésben Pusztai Zsoltnak, a Túri Fazekas Múzeum igazgatójának van oroszlánrésze, de az érdem azé a közösségé, amelyik élteti a túri fazekas-hagyományokat! Azt gondolom, hogy minden nehézsége ellenére a tárgyalkotó népművészet túllendül a mostani állapoton, és továbbviszi azt a kulturális örökséget, amit az elődök hagytak rá. Irodalom BARTHA Júlia 2002 A Kunság népi kultúrájának keleti elemei. Debrecen. BÁTKY Zsigmond - GYÖRFFY István - VISKI Károly 1928 A magyar népművészet. Budapest. BELLON Tibor - FÜGEDI Márta - SZILÁGYI Miklós 1998 Tárgyalkotó népművészet. Budapest. BELLON Tibor - SZABÓ László (szerk.) 1987 Szolnok megye népművészete. Budapest. DOMANOVSZKY György 1981 A magyar nép díszítőművészete I. Budapest. FÜVESSY Anikó 1981 A tiszafüredi fazekasság a XIX. század végéig. In: Szolnok megyei múzeumi évkönyv (szerk.: KAPOSVÁRI Gyula - RACZKY Pál - SELMECZI László) Szolnok. 151-167. GULYÁS Éva 1987 Népviselet. In: Szolnok megye népművészete. Szolnok. GULYÁS Katalin (szerk.) 2007 Tű, cérna, olló. A szövés-varrás mesterei Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Szolnok. » 46 «
