Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete

TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET Ez a lírai regénnyé kiteljesedő versciklus az eddigieknél több figyelmet, elmélyültebb elemzést érdemelne mindenekelőtt a benne rejlő lélektani és létfilozófiai reflexiók gazdagsága s finom, misztikumba hajló erotikája miatt. Természetesen nem csupán személyes élményeken alapul, mint korábban írt szerelmi dalaiban, itt is találkozhatunk a fikcióteremtés, a lírai szerepjátszás mozzanataival. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy mintegy „kiírta" magából, esztétikummá szublimálta szerelmi vágyait, virtuális győzelmet aratott kísértései fölött. Későbbi pályafutása is ezt igazolja. Ugyanazt a teljességet keresi a szerelemben, amelyet végül Isten gyermekeként, Krisztus követőjeként meg is talált: Csak egyszer szólj velem bizalmasan, Csak egyszer nyisd fel kebledet reám, Hadd mondhassam, hogy megnyílott az ég, S én láttam ott az Istent, oh leány! Úgy vívódik kétség és remény között, verődik „földön és égbolton", mint az Óda költője, József Attila: Éltem kopár szirt, mely tenélküled Mély tengeren habok közé sülyed; S éltem magas szirt, mely teáltalad A csillagokkal összefut s szalad... Éltem rideg völgy, mely tenélküled Visszhangozatlan, tompa és süket; S éltem kies völgy, mely teáltalad Az égnek is minden szót általad... A szenvedély múlását, a tűz kihunytát tapasztalva, megelégedne azzal, ha szerelmük barátsággá alakulna, s rímbe foglalja Szent Ágoston egyik szép gondolatát, hogy a szeretet, ami elmúlik, sosem volt igazi: Mondtam úgy-e, hogy ha megszakadna A szerelmi szent viszony közöttünk, Váljék az baráti édes lánccá, S oldjunk úgy, miként egykor kötöttünk. Az csak műveletlen szívnek bűne, Hogy gyűlöl, ha már szeretni szűne. A befejezésben egy hátborzongató hasonlattal fejezi ki, hogy minden reménye szertefoszlott. Számba veszi szerelmük megőrzött tárgyi emlékeit, a „sok szép levelet", a halántéka köré tűzött elhervadt virágfüzéreket és a „legdrágább szerelmi jelet", az ajándékba kapott sötét hajfürtöt, majd így zárja a sóvárgó múltba tekintést: Mindez meghalt szerelmednek Emlékéül nálam maradt; S úgy nézem őket, mint sírból Kiásott puszta csontokat! A papi hivatással össze nem egyeztethető szerelem, a keserű csalódás és saját gyengeségének tudata földúlta Pájer Antal lelki egyensúlyát. El kellett viselnie az emberek rosszindulatú suttogását is. Bizonyára ez az ifjúkori epizód is szerepet játszott abban, hogy a keresztény bűnbánat és bűnbocsánat témaköre a későbbiekben az átlagosnál erőteljesebb hangsúlyt kapott költeményeiben és prédikációiban. Csalódottságát, meghasonlását tovább növelte a világosi fegyverletétel és az azt követő önkényuralom. Két megrendítő versében siratta meg az eltiport szabadságharcot. Az egyik az Európához, melyben szemrehányásokat tesz a kontinensnek közönyéért, tehetetlenségéért. Úgy érzi, hogy Európa ezzel a saját hagyományait, eszméit tagadja meg. Az érzéketlen, fáradt, önnön múltjához és értékeihez méltatlanná vált földrészt „vén bolond"-nak, „vén gyerek"-nek nevezi, a kocsi tehetetlen ötödik kerekéhez hasonlítja, s elé idézi gyermekét, „a szép ifjút", Amerikát, ahol még van rangja, becsülete embernek és szabadságnak. Ő is, mint a Gondolatok a könyvtárban című vers költője, Vörösmarty, eszményi államformának tekintette az amerikai demokráciát. Imádság. 1850. című versében a „népek lstené"-től, minden hatalom és jog legfőbb forrásától kér segítséget eltiport, megalázott nemzetének. Nem kegyelemért könyörög, csupán igazságért, hogy a sérelmet szenvedett erkölcsi világrend ismét visszanyerje uralmát a földön: Nem kérünk mi kegyelmet, óh Uram, Itt részrehajlás volna kegyelem: Igazságot tégy, s mennyköved ha van, Azt szórd a bűnös főkre hirtelen. Igazságot tégy; mert a béke, rend » 226 «