Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete

TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET Egyéniségéhez és hajlamaihoz illő, alkotásra ösztönző, ideális körülmények fogadták őt a füzesabonyi plébánián. Származása, falun töltött gyermekkora és családtagjainak korai elvesztése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy mindig ott munkált benne a „térjünk vissza a természethez" Rousseau-i nosztalgiája, szeretett visszahúzódni magányának legbensőbb köreibe, feloldódni a természet idillikus közegében. Följegyezték róla, hogy füzesabonyi káplánkodása idején a napi teendők elvégzése után a paplakkal szomszédos berkekben sétálgatott, ott „keresett és talált enyhet s vidulást, és emelkedettségében dalba önté érzelmeit".

3 Otí hallgathatta meg annak a pacsirtának a trillázását is, amely 1843-ban a Tavaszkor című szonett megírására ihlette. E gyönyörű madárénekben, melynek dallamát Isten komponálta, „a természet lelke szól". A csalogány űzi el a tél hidegét, s virágba és örömbe borítja a világot minden kikeletkor. Pájer Antal az ő példájával buzdítja költőtársait egyszerűségre és természetességre. Füzesabonyban szolgált akkor is, amikor 1844 februárjában a Debrecenből gyalogszerrel Pest felé tartó Petőfi nevezetes egri látogatására sor került. A kitérőt a város vonzerején kívül az indokolta, hogy pénze elfogyott, s a papnevelde vele azonos sajtóorgánumokban publikáló költőitől, Pájer Antaltól - akiről azt hitte, hogy még a szeminárium hallgatója - és Tárkányi Bélától remélt segítséget. A helyi hagyomány úgy tartja számon, hogy február 18. és 21. között, Kerényi Ferenc kutatásai szerint február 16-tól 19ig tartózkodott a városban.

4 A településre alighogy belépő költő a líceum közelébe érve egy épp arra járó papot pillantott meg, akitől elsőként Pájer Antal felől érdeklődött. Amikor megtudta, hogy ő már füzesabonyi káplán, Tárkányi Béla hollétét kezdte firtatni, aki teológiai tanulmányai befejezése után az érseki iroda „tollnoka"-ként dolgozott, s a szemináriumban lakott. A hozzá forduló Petőfinek a saját szobáját bocsátotta rendelkezésére. Petőfi az Egerben töltött három nap alatt megtekintette a várat és a líceumot, a többi időt a szemináriumban, Tárkányi Béla szobájában és az étteremben töltötte, ahová mindig kispapok serege kísérte el. A velük folytatott eszmecserék során is emlegette Pájer Antalt. A papnövendékek - olvashatjuk Zalár József visszaemlékezésében - „az iskolai órákon kívül minden idejüket" az ő „társaságában töltötték, ki most már szívesen s igen érdekesen beszélgetett mindenről, főképp katonaéletéről. Igen sajnálta, hogy Pájerral, kit nagyon becsült, nem találkozhatott; szerette volna őt, mint mondá, főleg a »Szittyavirágok« -ért üdvözölni, melyek annyira megtetszettek neki, hogy egy almanachból, melyben megjelentek, kiírá azokat." Ezután a korszak egyik divatos egyházi költőjére, Sujánszky Antalra „tért át a beszéd", akinek - Petőfi szavai szerint - „minden versében ott van: hogy - hit, remény és szeretet. Erre éppen behozzák a legújabb számot valamelyik lapból", amelyben Sujánszkytól is megjelent egy költemény. „No, olvassuk - mondá Petőfi -, fo3 FERENCZY Jakab és DANIELIK József 1856. 349-350. 4 KERÉNYI Ferenc 2008.117. gadok, hogy benne lesz a hit, remény és szeretet. És csakugyan benne volt.'* A Zalár József által említett és cím szerint meg nem jelölt almanach, melyre Petőfi hivatkozott, az Emlény 1842. évi kötete. Ott jelent meg Szittyavirágok címmel Pájer Antal hat szonettből álló ciklusa, mely a régi magyar történelem néhány kiemelkedő alakját, helyszínét és eseményét vonultatta föl. Az egyiknek Az egri várban a címe, melyben az 1552-es várvédelem hőseinek a helytállását idézve, Petőfire emlékeztető szenvedéllyel ostorozta a haza újabb „ellenfelét", a „fényűzés ragályos mételyét", korának cím- és rangkórságát, az úrhatnámság, a divatmajmolás csillogó külsőségeit. Bizonyára ezek a gondolatok is megnyerték ifjabb pályatársa rokonszenvét. A hozzá eljutott információk alapján Pájer Antal is megörökítette a látogatást. A Petőfihez című vers kezdő soraiban ő is sajnálkozását fejezte ki, hogy találkozásuk elmaradt: Azt mondják, hogy kerestél engemet Utadban egykor, Egren átmenet? Sajnálom, hogy szándékod összement; De még inkább azt, hogy az árva szent (Már én, magam) téged nem láthatott; S mely elvitt, szinte szidtam a napot... Pájer Antal a Petőfivel való s mindkettőjük által áhított találkozás meghiúsulása miatt csupán mellékszereplője lett a nevezetes eseménynek, holott egyik főszereplőjévé is válhatott volna. Talán életre szóló barátság szövődött volna közöttük. Kapcsolatuk mindenképpen a magyar irodalomtörténet figyelemre méltó, említést érdemlő epizódjai közé tartozik. Nemcsak eszméik, hanem költői törekvéseik között is rokon vonásokat fedezhetünk föl. Pájer Antal ugyanolyan változást hozott az egyházi, mint Petőfi a világi költészetben: a népiesség motívumkincsével gazdagította kifejezőeszközeit. Életrajzírói „az egyházi költészet Petőfijé"-nek nevezték, aki a vallásos lírában először honosította meg a népies hangot és szemléletet, s ezáltal közelebb hozta azt a mindennapi élethez. Bár hatása alól korai pályaszakaszában (s főként szerelmes verseiben) nem tudta kivonni magát, eleve mérsékelte, majd fokozatosan levetkőzte a korabeli almanachlíra és az azzal szövetkező - Sujánszky Antal által is képviselt - szakrális költészet életidegenségét, modorosságát, dagályosságát, s eredendő hajlamait követve, egyszerű és természetes hangon, a közvetlen átélés, a személyes élmény varázsával szólalt meg. Izzó haza- és szabadságszeretete, keresztényi részvéttel átitatott szociális érzéke, a szabályozott életrendből, az „ingmelles" társadalomból kiszorultak és kitaszítottak, a szegények és az elesettek iránt tanúsított rokonszenve, föl-föltámadó polgárpukkasztó szándéka, panteisztikus természetélménye is Petőfivel rokonítja. Az alsó néposztályokhoz kötötte származása és gyermekkora is. A legelmélyültebben Brisits Frigyes elemezte verseit, főként a magyar szakrális líra megújításában játszott szerepét, összehasonlítva őt elődeivel és kortársaival. Legfőbb jelentőségét ő 5 [ZALÁR József] 1858.1639-1640. » 222 «