Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan ismertté tette IX. A szolnoki művészkolónia második világháborút követő első korszaka a műtermek fiatal képzőművészekkel történő betelepítéséig. Az 50 éves jubileum

TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET kozóan is. Vitathatatlan ugyanis, hogy a hároméves terv során az életszínvonal általánosságban emelkedett, és lényegesen javultak a lakosság életviszonyai. S jóllehet a terv befejezésekor néhány munkáskategória kivételével még nem sikerült elérni a háború előtti színvonalat, ám végső summázatként elmondható, hogy az életkörülmények országos viszonylatban nagyjából kiegyensúlyozódtak, és az első tervperiódus két és fél év alatt történt befejezése kiemelkedő sikereket hozott a népgazdaságban. Mindenekelőtt az iparban, amely területen a fejlődés méreteiben és intenzitásában jelentősen meghaladta a háború előtti tőkés konjunktúra legkedvezőbb esztendeinek állapotát. Mindez pedig a lakosság életszínvonalának emelkedését eredményezte. A háború előtti évek adataihoz képest 1949 végén a munkásság reálbére 10-20%-kal magasabb lett, ami természetes és egyenes következménye volt a munkanélküliség megszüntetésének és a munkáslétszám emelkedésének. Ezeken a sikereken felbuzdulva a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetősége 1949. április 3-án nyilvánosságra hozta egy újabb tervperiódus: az első ötéves terv beindításáról szóló döntését. Amelynek fő feladatai között első helyen szerepelt az iparosítás meggyorsítása, azon belül is a nehéz- és gépipar fejlesztése. Ennek fő forrását a magánszektor további államosításában, a legalább tíz főt foglalkoztató nagyobb üzemek, illetve a külföldi tőkés tulajdonú vállalkozások radikális felszámolásában vélte megtalálni. Ezek az intézkedések viszont már nem annyira a gazdasági, hanem sokkal inkább a politikai szándékok megvalósítását jelentették. Minek következményeként a párt és a kormány vezetői megkülönböztetett figyelmet fordítottak e kettős: politikai és társadalmi érdekeket szolgáló cél, az addigi kulturális élet teljes mértékű átalakítására is. Ebben fontos helyet kapott a munkások és parasztok iskoláztatási ügyének átszervezése. Az 1949-1950-es tanévben az említett két társadalmi kategória gyermekeinek aránya a középiskolákban elérte, a felsőoktatási intézményekben pedig megközelítette az 50%-ot, s ezzel egyidejűleg e téren is megszűnt a nők korábbi hátrányos helyzete. A tanulóifjúság szociális összetételének megváltozása az oktatási intézményekben végrehajtott nagyarányú létszámnövekedéssel párhuzamosan valósult meg. Ez azt is jelentette, hogy az értelmiségi és kispolgári szülők gyermekei közül szintén többen tanulhattak tovább, mint az előző évtizedekben. A tanulás és a továbbtanulás biztosítása érdekében 1949 elejétől kezdve az oktatási kormányzat számos olyan intézkedést foganatosított, mint az ösztöndíjrendszer megreformálása, a tanulmányi segélyek biztosítása, a fizetett szabadság bevezetése, a diákétkeztetés és a diákotthoni elhelyezés megszervezése. De a kultúra nagyarányú átalakítását jelezték annak legfőbb szerveit is érintő változások. Például a Magyar Tudományos Akadémia 1949-ben történt újjáalakítása, az Akadémia felügyelete alá vont különböző tudományos kutatóintézetek létrejötte vagy a tudományos utánpótlás tervszerű biztosítása céljából 1950-ben életre hívott Tudományos Minősítő Bizottság, amely egyúttal az új rendszerű tudományos fokozatok (tudományok kandidátusa, tudományok doktora) fokozatok odaítélését is végezte. A kultúrpolitika igen nagy súlyt fektetett a közművelődési, üzemi és szakszervezeti könyvtárak fejlesztésére is. 1950ben 4.333 tanácsi és szakszervezeti könyvtárat tartottak nyilván, s 1953-ban a közművelődési könyvtárak száma 10.000 fölé emelkedett. Ezzel párhuzamosan épült ki az ún. mozgókönyvtárak hálózata, amelyek a feltételekkel (épület, könyvállomány) nem rendelkező, nehezen megközelíthető apró települések lakosságához is eljuttatták a színvonalas olvasnivalót, amelyet az ezekben az években rendkívüli mennyiségű és tömeges méretű könyvkiadás jellemzett. 1953-ban a kiadott művek száma az 1938. évinek 2,3-szorosára, példányszáma pedig 3-szorosára nőtt. A művelődési otthonokban elsősorban az öntevékeny művészeti mozgalom talált helyet. A szembetűnően emelkedő számú népi tánccsoportok, színjátszó és bábegyüttesek, kórusok, dalkörök és zenekarok országos irányítója az 1951-ben létrehozott Népművelési Intézet lett. 1949-1953 között 31 magyar film készült. A bőséges filmtermés tematikailag is változást mutat. 1949-től háttérbe szorultak a történelmi tárgyú alkotások, és egyre inkább az aktuális, vagyis a „mai" tárgyú, munkáskörnyezetben játszódó filmeknek adják át a helyüket. Ami teljesen összhangban volt a kultúrpolitika törekvéseivel, vagyis azzal, hogy a filmművészetnek is a napi politika érdekeit kell szolgálnia, az egyre szépülő valóságot, a jövő biztató kilátásait kell bemutatnia. Ennek propagálására felerősítették, illetve bővítették, s ha kellett, ki is építették a szükséges intézményi szervezeteket, hálózatrendszert. Ennek következtében az 1950-es évek elején például az egész országban elterjedt a mozi. A korszakra vonatkozó statisztikai adatok szerint a filmszínházak száma háromszorosára emelkedett. Míg 1949-ben 862, 1953-ban már 2.752 mozi állt a lakosság rendelkezésére. Ugyancsak jelentősen kiszélesedett a színházak hálózata is. Vizsgált időszakunkban a kimutatások szerint 1950-ben 17, 1953-ban már 30 színház működött az országban, s a színházkultúra fejlesztésében kiemelkedő szerepük volt az 1949-ben alapított Déryné (Falu) Színháznak, valamint a vidéki és fővárosi színtársulatok tájelőadásainak. A társadalmi-politikai átalakulással együtt, illetőleg azzal kölcsönhatásban az irodalomban és a képzőművészetben is voltak biztatónak induló változások. Az irodalomban és a művészetekben polgárjogot nyert a szocialista eszmeiség, az elkötelezettség és az új realista stílus. Ugyanakkor a súlyos politikai és ideológiai hibák talán itt fejtették ki a legszembetűnőbben torzító és romboló hatásukat. A szocialista realizmus dogmatikus felfogása, amely leszűkítette magának a realizmusnak a fogalmát, s amely kiiktatta a forradalmi avantgárdot is a kulturális életből, kétségtelenül ártott az irodalom és a művészetek fejlődésének. És bár ezekben az ideológiailag teljesen diktatórikus nyomás alatt eltelt években számtalan és a túlnyomó többséget jelentő, művészi mércével nem mérhető sematikus mű született, kiemelkedő alkotások, értékek is szép számmal keletkeztek. » 188 «