Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)

Puskás Zoltán Szolnoktól Paokingig* (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió) A XX. századi magyar missziók történetével foglalkozó kutatók általában egyetértenek abban, hogy a rend talán legizgalmasabb és legmegrendítőbb dokumentuma P. Lombos László OFM (1886-1963) paokingi beszámolója. A napló a dél-kínai ferences misszió viszontagságos időszakát 1929-től 1948-ig követi nyomon. Ekkor Lombos hazatért Magyarországra, hogy további tagokat toborozzon a misszió számára, de visszautazását már nem engedélyezték. 3-4 évvel később pedig az új kínai állam minden európai misszionáriust kiutasított az ország területéről. A paokingi misszió tevékenysége a két világháború között teljesedett ki, éppen akkor, amikor a két ország közötti diplomáciai kapcsolat gyakorlatilag szünetelt. Néhány magánvállalkozó csereügyleteit leszámítva még számottevő kereskedelmi kapcsolatról sem lehetett beszélni. Eddig az eseményig a szerzetesek jóformán el sem hagyták a történelmi Magyarország területét, viszont határon belül annál nagyobb volt a szerepük.

1 A trianoni megrázkódtatásból ocsúdva, amely kiegészült a „turáni gondolat" elképzeléseivel, már távoli országok és missziók felé is készek voltak nyitni. A „missziós lendület" egészen Ázsiáig vitte a magyar barátokat, amely önmagában is figyelemfelkeltő esemény a magyar külmissziók történetében. A rendtagok közül három pap és négy ferences testvér jutott ki először Kínába a körülbelül negyvenfőnyi jelentkezőből. Az amerikaiak által elhagyott, majd a tiroli testvérek részéről felosztásra szánt missziós területet örökölték meg Hunan tartomány déli részén.

2 A 31 milliós, rendkívül elszegényedett tartomány déli központjának Paoking (Saojang) nevű városába nevezte ki a szentszék P. Lombos Lászlót apostoli prefektussá, és bízta meg a missziós terület vezetésével. A prefektúra önállósodott. Ezzel a magyar ferencesek a keresztény egyház egyik legnagyobb vállalkozásához kívántak csatlakozni. Pár év múlva a testvérek munkáját a Szatmári Irgalmas Nővérek (esztergomi és gyulafehérvári tartomány) apácái is segítették, akik 1933-tól egészen 1952-ig folytatták áldozatos munkájukat.

3 Az alapvetően néhány főből álló és a kínai méretekhez viszonyítva nem túl nagy területre kiterjedő missziós feladatkör jelentősége azóta is különleges eseményként értékelhető a két ország ma már egyre tágabb kulturális kapcsolatában. * Ez a tanulmány a szerző 2008-ban készült szakdolgozatának frissített változata. 1 Például az 1239-ben betelepült kunok majd jászok 1472-ig befejezett megtérítése. SZÁNTÓ Konrád 1987.1. 421-422. 2 Hunanon kívül Santung, Hupej, Sanhszi és Kuantung tartományokban is működtek még külföldi ferencesek, és megtalálhatóak voltak még Mandzsúriában és Tibetben is. VÁMOS Péter 2003. 42. 3 A ferences misszionáriusok és apácák megaláztatásairól és meghurcoltatásairól lásd THUN Albin 1997. A bemutatásra szánt téma legfőbb sajátossága, hogy éppen a legnagyobb politikai felfordulásban és a szinte állandósult háborús helyzet dacára legalább száz magyar származású katolikus misszionárius vállalta a nehéz és életveszélyes küldetést. Akkoriban egy olyan ország területén tartózkodni, ahol egymás ellen harcolt a japán a kínaival, az amerikai a japánnal, kínai a kínaival, minden külföldi számára embert próbáló időszak volt. Végül a kommunisták győzelmének eredményeként minden külföldinek távoznia kellett, és a munka félbeszakadt. Magyarországon pedig a szerzetesrendek működésének felszámolása és a megaláztatások sora várta a hazaérkezőket.

4 Jelen írás megpróbálja a korabeli beszámolók és naplók, megmaradt levelek segítségével bemutatni a misszionárius munka összetett tevékenységét. Bár természetesen e feladatkör alapvetően a hit terjesztésével és az evangélium hirdetésével áll kapcsolatban, olyan egyéb „színterek" kialakítását is megköveteli, melyek ugyan szorosan kapcsolódnak a lelkipásztori munkához, de a kultúrák közötti kétirányú kapcsolat egyik lehetőségeként is értékelendő a jelenkor számára. Hűen a ferences eszméhez mindez elsősorban a szociális feladatok elvégzését jelentette, és elsősorban a kizsákmányolt falusi rétegek karitatív megsegítését kívánta szolgálni. A betegek és elesettek támogatásával és az emberekkel való jó kapcsolat kialakításával a misszionáriusok nemcsak az európai, de a magyar kultúra elemeivel is megismertették a helybélieket. Ellátták és gyógyították a betegeket, közben tanítottak, és törekedtek a polgári vezetőkkel való jó kapcsolat kialakítására, amely, akárhogyan is vesszük, a két civilizáció egymásra találásának és kölcsönös megismerésének volt az egyik csatornája. Ennek a rendkívüli történetnek a felvázolását és bemutatását tűzi ki a jelen munka azzal a szándékkal, hogy némileg hozzá tud járulni a kultúrák és vallások közötti párbeszéd eredményességéhez. A kutatómunkához a kezdeti lökést tehát Lombos László személye szolgáltatta számomra, aki 1923-tól 1928-ig, szűkebb hazámban, Szolnok megyében is megfordult. Jászberényben és Szolnokon is szolgált a rendház házfőnökeként. Nevére a 1920-30-as években kiadott, helyi Katolikus Élet lapjain figyeltem föl, melyben sorozatban közli „Szolnoktól Jeruzsálemig" címmel zarándokútjának élményeit, személyes benyomásait és kapcsolódó belső szemlélődéseit. Később ugyanitt közölte kínai tartózkodásának különleges tapasztalatait. Lombos atya életrajzából

5 kiderül, hogy utolsó szolgálati éve végén 4 A magyarországi helyzetről ad általános tájékoztatót a Magyarok Világszövetsége által küldött 1948. április 6-án kelt levél (Ferences Levéltár - a továbbiakban: FL, jelzet nélkül) 5 Életrajzi adatokat lásd az I. mellékletben. » 105 «