Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Havassy Péter: Várurak és várúrnők a középkori Gyulán
Tisicum XVIII. élén találjuk Garai Jánossal és Csupor Pál szlavón bánnal együtt. A magyar had azonban Dobojnál vereséget szenved Hervoja bosnyák vajdától, a hadvezérek és több országnagy fogságba esik. Hervoja kivégezteti Csupor Pált. Maróti közel négyévi fogság után - bár érdekében többen közvetítettek - csak a saját pénzéből kifizetett 40.000 forint váltságdíj ellenében szabadul. Már megközelítően hatvanéves, mikor egy újabb hadjárat eredményeképpen Ozorai Pipó temesi ispánnal együtt II. Dán havasalföldi vajdát visszasegítik a trónjára. 1430-ban 6000 forintot kölcsönöz Zsigmondnak az ország védelmére. 1434- ben ismét a husziták ellen harcol, s mindössze annyi biztos, hogy november 19-én még említik. A kutatók véleménye szerint 1435-ben hunyt el, bár ehhez képest csak későn, 1437. augusztus 9-én említi néhaiként egy oklevél. Nem az általa alapított monostorokban (Atya, Gyula), hanem Nyitrán temették el. Életéből közel öt évtizedet csatatereken töltött, ráadásul már az első ütközetekben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyek részleges rokkantságot is okozhattak. Saját korában már a középkori lovagok kihalóban levő típusát képviselte, mert haláláig hű vitéze maradt Zsigmond királynak, s hadvezér létére is mindig katonái élén küzdött. Mivel kegyetlenkedéseiről nem szólnak a források, így nyilván túlzónak ítélhetjük Mátyás király krónikásának, Bonfininek a szavait, aki „irgalmatlan és minden emberiségből kivetkezett férfiú"-Y.éw\ jellemezte. Családjára óriási vagyont hagyott, így az ő és utódai kezén találjuk (Riese kivételével) a család férfiágon való kihalásáig (1476) Gyulán kívül, az alábbi várakat: Atya (Sarengrad), Bodolya (Podolje), Karom (Karlovci), Marót (Moroviő), Pedalj (Pedalj), Revistye=Ricse (Reviste), Velike (Velika). Valpó (Valpovo) várát valószínűleg Maróti János építtette 1397 után, amikor a birtokot kapta, de csak 1438-tól említik. Fia, László kápolnát építtet itt Szent László király tiszteletére, mely a család temetkező helye is egyben. A várat 1453-ban László özvegye és fiai állandó székhelyének mondják. Az 1432-1433. évi katonai reform idején, birtokai alapján 1000 lovas kiállítására volt kötelezve, s ez az óriási szám csak akkor ítélhető meg igazán, ha megemlítjük, hogy néhány báró esetében ez csak 100-200 katonát jelentett. Természetesen a várakon kívül egyéb javaik is voltak, sőt a Marótiak egyértelműen az élmezőnyben foglaltak helyet, hiszen 1458-ban ők tartották a kezükön a legtöbb mezővárost (28), ezzel megelőzték a Garaiakat (23), viszont falvak dolgában ez utóbbiak jobban álltak (590), szemben a Marótiak 533 településével (viszont mindketten rendesen megelőzték a harmadik helyen álló Újlakiak 400 faluját). Mint már korábban jeleztük, a Marótiak rokonságban álltak a Garaiakkal, s mint később látni fogjuk: az Újlakiakkal is, tehát a három család több mint másfélezer települést tartott a kezén Mátyás uralkodásának kezdetén. S később ez a szám csak növekszik! Úgy tűnhet, hogy az eddig elmondottak kissé messze esnek a gyulai vár történetétől. Véleményünk szerint azonban csak így érthető meg, hogy János bán állandó részvétele a hadjáratokban, az évekig - nemcsak Gyulától, hanem az országtól - való távoliét, a fogság, anyagi szempontból a korszakban kirívóan nagymértékű katonatartás (1000 lovas), a váltságdíj, a talán soha vissza nem adott kölcsönök, más erősségek és monostorok emelése stb., igenis erőteljesen befolyásolták a gyulai vár építésének időtartamát, az elhúzódó, 30-40 éves kivitelezést. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Gyula mint város és vár tekintélyének növekedését, előmenetelét, a mezővárosok nagy többségéhez képest lényegesen kedvezőbb helyzetét, a vár uradalmához tartozó birtokok gyarapítását egy ilyen nagyhatalmú család könnyebben elősegíthette, biztosíthatta. Visszatérve a bán családjára, felesége - néhány kutató szerint szintén a Gútkeled nemzetségből származó - Kusalyi Jakcs(i) Orsolya volt, aki igen előkelő és nagyhatalmú család tagjának mondhatta magát. Karácsonyi János szerint ő Jánosnak csak a második felesége lehetett, mert a bán kb. 70 évet élt, s Orsolyát még ezután 15 évvel is említik. Amennyiben igaz Karácsonyi felvetése, akkor az 1408-ban előforduló ara lehetett Maróti László édesanyja. Mindenesetre Orsolya, akit csak 1419-ben említenek először, így vagy úgy mindenképpen a bán felesége volt, édesapja, István főkincstartó, testvére, Mihály erdélyi vajda, egyik nagybátyja, György tárnokmester, a másik, András szintén főkincstartó, unokatestvérei közül Dénes váradi püspök, János a székelyek ispánja, László pedig erdélyi vajda. Jeles felsorolás, ráadásul a Kusalyi Jakcsok a tárnokmesteri és főkincstartói posztokon gyakorlatilag az ország gazdasági, pénzügyi életének egyik meghatározói voltak. A Jakcs(i) családdal való rokonság egyben közelebb hozta a Marótiakat a Losonci, a Marcali, a Báthory és már ekkor a Guti Ország famíliához. János bán gyermekei közül Anna valamikor 1410 táján, László pedig 1412-ben látta meg a napvilágot. Anna volt az a híres-nevezetes asszony, aki miatt véres harcok folytak a Marótiak és a Kórógyiak között. Emiatt a pápa 1437- ben felbontotta Anna Kórógyi Jánossal kötött házasságát (mivel még úgysem laktak együtt). Másodszor Csáki Ferenc Bihar vármegyei ispánhoz ment férjhez, és szép birtokokkal (Szeghalom, Csökmő, Iráz, Bökény) gyarapította a Csákiak körösszegi uradalmát. Ám ez nem volt elég, s a Maróti család számunkra fontos ágán belül csak itt találkozunk testvérek közötti birtokperrel, ugyanis Anna azt állította, hogy a király őt fiúsította, s ezért apja összes javának a felét követelte. László 1445-ben ez ellen az ország szinte mindegyik hiteles helye előtt tiltakozott, s az ügy az ő javára dőlt el. (Aligha van a magyar középkori oklevelezési gyakorlatban még egy ilyen eset, ahol egy és ugyanazon ügyben ennyi kiadvány született volna.) László eléri apja méltóságát, s 1441. március. 29. - 1443. április 17. között nemcsak macsói bán, későbbi nászurával, 102
