Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Irodalom- és művészettörténet Bernáth Aurél: Reggel a vitorlázók táborában (1951) Gáborjáni Szabó Kálmán: Gyümölcsszedők (1951) (Lap a Béke fametszet sorozatból) A tüntetést ábrázoló másik Bernáth-panneau az előbbit felülmúlja a típusok gazdagságában, a kivitelezés részletességében és a kompozíció lendületében. Szürke házak között kis szűk sikátor, a baloldali épület előtt a MÉMOSZ-szobor -eza kép háttere. A fehérzubbonyos, hetyke lovas rendőrök élesen és ellenségesen emelkednek ki ebből a háttérből. A tömeg szétoszlatására készülnek, egy figurát a középtér mélyedéséből máris a magasabban fekvő előtér felé hajtanak (ez a figura helyzetében és szerepében megoldatlan). Az előtérben jobbról és balról munkások, egy ingatag ember tétován néz, mögötte álló felesége haza akarja csalni. A tömeg arcán Bernáth mesterien ábrázolta a keserűség, a csalódottság, az elszántság és a harcra kész szilárdság lelkiállapotát. Ennek a sokféle állapotnak a bal oldalon kő után lehajtó figura ad értelmet, mozdulatával lendületbe hozza a jobboldal egyik alakját, s érezzük, hogy kezdeményezésére a következő pillanatban kirobban az akció. A feszültség, a tüntetés hangulatának érzékeltetése olyan pozitívum, amely Bernáth egy művében sem található meg eddig. Most bizonyosodott be, hogy a költői hangulatok mestere, ha megfelelő feladatot kap, a lélekábrázolás és cselekményábrázolás mestere is...’m A második nagy, országos bemutatóról nem egyedül Végvári nyilatkozott. Megfogalmazta észrevételeit a már említetteken (Radocsay Dénes, Szegi Pál) kívül az időszak másik, zsinórmértéket adó műítésze, Pogány Ö. Gábor is. Aki Benedek Jenőnek A tanács első ülése című képéről azt vetette papírra, hogy „...igen tiszteletreméltó vállalkozás, az emberábrázolásban mindenki számára tanulságos haladást eredményezett. A szakértelmükre büszkék körében fagyos értetlenségre talált, ugyanazoknál, akik mondjuk Iván Szilárd Népnevelő a hídépítésnél című vázlatos, embernélküli foltfestményét meghitt rokonszenvvel fogadták. Igaz, a tetszés és nemtetszés reflexeit nehéz akár bölcselettel, akár fogalmakkal szabályozni, különösen az érzékekre és érzelmekre ható művek szemlélésekor. De a bírálathoz biztos segítséget nyújt a pártszerűség elve, s a belátás legalábbis egyensúlyt teremthet a valódi érdemek között.. Mivel az ugyanitt kiállított Bernáth-mű, a Reggeli a vitorlázók táborában ilyen egyértelműen sem címében, sem közlésmódjában nem kiabálja, hogy ez is szocialista realista alkotás, erényeit is megemlítve már kritikai megjegyzések alapjául szolgál. Amit Pogány nem is mulaszt el kihasználni. Bernáth említett képe és Imre István Felszállás előtt című produkcióit hasonlítja össze tanulmánya címadó gondolata, a Befejezettség és minőség vonala mentén, „...a befejezet- lenség tekintetében nincs sok eltérés köztük. A szín mindkettőjüknél tárgyi jelentés nélkül tölti be a vásznat, a valóság anyaga alig, csak itt-ott jelenik meg a képen, a festők nem tudják érzékletessé tenni a látvány elemeit. A tónusok, foltok nem keltik fel az ábrázolt kelme, testfelület, növényzet anyagszerű képzetét. Bernáth Aurél bográcsa nem füstös, csak sötét, figyelő tehenének nincs szőrzete, sátra csupán ecsetvonásokból van és nem ponyvából. Imre István se volt serényebb. A repülőgép nem alumíniumból készült, a repülőgép-személyzet öltözéke inkább a valkűrök kitömött idomait idézi, semmint a báránybunda-bélés vastagságát. A beton és a gyep között inkább csak a néző képzelete tesz különbséget. A hiányosságok rokonsága ellenére a látogató tömegek mégis megjegyzik Imre István képét és elfelejtik Bernáth Aurél idilljét. Éppen, mert a fogyatékos előadás mellett is az előbbinek a mondanivalója, tartalma közel áll népünk érzéséhez, büszkeséggel elegy szeretetéhez...’’90 1951-re tehát megvalósult a beharangozott „fenyege- tésszerűen meghirdetett program". Szinte a kiállítással egy időben jelentkezett a pártpolitika által elfogadott és támogatott szocialista műveket „értékel- ni-dicsérni” képes képzőművészeti kritikusi gárda. Nemcsak a frissen ringbe lépők, de sok esetben az elveiket, korábbi meggyőződésüket, értékítéletüket és tisztességüket feladó, már nevet szerzett idősebbek is beállva így a „csak együtt menetelünk” sorába. 88 VÉGVÁRI Lajos 1951. 493-497. 89 POGÁNY Ö. Gábor 1951.538. 90 uo. 538-539. 633
