Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Bistey András: Egy szolnoki prózaíró a XX. század közepéről
Tisicum XVIII. Gyomai györGY: Bádogtalpasok A bban az évben korán állt be a tél. November végén már térdig ért a hó. Az árkokban vastagra fagyott a víz. A fák ujjain dérvirágok pompáztak, s a dérvirágokon feketekabátos varjúk kiabáltak. Háromévi szaladgálás, kilincselés és kérvényezés után akkor neveztek ki a harcsa pusztai uradalmi iskolához helyettes tanítónak. Redves, kopottkék katonaládával indultam útnak. Az állomástól szánkó vitt ki a kétóra járásra fekvő uradalomba. Közben a bundában pipázó tejeskocsis elmondta, hogy ameddig körös- körül ellátok, az mind a gróf birtoka. A gróf emeletes kastélyban lakik, bent a fenyves közepén. Amúgy magányos ember, mivelhogy a felesége rég otthagyta. A szánkó egyik dűlőről a másikra nyargalt velünk. Messziről már látszottak a hosszú cselédházak, az emeletes malom, a magtárak, az istállók, az intéző palatetős háza. S a fenyves barnakék foltjából kicsillant u kastély fekete tornya. A szánkó az iroda előtt megállt. Kezembe fogtam a katonaládát, melyben a ruháim voltak. Bementem, jelentkeztem az intézőnél, aki a legfőbb parancsoló volt az uradalomban Az intéző középkorú, sovány, kutyaarcú ember volt Beszéd közben egyre hadonászott és ordított, mintha az egész világ süket lett volna. — Az iskolában nyolctól délig fog naponta tanítani. Ezért kap havi hatvan koronát és bútorozott szobát Délután húromtól hatig pedig könyvtáros lesz a kastélyban. Ezért külön kap száz koronát. - Figyelmeztetem, hogy a könyvtárban pontos munkát végezzen, mert ha a gróf úr valami hibát talál, azonnal kirúgta. A tejeskocsís az irodából elvitt az iskolához, mely egy domb oldalán lapult. Az épület lehetett vagy száz esztendős. Ablakain vasrácsok rozsdásodtak. — A tanteremben négyszögletes kemence álldogált. Középen Ősrégi, kápolnából kiselejtezett padsor emelkedett, díszes kacskaringókkal és lábtartókkal. A tanteremből nyílt a bútorozott szoba, egy ággyal, egy székkel, festetten asztallal. A kocsis elmondta, hogy a kosztolás miatt ne aggódjak. A felesége minden nap fog küldeni egy fazék levest, meg kenyeret. Húst is küldene, de az nekik sincs. Mindezekért fizessek havi tíz koronát, mivel látja, én is olyan koldús vagyok, mint Ök. Megköszöntem a kocsisnak az emberséget. Behúzódtam a hideg szobába. Lefeküdtem az új helyen. Megszámláltam a gerendákat. S csak virradatkor ébredtem meg. amikor rettenetes ordítás, gt- kítás, kiabálás zúdult a szobába. Odamentem az ablakhoz. Kilestem a zó/.marás világba. Az Iskolával szemközt, kétszáz méterre hosszú cselédház állt. Volt rajta vagy tíz ajtó, ami azt jelentette, hogy legalább húsz család lakott benne. S a cselédházból mezítlábas, rongyos gyerek banda nyargalt az iskola felé. ügy vágtattak, csúszkáltak át a hótengeren és a jégmezőkön, mint az egymást kergető, hancúrozó kutyák. Kacagtak, bukfencet hánytak. Mindegyik gyerek egy mozgó rongycsomó volt. Az egyiken az apja ezerfoltos kabátja tar kállait. A másikon az anyja öt eg nagykendője barnult. tépett, lilás caírangokkal. Es mindegyik gyereknek a talpa alatt cipő helyett egy darab bádog volt, ronggyal, vagy spárgával felkötve. A kékre fagyott sereg bezúdult a szobámba. Hordani kezdték befelé egy szekérről a tüzelőt, a kukoricaszárat. Begyújtottak a kemencébe. Dugdos- ták bele olvasat latiul a hatalmas kévéket. A/.ián átmentek a tanterembe. Felálltak szorosan egymás mellé a kemence padkájára. A hátukat és a lábukat a kemencének nyomták. Várták az áldott meleget. Átmentem én is a tanterembe. Bemutatkoztam a gyerekeknek. S amíg kezet szorítottam velük, azon tűnődtem, miért dugja mindegyik könyéklg a zsebébe a kezét. Hamar megtudtam ezt is. Az egyik gyerek, nagyhajú, szőke fiú, három forró sültkrumplit tartott elém. — Ezt magának küldte édesanyám reggelire. — Köszönöm — fogtam hozzá az evéshez. A gyerekek is nekifogtak a faiatozás- nak. Előszedték a zsebekből a sült krumplikat, melyeken eddig a kezüket melegítették. És só, zsír nélkül Is olyan jóízűen 37 szerelmes bele. Meghatja a ragaszkodása, de valójában lenézi, eleinte elképzelhetetlennek tartja, hogy feleségül menjen hozzá, hiszen „Mit szólna a világ?’’, ha egy tanítónő paraszthoz - még ha jómódú paraszthoz is - menne feleségül. A bajok sorozata tovább tart. Megárad a közeli folyó, átszakítja a gátat, és elönti a környéket. A szerző mozgalmas képeket rajzol a pusztító árról, a menekülő és értékeiket mentő emberek küzdelméről. Margitot Kiskovács József menti ki az összedőléssel fenyegető iskola padlásáról. A lány szégyellni kezdi, hogy lenézte a férfit, és az utolsó bekezdések nem hagynak kétséget, hogy ők ketten egymásra találtak. Gyomai György regényében és Bródy Sándor A tanítónő című drámájában sok rokon vonás van, anélkül, hogy közvetlen hatásra kellene gondolnunk. Gyomai korábbi munkáit ismerve nyilvánvaló, hogy a regény megírásában, különösen a környezet megrajzolásában sokkal nagyobb szerepet játszott a közvetlen tapasztalat, mint az irodalmi hatás, ha egyáltalán volt ilyen. Gyomai regénye szemléletmódjában is különbözik Bródy 1908-ban írott drámájától. A két szerző művészi kvalitásbeli különbségétől eltekintve elsősorban társadalomszemléletükben, társadalomkritikájukban van eltérés. Bródy sokkal kritikusabban szemléli a közeget, amelyben Tóth Flóra tanítónő története lezajlik. Nála a helyi állami, egyházi és gazdasági hatalom összefog a tisztaságában és optimizmusában védtelen tanítónő ellen, hogy eltiporja, ha megrontani, prédájává tenni nem tudja. Gyomai regényében a konfliktusoknak nincs vagy alig-alig van társadalmi hátterük. Egyedül Köblössy intéző alakja hasonlít valamelyest Bródy ifj. Nagy Istvánjára, aki megszokta, hogy neki nem mondanak ellent, és bárkitől bármit akarhat, könnyedén eléri. Gyomai György társadalomszemléletében inkább a népi írók hatása mutatható ki. Arra vonatkozóan nincs egyértelmű adat, hogy Gyomai ismerte volna a falukutatók, a falura, tanyára kultúrát, modern gazdálkodást, általános anyagi és műveltségbeli fölemelkedést álmodó népi írók szépirodalmi és publicisztikai műveit. Valószínűleg ismert ilyen írásokat, vagy legalább találkozott ezek visszhangjával, ha máshol nem, a Magyar lélek közleményeiben vagy a napi- és hetilapok hasábjain. Gyomai György munkásságában, legalábbis a háború előtt és alatt, mindvégig uralkodó volta népművelő attitűd. Elbeszélései ekkor szinte kivétel nélkül a népművelés szolgálatában álltak, és regényeiben is, bár némileg áttételesebben, jelen van a kultúra terjesztésének, a nép kulturális fölemelésének gondolata. Ilyen módon kapcsolódott a népi írók törekvéseihez. Ugyanakkor számára a parasztságot a birtokos parasztság jelenti. Paraszthősei kivétel nélkül saját földjükön gazdálkodnak, esetenként néhány bérest, napszámost tartanak, Kiskovács Józsefnek például száz hold körüli birtoka van, de a Vasárnap délután Csutkás Pistája sem szegény ember a kor viszonyai között. Kiskovács például könyveket vásárol és olvas, aranykalászos gazdatanfolyamot végez. Bennük, az ő gazdaságaik modernizálásában, kulturális fölemelkedésükben látja az ország gyarapodásának lehetőségét. Az igazi szegények, a napszámba járók, az uradalmi cselédek, a napi betevő falat megszerzésének gondjaival küzdő „puszták népe”, akiket a népi írók beemeltek az irodalomba, szinte teljesen kiesnek Gyomai látóköréből. A népművelésnek mint életcélnak a beteljesedése Nagy Margit és Kiskovács József egymásra találása, amelyben szimbolikusan az értelmiség és a parasztság összeforrása valósul meg. Ez nem volt idegen a korszak szellemiségétől, elég például Szabó Dezső Böjthe Jánosának és a parasztlány Barabás Máriának a házasságára gondolni Az elsodort faluban. A vidéki „intelligencia” álságos világától megcsömörlött Nagy Margit ezzel a kapcsolattal beleolvad a népbe, azzal eggyé válik. Fiiba volna azonban, ha valamiféle utánérzésnek vélnénk Gyomai regényének végkicsengését. Jelentős különbségek is vannak a kétféle magatartás között. Böjthe János mintegy áldozatként, nem szerelemből veszi feleségül Barabás Máriát, célja a magyarság megnemesítése, mivel véleménye szerint a parasztságban testesülnek meg a magyar „faj” legnemesebb tulajdonságai. | 604
