Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Régészet - Fodor István: A belső-ázsiai normád népek halottas szokásainak sajátos eleme, a tul
Régészet a megítéléssel kapcsolatos az is, hogy több helyen a hatvan évnél idősebb elhunytak özvegyei nem öltenek gyászt sem.23 Az emlékünnepen feláldozzák a halott kedvenc hátasát, majd utána a sátrába mennek. Itt kerül sor ekkor a lándzsa eltűrésére, amelyre egy idős, nagy tiszteletnek örvendő férfiút kértek fel. Ő egy ifjú dzsigitet (vitézt) hozott magával, aki az ő nevében vitte véghez ezt a cselekedetet. Amikor az ifjú harcos a pika nyelét megragadta, az özvegy és lányai sírásba, jajveszékelésbe törtek ki s megragadván a pikanyelet, igyekeztek annak eltűrését megakadályozni. Közben a sátoron kívül is fiatal lovasok igyekeztek a pikát magukhoz ragadni, Ekkor a belül lévő legény eltörte a nyelet, mire az özvegy és a többi asszony még hangosabb sírásba kezdett.24 Divajevnél azt olvashatjuk, hogy a kopjanyelet az elhunyt legidősebb vagy legfiatalabb fiútestvére törte el, akinek a kazahoknál dívó le- virátus szokása szerint az özvegyet feleségül kellett vennie.25 Ezt követően a kopjatörésre felkért idős férfit díszes kaftánnal ajándékozták meg,26 majd őt és a többieket kumisszal megvendégelték. Egyes források szerint a törött nyelű pikát a fej felőli végén a halott sírhalmába szúrták,27 Katanov szerint viszont más közösségek elégették azt a rajta lévő zászlócskával együtt.28 Ugyanígy írja le a kopjatörést Almásy György is: „A tor utolsó napján díszebédet tartanak, amelyen az előkelőbb vendégeket illik fiatal ló húsával megvendégelni. ... Aztán mély gödröt ásnak és nagy tüzet raknak bele - néhány férfi a gyászjurtába megy és megragadja a vörös zászlót. A nők védelmezni próbálják, belekapaszkodnak és sírnak, jajgatnak. A zászlót azonban elveszik tőlük, a tűzhelyhez viszik, ott összetörik a nyelét s a zászlóval együtt belehányják a tűzbe.... Amíg a zászlórúd ég, az asszonyok ott jajgatnak a sír körül, de amikor az elégett, akkor elszélednek és az ünnepnek vége van.”29 (Almásy megfigyelése ugyan a halottas zászlóra vonatkozik, nyilvánvaló azonban, hogy itt a zászló a korábbi időkben használt pikát helyettesíti.) A kirgizeknél azt is feljegyezték, hogy a tűit két, keresztben egymáshoz erősített pálcából készítik, s ezt öltöztetik fel, majd a temetéskor a szemfedőre helyezik, s a halottal együtt temetik el.30 A tűit állítólag azért készítik, hogy a további halálozást elkerüljék.31 Ha ez az adatgyűjtés egyáltalán 23 Uo. 185. 24 SISLO, B. P. 1975. 250. 25 DIVAJEV, A. 1898.136-137. 26 A halott ruháit egyébként a testét lemosóknak adták. Hitük szerint ez a túlvilágon jótéteménynek számított. Ld. üo. 185. 27 SISLO, B. P. 1975. 250. 28 KATANOV, N. F. 1895.131.; SISLO, B. P. 1975. 250. - A halottas topjával kapcsolatos szokást - Katanov dolgozatának német fordítása alapján - László Gyula is idézi a honfoglaló magyar nép életéről írott jeles könyvében. Ld. LÁSZÓ Gyula 1944.475-476. - Ugyancsak Katanov munkája alapján ír erről a kérdésről Unó Harva is: HARVA, U. 1938. 330-331. - A kérdés legutóbbi rövid áttekintése, az ittenitől kissé eltérő értelmezéssel: SÁNTHA István é. n. (2006) 190-191. 29 ALMÁSY György 1903. 729. 30 ABRAMZON, Sz. M. 1971.330. 31 Uo. hiteles (mivel nem az idézett szerző gyűjtése), arra kell gondolnunk, hogy ebben az esetben a régi szokás késői eltorzult változatáról van szó, jelentősége csupán annyi, hogy valaha a kirgizek a gyászév letelte után ugyanúgy a halott sírjába ásták be a lélekburkot, mint egyes finnugor és más szibériai népek,32 vagy ahogyan maguk is a sírhalomba szúrták az eltört nyelű pikát. Az adatok sorát még hosszasan lehetne szaporítani, az azonban talán a fenti példákból is leszűrhető, hogy a halott képmásaként készített túl sok tekintetben hasonlít a szibériai népek által készített antropomorf ongonokhoz, amelyek különböző lelkek és szellemek burkai.33 A mi esetünkben azonban nem ongonról van szó, hanem valamely konkrét elhunyt személy képmásáról, amely csak az ő lelkét fogadja magába, méghozzá csupán egy bizonyos ideig, általában egy esztendeig. Azt is láthattuk, hogy a pika vagy kopja is hasonló szerepet töltött be, hiszen az elhunyt felesége és lányai ugyanúgy ragaszkodtak hozzá, igyekeztek megakadályozni nyelének eltűrését, mint ahogyan a bábut is óvták és védelmezték. így tehát a túl és a najza egyaránt a halott lelkének burkai voltak.34 A szakirodalomban gyakran találkozunk azzal a feltevéssel, hogy a régi nomád népeknél igen erős volt az elhunyt ősök kultusza, tisztelete. A régebbi és újabb néprajzi megfigyelések azonban ennek ellene szólnak. Katanov például leírja, hogy a beltireknél az éves halotti emlékünnepen az özvegy férfi vagy nő kimegy egykori házastársa sírjához, s azt mondja néki a tort követően: „Most végleg elhagylak.”35 Ez után nem is megy ki többé a sírhoz, nem gyászolja az elhunytat, s az ősi szokás szerint új házasságot is köthet. Az altáji törököknél Tokarev jegyezte fel, hogy egyáltalán nem figyelhető meg „az ősök tisztelete.”35 Éppen ellenkezőleg: a rég elhunytak lelkét ártó szellemnek tartják, félnek tőle, úgy gondolják, hogy a halottba beköltözött az ördög. Nyilvánvaló tehát, hogy a holtak siratása, a róluk való megemlékezés csak egy bizonyos ideig tartott - általában egy évig - s eddig őrizték lelkének burkát, megszemélyesítőjét, a tűit is. Más volt a helyzet abban az esetben, ha valamiféle különleges személy halt meg, például nevezetes hős vagy nagy erejű sámán. Zelenyintöbb szibériai népnél is nyomát találta 32 FODOR István 2008. 78-79. - A halotti bábu eltemetésének régiségére utalhatnak a régészeti leletek. Például az ázsiai hunok kenkoli temetőjében a sírokban lelt fából faragott, emberalakú szobrocskák: VEINSHTEIN, Sz l.-DJÁKONOVA, V.P. 1960. 216.; KENK, R. 1984. 112., 134. 33 ZELENYIN, D. K. 1936. 280-287. 34 SISLO, B. P. 1975. 250. 35 KATANOV, N.F. 1895.121. 36 TOKAREV, Sz. A. 1947.152-153. 47
