Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Kruzslitz Ilona: Gombák, fűszer- és gyógynövények gyűjtögetése a kalotaszegi Kiskapuson
Néprajz Témánk szempontjából fontos továbbá, hogy nemcsak a lakosság, hanem - nyilván ezzel összefüggően - a gyűjtögetés legfontosabb helyszíneinek nevei is kontinuusak. A továbbiakban a fontosabbakról röviden szólunk. Mint korábban már említettük, legkorábban előforduló földrajzi nevünk maga a Kapus, melynek azonban a község felé igyekvő szakaszát a helyiek más névvel is illetik: „Kapus pataka” a határ erdejei közt „Lonka” néven jőve le Gy. monostorról eredve szakad Gyalunál a Szamosba, ez még több károkat szokott okozni áradásaival a lakosoknak, szárasság idején ki is szokott veszni, de a homok alól néhol néhol ilyenkor is fel fel szokottbukkanni.’’ 1357-től adatolható a Sátorhegy (Saturhegh) földrajzi név, mely a falu lakosságának vész idején menedéket nyújtott. „Ez egy nagy sátor alakú hegy, az egészet erdő fedi, a tatár duláskor a lakosok e hegy tetőn sátrakat huzva menekültek a vész elől.” 1527-ben a környék jobbágyai úgy vallanak, hogy az Egerbegh Elwe erdő mindig Kiskapushoz tartozott, s ott a Gyerőffyek szedték a disznótizedet. Feltehetően ez az erdő a vita tárgya 1727-ben is: „Ugyan Kis Kapus felöl, a Sátor oldalt az Dongo és Farkas mező felöl való darab erdőt, melly is Egerbegyi volna, az Kis Kapusi Pos- sessorok el foglalták...’’, s igazuk bizonyítására a káptalantól oklevelet is szereztek. Tovább folytatva a fontosabb helynevek felsorolását: Nyires - Ez egy nagy kiterjedésű kaszáló buja nyirfa termésiért, mely irtogatás által szabályoztatik veszi nevét. Holt Kapus erdő, egy hajdani nagy pestis elől a lakosok ide vonulva s itt elhalva nyerte nevét... Csonka ez egy nagy kiterjedésű szántóföld, ered neve arról hogy hajdan Erdő kivágás fojtán csonka fatörzsök mutatkoztak... Medve hegy néveredete nem bizonyos, hosszú magas hegy szántás és kaszálásra, meredekjein legelésre használható, határos a nagykapusi medvepaddal” - olvashatjuk 1864-ben a Pesty- féle helynévgyűjteményben. Gunda Béla szerint a Gyalui-havasokban és környékén a vadon termő növényeknek, erdei gyümölcsöknek a XVII— XVIII. században lényegesen nagyobb jelentősége volt, mint napjainkban. A gyalui uradalom urbáriumaiban konkrétan is hallunk a Kiskapustól délkeletre fekvő Hidegszamos lakóinak mogyoró beszolgáltatási kötelezettségéről, így pl. 1666-ban „...tartozik... Falujul... Egy Egy Ejtel mogjoroval", 1727-ben „egy vagy két ejtel Magyoroval; minden gazda ember mikor terem adni tartozik; mikor bővebben terem többet admi- nistralhatnak.” Hasonlóan a szomszédos Hévszamoson is, pl. 1679-ben „Mogjorót mikor terem minden gazda ember égj égj Ejtellel” és 1727-ben „a puskások is két két ejtel mogyorovalis többel is a termise szerént.” Szabó T. Attila szerint „a gyalui uradalom területén a mogyoróadás, úgy látszik csak az erdőterületeken lakó és sokkal kevesebb szolgáltatással megrótt román jobbágyság szolgáltatása volt, a magyar jobbágyok csak Kemény Péter gyerőmonostori birtokához tartozó falvakban adtak mogyorót is.” Mint arról később szólunk, a mogyoró a kiskapusi határban is bőven termett s terem, és a mai napig a lakosok kedvelt csemegéje, süteményeik ízesítője. Kolozs megye 1785. évi úrbéri felmérése során a 10. kérdőpont arra kereste a választ, hogy a faluban találhatók-e gyümölcsösök és komlóskertek. Sajnos Kiskapus elöljáróságának válaszai elvesztek (csak az összesítő maradt meg), viszont a környező falvaknál (Nagykapus, Szászlóna, Szászfenes, Oláhfenes stb.) szinte szó szerint az alábbi válaszokkal találkozunk: „Gyümöltsös és komlós kertek ugyan Hintsenek, de vannak számos vad Gyümöltsfák határunkban melyek olykor olykor bőven is teremnek, ezeknek gyümöl- tsekből Eczetet csinálhatunk és kereskedhetünk véle." Nem lehetett ez másképp Kiskapuson sem. Ugyanakkor az 1820. évi összeírás során településünk hites emberei úgy nyilatkoznak, hogy „Gyümöltses és veteményes kerteink vannak, amelyek amidőn az idő engedi mindeneket teremnek de ezeken a házi kerteinken kívül kint a mezőn semmi féle kerteink sem vad Gyümöltset termő fáink Hintsenek”, mely nyilvánvalóan túlzás. Elképzelhető, hogy a lakosok az Erdély más területén valamivel korábban már úrbéri teherként jelentkező vadalma és vadkörte, illetve az ezekből készült ecet beszolgáltatásától kívántak menekülni. Itt jegyezzük meg, hogy a gyűjtögetéssel foglalkozó kutatónak nehéz a dolga, ha témájához a múltból kíván adalékokat hozni, ugyanis a paraszti mindennapokat így-úgy átható gyűjtögetés „tárgyai”, döntően a vadon termő növények és a belőlük kinyerhető javak, kívül estek a földesúri szolgáltatások körén, következésképpen kimaradtak az összeírásokból, a dézsmajegyzékekből és az urbáriumokból. (Az ecet, mogyoró, virics stb. úrbéres teherként nem vált általánossá.) Éppen ezért a lakosság előszeretettel foglalkozott mindazon tevékenységi formákkal, amelyek révén újabb jövedelemre tehetett szert, vagyis megpróbált beférni abba a résbe, amely lehetővé tette, hogy összegyűjtött, megtermelt javainak egy részét az adózás alól kivonja. Véleményünk szerint napjainkban - amikor a községben és környékén nagyobb, sok munkahelyet teremtő beruházás nem igazán várható - jobb szervezés esetén, akár kisebb vállalkozási formában, a gomba főleg nyereségesebb, szárított formában való eladása, a gyógynövények gyűjtése, a gyümölcsök aszalva való értékesítése stb. a lakosság egyik gazdasági kitörési pontja lehet, ott tarthatja az állást nem találó fiatalokat, megkönnyítheti, s a tapasztalatok átadásának örömével megszépítheti az idősödők életét. Gombagyűjtés és felhasználás A vadon termő növények között első helyen kell kiemelni a gombát élelemkészítés és -kiegészítés szempontjából. Kiskapus éghajlata, erdőkkel övezett környezete ideális élőhelyet biztosít számos gombafajtának. Ennek következtében az itteniek gazdag ismeretekkel rendelkeznek a különböző termőhelyekről, az ehető gombafélékről, az ételkészítés és a tartósítás módjairól. Ez a tudás nemzedékről nemzedékre öröklődik, gombamérgezés a legritkább esetben fordul elő, akkor is csupán egyéni érzékenység esetén. Emberemlékezet óta nem volt erre példa, mígnem 1999-ben egy kétéves 465
