Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Régészet - Cseh János: Középső és késő vaskori (szkíta és kelta) települések nyomai Kengyel–Baghymajor mellett – Kengyelpart I.
Tisicum XVIII. Néhány megjegyzés a Közép-Tisza és Zagyva vidéki pecsételt kelta kerámiához A kengyelparti vaskori kerámiarégiségek kétségkívül legérdekesebb darabjának számít a benyomkodott mintasorokkal díszített, azaz bepecsételnek mondható cserépfragmentum, amely így is, mint szórványlelet, minden jel szerint kelta régészeti hagyaték. Ez szolgált ösztönzés, inspiráció gyanánt a megye területén eddig talált és általam ismert ilyetén, többnyire korongolt keramika egybegyűjtésére. Ezeken kívül természetesen lehetnek még továbbiak is a múzeum régészeti gyűjteményében és dokumentációs anyagában, raktárában. A lelőhelylista a következő (12. kép): 1. Jászberény-Cserőhalom, 17. sír; 1957-1959. (Kaposvári 1969 186. 6. kép 1 és 180.; Szabó-Petres 1992 138. Pl. 20. középen balra és 89.; Schwappach 1970-1971 242.15. jp. és 245. Abb 4. elterjedési térképen; Joachim 1991 261. alul elterjedési térképen) 2. Jászberény-Cserőhalom, 118. sír; 1957-1959. (Kaposvári 1969 186. 6. kép 2 és 195.) 3. Jászladány, pontosabb lelőhelye ismeretlen, 1929 (Márton 1933 XVIII. tábla 3, 54. és 117. a táblák magyarázatánál; Márton 1934 122. és 126.; Török 1940 76.; Hunyady 1942 (Tat.) LXX 6; Hunyady 1957 119.) 4. Kengyel-Kengyelpart I, 1994. X. kutatóárok, szórvány (jelen dolgozat 8. kép 3) 5. Öcsöd-Rédai-kert, 1977. (Állandó régészeti kiállítás, Damjanich Múzeum) 6. Szolnok-Alcsisziget, M4-es út elkerülő szakasz; 1993. (Cseh 1993 12.) A megye területén tehát az 1920-as évek legvégétől (1929) kezdődően az 1990-es évek közepéig (1994) bezárólag öt lelőhelyen jött napvilágra pecsételt mintás La Téne kerámia, éspedig közelebbről négy egész edény és két fragmentum. Az előbbiek (Jászberény, Jászladány, Öcsöd) sírkerámiák, az utóbbiak (Kengyel és Szolnok) telepásatások nyomán kerültek fölszínre. A jászságiak publikáltak, a többi mind ez ideig közületien, közte egy kiállításon szereplő is. A két telepleletről tulajdonképpen csak nekem vannak, ámbár részint hiányos ismereteim. A Tisza-Zagyva környékén működő, ebben a korábbi periódusban aligha kideríthető törzsi (tuath) hovatartozású kelta fazekasműhelyek pecsétlőkészlete meglehetősen egyveretű, minthogy - a kengyeli kivételével - jóformán csak az egyébiránt nagy elterjedtséget megérő, talán a leggyakoribbak közé tartozó körkörös, dupla koncentrikus körös, kettős körgyűrűs mintát alkalmazták, különböző elrendezésben. A kengyelparti S-minta, úgy tűnik, jelen pillanatban magányos jelenség a megye területén, s ugyanakkor kétségkívül a legkeletibb előfordulások egyike. Ennek a bepecsételés variánsnak, amely a mérvadó kutatás megállapítása szerint a fémtárgy ornamentikával is mutat kapcsolatot, többféle változata létezik - negatív és pozítiv/relief-szerű, másrészt lineáris, illetve apróbb elemekből összetevődő, s fölvitele az edényekre, legkedveltebb mód a vállra - ha a külső felületet vesszük - alapvetően két helyzetben, vízszintesen vagy függőlegesen történt. Az előbbi, fekvő elrendezéssel a keleti kelta fazekas az inda-/kacsszerű minták (Rankenmuster) mondhatni zonális fríz-szerű, körbemenő sorozása vagy egybekapcsolása révén olyan ornamenst hozott létre (sog. „falsher vagy laufender Hund”, illetve liegende S-Spiralen, running dog, running spiral pattern, S-spiral), mely utóbbit a magyar és német szaknyelv hagyományosan ún. futókutya díszítésnek, díszítőszalagnak is szokott nevezni. A pecsétlő- eszközök, amelyeket használtak, zömmel csontból/agancs- ból lehettek faragva (Knochenstempel), legalábbis eklatáns példa erre, messzi nyugatiak mellett, egy bihari (Biharea) lelet, fazekasműhelyhez kötődően.1 Annak okán, hogy a keleti Kárpát-medencében, a kelta világnak perifériális, mondhatni határközeli régiójában már elég kevés esetben fordul elő a baghymajori variáns, megfelelő leletek után kutatva nyugat felé kell fordítani a figyelmet, úgy a Dunától kezdődően. Sírleletek edényein az alábbi lelőhelyekről valókon tűnikföl: Csabrendek2, Cserszegtomaj3, Sopron (-Bécsidomb)4, - ezek lassacskán már inkább kutatástörténeti vonatkozású síkeramikák - s talán azért is említem őket - az utóbbi évtizedek számos új lelete hátterében. A Fertő-tó tágabb térségében különös gazdagságban lelhetni föl a különböző (pozitív és negatív) S-pecsételést, a magyar és az osztrák oldalon egyaránt5. Sopron-Krautacker egy teleplelete mint olyan állítható a kengyeli mellé: a cserépen (valószínűleg tálon) hasonlóképpen két sor figyelhető meg6. Egy másik töredék, mely urna-/fazékszerű edényre utal, ugyancsak településről, a Gerecse lábánál Bajnáról való7. - Nagy vonalakban a bohémiai-moráviai, ausztriai és kisalföldi La Téne keramika a forrása, eredete a Kengyel környékén fölbukkanó fekvő, mélyített S-elemekből összeálló díszítésnek. Tulajdonképpen, legalábbis számomra, igazán éppen errefelé léteznek a soros elhelyezésben legszorosabbnak vehető analógiák: többek között Leopoldau8, Zidenice9, Zelenky10. A kelta pecsételt kerámia virágkora a Kr. e. 4-3. század, a La Téne B-C nagyperiódusok átmeneti időszaka, vagy talán inkább a korai kelta világ második fele - a Kárpátok medencéjében, a közép-dunai térségben kétségkívül. Sorra-rendre ezt találom az irodalomban. Kérdés persze, vajon a kengyelparti szórvány, nagyon kevés egyéb edénytöredékkel kísérve, időrendi szempontból mennyiben tartozhat ide. Esetleg megengedhető-e, hogy valamivel későbbre keltezzem, mindenesetre a közép-La Téne C horizonton belül. Ámbár lehetséges, hogy valóban egy korai kerámia portékáról van szó. Azt hiszem, ennél több nem mondható leletemről, mely így önmagában is szép, változatosságot hozó adalék a Közép- Tisza vidék kelta agyagművességének ismeretéhez. (Jelen írás 2008 nyarán-őszén készült.) 40
