Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Porkoláb Péter: Parasztság és agrárhelyzet Magyarországon Tiszadob példáján 1945–1975
Néprajz szeti dolgozók ezeknek az embereknek földterületet. Ezek a fent említett kimaradt gazdák a termelőszövetkezettől a 60- as évek elején nem kaphattak kaszálót sem, így ők a falut körülvevő árvédelmi töltések kaszálását vállalták sok esetben, ahol a begyűjtött szálastakarmány - széna - egyharmada lett a kaszálást és gyűjtést végzőé, a kétharmada a gátőré. A kimaradt gazdák közül fokozatosan mindenki feladta a csak feles földből és fuvarozásból való megélhetést. Vagy a termelőszövetkezetbe léptek be később, vagy az erdészetnél vagy pedig a vízügynél vállaltak munkát. Akik a vízügynél vállaltak úgynevezett gátőri munkát, azok részben tovább folytatták korábbi gazdálkodási formájukat, már ami a hízóállattartást és a fuvarozást jelenti. A feles földek művelésének lehetősége a 70-es évek közepéig működött Tiszadobon. Ekkor ugyanis megindult a település határában az iparszerű termesztési rendszer, melynek első lépéseként elkezdték a nagytáblás művelési területek kialakítását, ami már nem adott lehetőséget a kis földterületek külön való kimérésére. A termelőszövetkezetből kimaradt gazdák a 60-as évek közepétől egyre több mindenben kaptak hasonló lehetőségeket, mint a szövetkezetben dolgozók. Ők is kaphattak kaszálókat, lucernaföldet a tsz-től, és az ő hízóállataikat is ugyanúgy felvásárolta a termelőszövetkezet. A kimaradt családok leginkább a családtagok munkaerejére számíthattak, de az igaerővel végzett munkáért cserébe sok esetben nem munkadíjat kértek, hanem gyalogos cseremunkát, általában szénamunkát, kaszálást, forgatást, gyűjtést, takarmánybeszállítást. A tsz-tagok és a kintmaradottak között nem volt jelentős a különbség az életformában, a munkavégzésben, a sok fáradozásban. „Nem irigyeltek semmit az embertől, mert látták, hogy dolgozik, mint az állat. Nem akartam mindent eladni, azért nem hagytam abba. Nem vót könnyű, de nem bántam meg.” Ebből az idézetből kitűnik, hogy igazából érzelmileg volt fontosabb a kintmaradottaknak a további kintmaradás, nem pedig anyagi szempontok miatt. Akik a tsz-be beléptek, ugyanolyan keserves körülmények között élték és dolgozták végig mindennapjaikat, mint a kintmaradottak eleinte. A 60-as évek elején a tsz-ben a fizetések nagyon alacsonyak voltak, 40%-ot kaptak a bérükből eleinte a dolgozók, mert többet nem tudott fizetni a szövetkezet. 2-300 forintot kapott egy fizikai munkát végző tag havonta. Azoknak az embereknek, családoknak, akiknek jószága volt otthon, direkt kevesebbet adtak, és zárszámadáskor biztosan nem kaptak semmit. 1962-re befejezték a kollektivizálást az ország egész területén. A kollektivizálás befejezését követő években egyre növekedett azoknak a földterületeknek a száma, amelyeknek a tulajdonosai nem dolgoztak a szövetkezetben.43 A falut sokan elhagyták, és egyben a mezőgazdaságot is, egy újabb elvándorlási hullám alakult ki az 50-es évek végén, a 60-as évek elején: faluról városra. Ekkor ugrásszerűen megnőtt az iparban dolgozók, ingázók száma, és itt az építőipart lehet kiemelten említeni. De nemcsak a falut elhagyók gyarapították a tsz-eknél levő tulajdonos nélküli földeket, hanem az elhalt tsz-tagok földjeivel is bővült ez a terület. Az ilyen földeket ki lehetett volna kérni a tsz-ekből a magyar alkotmány értelmében, de erre nem került sor, mivel a tsz-ek vezetőségei maguk mögött tudták az államapparátus teljes támogatását, amelynek érdeke a termelőszövetkezetek egyben tartása volt. Kádár János a kérdésről 1966-ban úgy nyilatkozik, hogy ugyan alkotmány- sértést követnek el, amikor így cselekszenek, vagyis hogy nem adják vissza a földeket, de különböző, az alkotmányt megkerülő törvények alapján a tulajdonos földtulajdonával mindent tehet, csak egyet nem: „nem rendelkezhet vele”.44 A nem termelőszövetkezeti tagok a tsz-be bevitt földeket nem örökölhették, ezektől az emberektől egy meghatározott összegért, mely jelképes volt, megvették a földet, így került egyre nagyobb tulajdon a szövetkezetek kezébe. Tiszadobon a tsz minden tagnak adott egy hold háztáji földet, amibe kukoricát és krumplit ültettek, helyi megegyezés alapján. A szőlőskerteket és a zártkerteket meghagyták a tagok saját tulajdonában, de ha valaki nagyobb zártkerttel, esetünkben szőlőskerti földdel, rendelkezett, akkor az 1600 négyszögöl háztájiból csak annyit kapott meg, ami a szőlőskerti földdel együtt kiadta az egy holdat. A tagok általában 2-300 négyszögöl krumplit írattak, a többit kukoricában kérték. A 60-as évek elején a belépéseket követő időszakban sok családnál csak a munkabíró férfiak léptek be a termelő- szövetkezetbe. Az asszonyok a háztáji gazdaság művelését végezték, és ők látták el a jószágállományt a ház körül. Akik nem voltak tsz-tagok, azokat is hívták a tsz-be dolgozni erőszakkal, nehogy kialakulhasson egy erős háztáji gazdaság. De ha hívták, ha nem, mindenki dolgozott a tsz-földeken, mert a háztáji földet és a tsz-től felvállalt feles földeket a tsz- tag férfiak a mindennapi munka mellett nem voltak képesek ellátni. így ezek majdnem teljes egészében az otthon maradt asszonyokra, nagyobbacska gyerekekre hárultak. A tsz-ek állami segítséggel és a bekényszerítés állami nyomásával elkezdtek működni. Itt egy 1965-ban készült termelőszövetkezeti leltár segítségével szeretném bemutatni, milyen anyagi helyzettel rendelkezett, és egyáltalán milyen viszonyok között működött egy tsz a 60-as években.45 43 VARGA Zsuzsanna 2003. 316. 44 VARGA Zsuzsanna 2003. 316-317. 45 SzSzBML XXX.732.12.d. 1000/1965. 283
