Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Az egyeki rév
Történelem hogy „a Dorogmaiakkpedig szalma, s szenábul egész terhet Hidasunkon átal hordani ne engedjen”25 a révész. Nem ismert előttünk, mi történt az 1816 és 1836 között eltelt húsz évben. Tény, hogy a szomszédsági viszony megromlott. Dorogma elöljárói levelet küldtek Egyek tanácsának, amelyben azt írják, többé az egyekieknek „az által menést és az Ki kötést meg nem engedik".26 A megdöbbenést kiváltó levélre nem késett a válasz. A kölcsönösen hangoztatott sérelmeknek csak a kései kutató számára van pozitív hozadékuk: a vádaskodó levelekből fény derül az egyeki rév történetének eddig ismeretlen részleteire. Egyek tanácsa erőteljesen hangsúlyozta, hogy a rév az övéké, hiszen a révészt is ők fizetik. Az „árendális révünk” igen sokba kerül, írták. A jogaikat semmibe vevő dorogmai kijelentések megtorlásául megüzenték Dorogmának, ezentúl az üres szekérért is elkérik tőlük a fele bért, „sőt ha valamely nemes ember más szekerén kereskedés végett által menne is". Továbbá, mivel Dorogma felborította a békességet,- ahol a hidas állni szokott ott mérjenek ki 12 ölet országúinak,- felszólítják Dorogmát, hogy a cövekeket a kikötőhelyről ne dobálják be a Tiszába. A felháborodás érthető, hiszen Dorogma az egyekiek révbirtoklását kérdőjelezte meg. Egyenesen azt írjuk, - olvashatjuk az egyeki válaszlevélben - „hogy 373 Esztendőknek ell folyásai alatt való köz hasznú országos által járó utunkat semmi Teremtés bizgathattya fel: noha ezt; meg esmerjük, hogy úrbéri jussok az, de régtől folyásban volt országos út... ”27 Az egyeki tanács jelentette a sérelmet az egri főkáptalannak, Dorogma pedig panaszlevelet küldött Elek Ferencnek, a főkáptalan főfiskálisának. A kölcsönös panaszkodásból kiderül, hogy árvíz esetén a dorogmaiak csónak nélkül ki sem mozdulhattak a falujukból, hiszen Dorogma a Tisza és a Sulymos vize között feküdt. Az egyeki oldalon lévő szántóikat sem tudták megközelíteni, sőt mivel a dorogmaiak bérelték Ohat puszta egy részét Debrecentől, oda is csak a réven keresztül járhattak. A régi egyezség szerint:- árvíz idején a hidas a dorogmai oldalon maradhatott, mert az egyeki oldalon a nagy hullámzás miatt veszélybe került volna;- azok az idegen utasok, akik Miskolc felé igyekezve a révhez mentek, Dorogma úrbéri legelőin haladtak át, s a vízállások kerülgetése közben újabb és újabb utakat alakítottak maguknak, sok kárt okozva a legelőben;- az utasok által okozott károk kompenzálására a dorogmaiak kedvezményeket kértek, és állításuk szerint kedvezményeket kaptak a réven;- mivel Dorogmának nem volt külön hidasa, ingyen használhatta az egyekit, cserébe Egyek nem fizetett Dorogmának a kikötő helyért;- Egyek tagadta az ingyenesség megengedését, csupán annyit engedtek „barátságból”, hogy teher nélkül ingyen járjanak, de szekérderékba menő terhet felülmúló rakodást soha nem engedtek. A vádaskodásokból arra következtetek, hogy a Tisza bal oldalán levő dorogmai legelők és kaszálók használatában okozott károk válthatták ki az első veszekedéseket. Elhangzott az is, hogy az átkelésre várakozó dorogmaiak az egyeki legelőn táplálták a lovaikat. Némelyek úgy gondolták, a dorogmaiak direkt késleltették az átkelést, hogy állataik az idegen fűből lakjanak jól. Máskor az egyekiek túl soknak találták a dorogmai szekerek rakományát. Ledobálták a szekéren levő széna egy részét, hogy egy fuvarból kettő legyen. A dorogmaiak szerint ezekben az esetekben a várakozás alatt a rakomány tönkrement. Minden sérelem megtorlást, a megtorlás újabb sérelmet okozott. Történtek közeledési kísérletek is. Például Dorogma kötelet vásárolt a komphoz, évente egy pár csizmát, továbbá ohati szántójából 3 köblös területet és 1 köböl életet adott a révésznek. Úgy gondolták, cserében jár a révhasználat. Egyek azonban hangoztatta, ők nem kérték a kötelet, Dorogma könyörgött (!), hogy fogadják el, a révészen pedig senki nem látta a csizmát, tehát kétséges, hogy egyáltalán kapott-e. Ami az ohati földet illeti - írták az egyekiek -, a révész a földért megadta Debrecennek a 3 köböl illendő dézsmát és szolgált 3 napot. Különben is, „csak azért adták, hogy mivel rossz volt és Dorogmán gazdája nem akadt, az ohaton az Dorogmaiak igaz Árendáltak egynéhány hold szántó földet, de azt az Egyekiek szántyák felébe nagyobb részint, így másnak könnyű volt Dézsma fizetés mellett földet adni."26 Végül Dorogma megunta az áldatlan helyzetet, engedélyt kért a földesurától, hogy saját hidast csináltathasson, amellyel a Sulymoson keresztül átjárhatnak a bal parton túli földjeikre. A dorogmaiak hidasa 1836-ban elkészült. Úgy gondolták, a Sulymoson majd az egyekiek is használhatják a dorogmai kompot, vagyis kölcsönösen ingyen közlekednek a vizeken át. A nagyobb egyeki hidast csak akkor vették volna igénybe, ha terhes szekérrel kell átkelni a Tiszán, természetesen azt is díjfizetés nélkül. A békével kecsegtető megoldást az egri főkáptalan kasz- nárja nem fogadta el. Amikor a kasznár, Szakácsi Mihály észrevette a dorogmai hidast, amint éppen egyeki utasokat szállítva kikötött az egyeki oldalon, a továbbiakban megtiltotta a kikötést. A tilalomszegésért pedig kilátásba helyezte a komp lefoglalását. Az ellentétek kiújultak, s a dorogmai válasz sem késett - az egyeki hidas többé nem köthetett ki Dorogmán. 25 Uo. 28 Uo. 199/389-390. 26 Uo. 324/162. 27 Uo. 162/324. -1836. szeptember 11. 169
