Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Bagi Gábor: A Tiszazug a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején
Történelem Összegezve az mondható el, hogy a megyei peremterületnek tekinthető Tiszazugban láthatóan Tiszakürtön és az azt övező településeken számolhatunk jelentősebb őshonos népességgel. Valószínűleg nem volt ilyen Tiszaföldváron, ugyanakkor viszont a kistáj peremén elhelyezkedő Csépa, főképp pedig Szelevény esetében inkább a helyi nemesek és leszármazottaik érdemelnek további vizsgálatot. III. A Mária Terézia-féle úrbérrendezés Mária Terézia törekvése az úrbérrendezés révén egy olyan szabályzat elkészítése volt, amely pontosan meghatározta a jobbágytelkek külső és belső tartozékait, és azokkal arányosan írta elő a jobbágy által a földesúr részére teljesítendő pénzbeli, terménybeli és közmunka (robot), valamint távolabbi célként az államnak járó szolgáltatásokat. A királynő által 1767. január 13-án kiadott végleges úrbéri rendelet szerint a szabályos egész telek földminőség és tájegység szerint eltérő nagyságú lehetett. Területét kisholdban adták meg, aminek kiterjedése két pozsonyi mérő vetőmagot befogadó terület, azaz 1100-1300 négyszögöl volt. A szabályos telek lett az alapja az állami adónak is, így a földesúr azt elvileg nem csorbíthatta. Az úrbérrendezés lebonyolítására Mária Terézia Brunswick Antal udvari tanácsost nevezte ki, aki 1770. április 1-jén kezdte meg működését Heves és Külső-Szolnok vármegyében. A megyei szolgabírák által összeírattatta a helyi úrbéres viszonyokat. Jegyzékbe vették a telkes jobbágyokat, házas és házatlan zselléreket, megjelölve a házas kert, a szántó és a legelő nagyságát. Emellett kilenc kérdőpontra nézve kérték ki az összeírtak válaszait a jobbágyi státus, a szolgáltatások, valamint a települések hasznai és fogyatkozásai kapcsán. A megyei közgyűlés 1770. május 30-án osztályozta a községeket, a talaj termékenysége, a hasznok és fogyatkozások figyelembe vételével. Az egyes települések határát minőség szerint I—IV. osztályba sorolták. Brunswicknál elsőnek 14-16-18-20 holdas szántók kiosztását javasolták, ám a tanácsos ezt nem fogadta el. A végső kategóriák mindazonáltal igen gyorsan kialakultak, némi problémát csak az jelentett, hogy az igásrobotot itt is két, míg a szántást négy marhával végezték, amit a megye eredetileg kevesellt. Egy egésztelkes, I. osztályú földön bíró jobbágynak két pozsonyi mérő (azaz egy - 1200 négyszögöles - kisholdnyi) belsőség járt, amelynek telki járulékát (appertinentia) 24 kishold szántó, 8 embervágó vagy kaszás (általában egy kaszás 1/2-1 kishold) rét képezte. Mivel a kertek és a legelők nagysága sokszor eltért az előírttól, gyakorta pótlékföldek kiosztására került sor. Mindazonáltal az I—IV. osztályú telkeknél csak a belsőség területe volt állandó. A II. osztályú egész telekhez 28, a III. osztályúhoz 30, a IV-hez 32 hold szántót osztottak, míg a legelőilletőség egységesen 12 embervágót (kaszást) tett ki.17 17 FELHŐ Ibolya 1957. 200-224.; SOÓS Imre 1958. 3-22. A Tiszazug a Magyar Alföldön a gazdasági-társadalmi újjászerveződés, megújulás szempontjából sajátos terület volt. A fejlődésbeli eltérések sok esetben a nagybirtokok hiányából, az eltérő időszakokban bekövetkezett újjátelepü- lésből, annak különbségeiből, a döntően kishatárú, aprófalvas településszerkezetből és a sajátos birtoklási rendszerből fakadtak. Mindezt az úgynevezett kilenc úrbéri kérdőpontra adott válaszok is mutatják, amelyek az úrbérrendezés egyik legfontosabb forráscsoportját alkotják. Az első úrbéri kérdőpont az esetleges községi urbáriumra, illetve annak behozatalára vonatkozott. A válaszokból kitűnt, hogy csak Cibakházának volt pár évig urbáriuma az 1750-es években, de utóbb a birtokosok visszatértek a határ és a szolgáltatások egy összegben történő árendába bocsátásához. Nagyrévnek, Tiszaföldvárnak, Tiszainokának, Tiszakürtnek, Tiszasasnak, Tiszaugnak ugyancsak nem volt urbáriuma, a helybeliek kontraktus alapján fizettek és szolgáltak. A második kérdéskör az urbárium hiányában teljesítendő szolgáltatások alapjaira, a robot jellegére és a teljesítés módjára vonatkozott. A válaszokból egyértelmű, hogy Cibakháza az urbárium megszüntetése és a bérleti rendszer ismételt bevezetése után egyáltalán nem teljesített robotot. A többi település ugyan nem teljesen azonos módon válaszolt, de a jelek szerint valamennyien a megkötött szerződés (kontraktus) alapján végeztek az uraságok részére fuvarozást és egyes kisebb munkákat (szénakaszálás). Tiszainoka válasza szerint kontraktusa alapján szolgált, amit 1751-ben kötöttek. Nagyréven Vajda László részén is ez volt a helyzet, de 1769-től ezt a részt a Pélyi Nagy család vette bérbe. A Farkas és Harangi részén adóztak és szolgáltak, és itt hét éve múlt, hogy gazdánként 1 forinttal kevesebbet fizettek. Tiszaföldváron a jobbágyoknak régtől kontraktusuk volt. Itt csak a kaszálásnak volt kötött napja, egyébként pedig bevett szokás szerint robotoltak, ugyanakkor az uraságnak minden pár jármos ökörtől és három hámos lótól fizettek. A jelek szerint a Stösszel-birtokokon 1742-től volt kontraktus, ahogy azt Tiszakürtön is említették. Tiszasas is ennek alapján adózott, robotolt, de megjegyezték, hogy a kötött napú kaszálás és szénahordás növekedett az utóbbi hat évben, és a régebbi időt több nappal kellett megtoldani a helyi jobbágyoknak. Tiszaugon csak a kaszálást nem ennek alapján végezték. A harmadik kérdés a jobbágyok adó it taglalta. A legköny- nyebb helyzetben Cibakháza volt, amely 5000 forintért áren- dálta az egész határterületét és két pusztáját. Ugyanakkor Tiszainoka készpénzként 200 forintot, továbbá 30-30 ludat és kacsát, 50 tyúkot, minden tehén után egy icce vajat, gazdánként pedig 10 tojást adott. Nagyréven a Vajda részen a régi árendába fizettek 300 forintot, továbbá 75 pozsonyi mérő árpát, 7 mérő köleskását, változó mennyiségű halat és más javakat adtak, míg újabban az első gazda minden uraságnál 115
