Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Havassy Péter: Várurak és várúrnők a középkori Gyulán
Történelem keresett új férjet, s II. Ulászló meg is találta: hogy, hogy nem saját unokaöccsében, Brandenburgi György ansbachi őrgrófban. Az esküvőre 1509. január 25-én a gyulai várban került sor, mely után az újdonsült házaspár végigjárta birtokait. Az eddig megjelent munkák megemlítik, hogy ezután Ansbachba utaztak, véleményünk szerint azonban Beatrix nem járt Németföldön. Mindenesetre György őrgróf már ekkor önállóan intézkedik birtokügyekben, ugyanis az oklevelekben nem hivatkozik felesége beleegyezésére. Beatrix - egy bajor krónikás szerint - 1510 márciusában gyermekágyban halt meg, s újszülöttjével együtt kislánya, Erzsébet mellé temették el. Szerémi megemlékezik erről a szertartásról is, s kiemeli, hogy utána hatalmas halotti tort ültek. Tehát elmondhatjuk, hogy a gyulai várurak és várúrnők, a Marótiakat követően nem mások, mint maga a király, a trónörökös herceg és több ország királyának, a szinte minden európai uralkodóházzal rokonságban álló V. Alfonznak leszármazottjai. Hohenzollern-Brandenburgi György őrgróf A közkeletű nevén Brandenburginak nevezett György őrgróf (1484-1543) személyében egy újabb európai dinasztia tagja lett a vár ura. Helyesebb lenne Hohenzollern (Zollern) brandenburg-ansbachi őrgrófnak illetni, ugyanis ősei nürnbergi várgrófok, dédapja, I. Frigyes pedig a Hohenzollern-dinasztia brandenburgi ágának megalapítója, 1415-től német választófejedelem. György nagyapja, III. Albert „Achilles” (1470-1486) vezeti be azt a rendszert, hogy a brandenburgi őrgrófi, választófejedelmi címet az elsőszülött fiú örökli, s mivel várurunk apja, Frigyes csak második fiú, így nem az ő ága viszi tovább a választófejedelemséget. György öccse, Albert a német lovagrend nagymestere, de amikor lutheránus hitre tért, 1525-ben a rend birtokain megalapította a porosz hercegséget, mely a brandenburgi és beyreuthi őrgrófság, valamint kisebb területekkel együtt csírája volt az 1701-ben létrejött porosz királyságnak, illetve az 1871-ben megalakuló német császárságnak. (Mellesleg a család adta a román királyokat is a XIX. század utolsó harmadától.) György személyével egyébként a gyulai vár életébe belép egy másik uralkodóház is, nevezetesen a Jagelló-dinasztia, mert édesanyja, Zsófia IV. Kázmér lengyel király leánya, anyja testvére, Ulászló pedig 1471-től cseh, 1490-től magyar király. Tehát nagyapja és nagybátyja is egyszerre uralkodott. Mindezek ellenére nagy anyagi jólét nem várt rá, mert nyolc testvére volt, apja, Frigyes sem bővelkedett anyagiakban. Örömmel vette tehát, amikor nagybátyjában, II. Ulászlóban patrónusra lelt, s 22 éves korában, 1506-ban Budára jött. Apjával együtt, aki követei útján előkészítette fia Magyarországra érkezését, abban reménykedtek, hogy a királyi rokon révén nagy birtokokat szerezhetnek. Igen ám, de a nemesség pontosan II. Ulászló uralkodásának kezdetén érte el két ízben is, 1492-ben és 1495-ben, hogy a király külföldieknek mindössze száz jobbágyteleknyi birtokot adományozhasson. A két Corvin-gyermek halála kapóra jött, s még pontosan ugyanabban az évben, mikor Erzsébet hercegkisasszony elhunyt, 1508. novemberi levelében a király márarról tájékoztatja nővérét, Zsófiát, hogy sürgetésére Frangepán Beatrix hajlandó férjhez menni Györgyhöz. 1509. január 25-én Szentgyörgyi Péter országbíró és erdélyi vajda előtt a házassági szerződést is megkötötték, s még aznap megtartották az esküvőt is a várban. Megvalósult Ulászló terve, ugyanis birtokot nem adományozhatott külföldinek, de a házasságkötést nem tilthatta meg, s ezzel György gyakorlatilag magyar nagybirtokos lett, még ha jogilag nem is, mert Beatrix a javadalmak feletti rendelkezést fenntartotta magának. (Láttuk azonban az előzőekben, hogy az őrgróf önállóan is intézkedik a birtokokkal kapcsolatosan.) Beatrixot 1510 márciusában még jóformán el sem temették, amikor a király már ugyanazon hónap 22. napján Esztergomban kiállíttatta a nem minden jogi csűrés- csavarással elkészített adománylevelet. A rokoni kapcsolaton túl Ulászlót nyilvánvalóan vezérelte az a cél, hogy az óriási Corvin-vagyon ne jusson rivális család, pl. a Szapolyaiak kezére. Noha a birtokokból Corvin János herceg és Beatrix is jócskán el-eladogatott - bár örökséghez is jutottak - György őrgróf még így is az ország egyik leggazdagabb embere lett. Az adománylevél a gyulai uradalom területén már 85 részbirtokot sorol föl, igaz úgy, hogy az őrgróf minden települést beíratott, ami valaha is a várhoz tartozott. Maradt azért elég javadalma, ha csak a gyulaihoz közel fekvőket említjük, így Lippa, Sólymos és Vajdahunyad vára és uradalma, hat szlavón vár, többek között Krapina és Varasd a tartozékaikkal, több várkastély (Morsina, Hátszeg, Monostor) stb. Tudomásunk szerint az őrgróf a beiktatás után csak egyszer járt Gyulán, 1520 májusában, amikor felmentette Gyulai Ispán Gál várnagyot és udvarbírót, s a vár tisztségviselői számára rendtartást adott ki. Az őrgróf tartósan az udvarban élt, azonban hirtelen meggazdagodása és erkölcsi életének hiányosságai miatt meglehetősen sok ellenséget szerzett magának. 1512-től szinte minden évben felmerül, például 1515-ben erre királyi engedélyt is kap, hogy birtokait eladja és visszaköltözik Ansbachba. A betegeskedő, öregedő király azonban végül is mindig maradásra bírja, főleg abból a meggondolásból, hogy fia számára olyan gyámot találjon, akitől nem kell II. Lajosnak a trónját féltenie. Tulajdonképpen I. Miksa császárt és saját öccsét, Zsigmond lengyel királyt kérte fel, de a mindennapokban Bakócz Tamás érsek, Bornemissza János budai várnagy és pozsonyi ispán, valamint Brandenburgi György látta el a gyámi feladatokat. A korabeli források többsége szerint a kiskorú királyra nagyon rossz hatással volt az őrgróf kicsapongó életmódja, s Lajos ellen is emiatt néha panasszal éltek. 1519 februárjában György előzetes kötelezvényt ad ki arról, hogy Gyula várát elcseréli Thurzó János Wola, Stein és Räuden váraival. 1523—1524-ben folyamatosan eladogatta 107
