Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Történelem - Darkó Jenő: „Pascua Romanorum” (Adalékok a honfoglalás előtti Pannónia településföldrajzához)

Püspöki Nagy Péter21 már előttünk helyesen felismerte: egyetlen történet két változatával állunk itt szemben.

A császár ugyanis előadja, hogy (c.29.) „Diocletianus császár nagyon beleszeretett Dalmácia földjébe, ezért Rómából is hozatott népet családjaikkal együtt, s Dalmáciának ezen a földjén telepítette le ezeket, akiket rómaiaknak (Pcopavot) neveztek, mivel Rómából költöztek át, s mind máig ezt az elnevezést viselik. ... Ezeknek a rómaiaknak a fennhatósága egészen a Duna folyóig terjedt, s amikor egyszer át akartak kelni a folyón és meg akarták tudni, hogy kik laknak a folyón túl, átkelvén a fegyvertelen szklavín népeket találták ott, akiket avaroknak is hívtak.... Minthogy a rómaiak (Pcopocvot) ezeket az avarokat fegyvertelenül és harcra készületlenül találták, leverték őket, és zsákmányt és foglyokat ejtve visszatértek.” Majd így folytatja: „Ugyanis közel a tengerhez ... van egy város, melyet Salonának neveznek,... abban gyülekeztek a rómaiak ... és onnan indultak el ... a folyóhoz. Minthogy a ... helyőrség sok évig megvolt, a folyón túl lakó szlávok, akiket avaroknak is neveztek, meghányták-vetették egymás között a dolgot. ... így tanakodva a szlávok, akiket avaroknak is neveztek, s midőn a rómaiak átkelve (ti. a folyón) lesbe álltak, és rájuk támadván legyőzték őket. Az előbb említett szlávok a határszorosba (Kiissza) értek, megengedték nekik (ti. a rómaiak), hogy (azon) áthaladjanak. Mihelyt ezek (ti. a szlávok) átértek, tüstént kikergették a rómaiakat és az említett Salona városát elfoglalták. Letelepedvén ott, kezdték attól fogva lassacskán fosztogatni a mezőkön és a magasabb helyeken lakó rómaiakat, s kiirtván őket, lakóhelyüket birtokukba vették.”22

A 30. fejezetben olvasható a következő történet: „Van egy város ..., melyet Salonának neveznek. ... Ez a város volt egész Dalmácia feje. Nos hát Dalmácia többi városából minden évben összegyűltek lovas katonák, és mintegy ezret kiküldtek Salonából, s őrködtek a Duna folyónál az avarok miatt. Mert az avarok a Duna folyón túl tanyáztak, ahol most a nomád életet élő türkök (magyarok) vannak. A dalmáciaiak, akik évente elmentek oda, gyakran látták a folyón túl a barmokat és az embereket (tcc xe ktt|vt| Kát tód av0pO7iou). Egyszer aztán elhatározták, hogy átkelnek és kipuhatolják, hogy kik azok, akik ott élnek. Átkelvén csak az avarok feleségeit és gyermekeit találták ott, a férfiak és a fiatalság azonban hadjáraton volt. Hirtelen rájuk törvén foglyul ejtették őket, és háborítatlanul tértek vissza, magukkal hozva a zsákmányt Salo- nába. Amint azután az avarok visszatértek ..., azután felültek lovaikra ..., valamennyien felkerekedtek, hadi rendben

és elindultak Salona ellen.....Leölték tehát a városbelieket

mind, és attól fogva Dalmácia egész területét birtokukba vették és megtelepedtek benne. Csak a tengermelléki városok nem adták meg magukat. ... Látván tehát az avarok, hogy ez a föld gyönyörű, letelepedtek rajta.”23

A 31. fejezet története pedig így szól: „... amikor az

avarok kiűzték onnan a rómaiakat, akiket Diocletianus császár Rómából vitt és telepitett oda (ti. Dalmáciába), ezért is nevezték őket rómaiaknak (Pcopocvot), minthogy Rómából költöztek át ezekre a területekre, vagyis a most Horvátországnak és Szerbiának nevezett területekre. Minthogy pedig ezeket a rómaiakat (Poopavot) Herakleiosznak a rómaiak (Pcopatot) említett császárának idejében az avarok kiűzték, földjeik pusztává lettek. így hát Herakleios császár parancsára ezek a horvátok levervén és kiűzvén onnan az avarokat, ... megtelepedtek az avaroknak ezen a földjén, melyen most is laknak. ... Ez a föld, melyen a horvátok megtelepedtek, eredetileg a rómaiak császárának fennhatósága alatt volt, minek következtében ezeknek a horvátoknak a földjén, Salona városában, Spalato közelében mostanáig megtalálható Diocletianus császár palotája és lóversenypályái.”24 A konstantinoszi elbeszélésbe beleláthatjuk azoknak a Diocletianus által letelepített rómaiaknak, később római előkelőknek a történetét, akiknek a pásztorai ezen a Duna-menti vidéken legeltették állataikat. A jól értesült császári szerzővel szemben azonban jól tudjuk, hogy Pannónia rómaiakkal törént betelepítése már jóval Diocletianus (284—305) uralkodása előtt megtörtént. Annál talányosabb kérdés kideríteni, hogy éppenséggel a Diocletianus uralkodása alatt, „második hullámban” letelepített rómaiak alatt kiket kell értsünk. — Tudjuk ugyanis, hogy a balkáni vlachokról (ßka%oi) először a Komesz fiai (Kometopouloi) lázadása esetén hallunk, Sámuel cár testvéreinek, Dánielnek és Áronnnak valahol az epiroszi hegyekben történt meggyilkolása kapcsán, a X. század végén.25 Nem sokkal később, 1100 táján egy kb. száz családból (cátun) álló vlach pásztorközösség bukkant fel az athoszi monostor birtokán, amelyet 1104-ben kiűztek onnan..26 Megítélésünk szerint túl nagy merészség kell ahhoz, hogy Konstantinos császárnak a balkáni vla- chok megjelenése előtt mintegy ötven évvel (948 táján) írásba foglalt művében Diocletianus telepeseiként (coloni) szerepeltetett rómaiakban ezeknek a vlachoknak az elődeit lássuk. — Visszatérve Anonymus előadására, az ott olvasható „római pásztorok”-at — tudjuk — „romani principes” telepítették le, akik így maguk nem voltak szükségszerűen „rómaiak”: a pásztorok megnevezése legfeljebb arra utal, hogy a rómaiak szolgálatában állottak. Éppen Konstantinos előadásából tudjuk, hogy a pásztorok, akik nyájaikat a Dunán „túl” legeltették, avarok, vagy — másik esetben — avaroknak nevezett szlávok voltak.

A Nesztor-féle krónikaként (PVL) emlegetett legrégebbi orosz krónika előadása szerint a magyarok megtelepedése előtt ezen a vidéken „dunai szlávok” laktak, akiket a vlachok (rómaiak?) megtámadtak, „letelepedtek köztük és leigázták őket...” Az előadás szerint ezek a szlávok (szlovének) később a Visztula (Visla) folyó mentén telepedtek meg.27 A krónika szerint az így elköltözött szlávok (szlovének) utódai a bolgárok voltak, „akik letelepedtek a

21 PÜSPÖKI NAGY Péter 1985. 27.

22 Bíborbanszületett KONSTANTINOS (=DAI) 1950. 125.

23 Uo. 141, 143. — Vö.: MACARTNEY, C. A. 1940. 5.

24 DAI 1950. 147. — Vö.: MACARTNEY, C. A. 1940. 5.

25 BRÉHIER.L. 1969. 188.

26 DÖLGER, F. 1925. Regesten ad a. 1015. okt.; DÖLGER F., Regesten II. 1925.49. Nr. 1226. — vö.iGYÓNIM., AParistrioni „államalakulatok” etnikai jellege. Bp., 1943. 91. Uő: A Balkán- félszigeti vlachok kétlegelős pásztorkodása a középkorban. In: MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményei. I. k. 3—4. sz. 343—344.

135