Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Botka János–Botka János Hunor: Mezőtúr régi–új jelképei I.
lelki sebeket is okozott, hiszen a hiányzó templom helyreállítása évekig tartó kérelmezést, indoklást igényelt. Szilárd anyagból történő felépítésére gondolni sem lehetett, pedig az a helyi önvédelem lehetőségét is szolgálta volna. így nádból épített magának templomot a lakosság. 1669-ben már az építmény kerítésének javítására adott engedélyt a szolnoki kádi, azon kikötéssel, hogy „hagyassák meg a régi, amint régen volt." (Salamon Ferenc történész szerint a kerítés szilárd(!) anyagból készült, s adott esetben a helyiek védelmét is segítette.) Az egyház létéért folytatott harc tényei között említhető az 1677. évi török engedélylevél is a templom és a fatorony (vagy harangláb) megcsináltatásáról, továbbá az 1681-ben a mellettük lévő épület rendbetételéről (a parochiáról) szóló rendelkezés.84 Akkoriban teljesen ismert volt mindenki előtt, hogy bárminemű kérelmezés a török hatóságoknál értékes ajándékok nélkül nem vezet eredményre. A középkori kis harangra (84 kg) azonban nem kellett külön engedély, továbbra is ott függött az említett haranglábon mint az összetartozás, a közös cselekvés egyik fontos szimbóluma. A visszaemlékezések elmondják róla, hogy a túri emberek „a futásban is magukkal hordozták”, s hogy 1803-ban a MEZŐ-TURI REF. SZ : EKKLÉSIA öntette újra — megnagyobbítva — Deák János bíróságában, Pesten, Eberhard Henrik harangöntő által. Emléke napjainkban is él és hat. Az átöntés utáni súlya 960 kg lett; ma az újvárosi református templom tornyában van elhelyezve. Az erősödő mezőtúri református egyház 1681-ben egy új harangot készíttetett Bécsben, ezt azonban a meghasadás miatt újra kellett önteni, ami 1798-ban Budán meg is történt.85 Csak elgondolni tudjuk, mennyi fáradozásba és pénzbe kerülhetett a városnak, hogy 1685-ben a török adminisztráció engedélyt adott egy új, szilárd falú templom építésére.86 87 Amikor 1705-ben a templom már elkészülőben volt, a ráczok kegyetlen támadásai elfutásra, elbujdosásra szorították Túr megfogyatkozott lakosságát is. A helyi történelmi emlékezet, az írott forrásokkal egyezően, a túriak „második futásának’’ nevezi ezt a megpróbáltatást, amikor is a lakosság, hogy legalább életét menthesse, elhagyni kényszerült ősi otthonát. De volt egy korábbi hasonlóan szomorú időszak is a város történetében. Ez 1692-ben kezdődött, amikor Várad visszavétele után a tatár csapatok tiszántúli pusztítását nem várhatta be sem Túr, sem Dévaványa lakossága. Közülük számosán a szolnoki vár védelme alá menekültek. Az akkori körülményekről így emlékezett vissza az egyik menekülő: „A tatár ránk jött. Ekkor mind Ványa, mind Túr, mind az egész föld elpusztult. Szolnok fele szaladtunk. Jut eszembe, hogy a hídra nem botsátotta a ’ német a futottakat, letaszigálta a hídról, osztán minden szekeret egy aranyért bocsátotta által”?1 A felprédáit Túr lakói — Heisler Donát fővezér oltalomlevelének birtokában — biráik és prédikátoruk vezetése alatt előbb Várkonyban (1692—98), majd Tószegen telepedtek le. A városban maradt azonban 255 férfi, az ő feladatuk volt a helység őrzése és az állatok (kb. 700 ökör-tehén) gondozása. A távoliét a karlócai béke (1699. január 26.), valamint a Kállay család és Rákóczi Ferenc visszatelepülési engedélyének megszerzése után véget ért. A vármegyétől is 3 évi adómentességet kapott az elszegényedett népesség, amely megkezdte a parlagon lévő határ újbóli birtokba vételét, a régi szőlőkkel együtt. Főbírónak Nyíri Jánost, jegyzőnek pedig ismét Szobi Mihályt választották.88 A községi élet — amely a megtiltás éveiben is megmaradt és szervezett volt —, immár a régi berkekben erősödhetett tovább. A négyéves építő munkát a Rákóczi-szabadságharc szakítja meg. A kuruc csapatok 1703. szeptember 21-én foglalják el Szolnokot, Mezőtúron októberben ér véget a császáriak ellenőrzése, ahová Károlyi Sándor generális kunsági egységekből álló erősítést küldött. Mezőtúrt érte 1703. november 4-én a környék ellen intézett első rác támadás. A rácok a város alá Szentesről csónakokkal érkeztek. A Berettyó felől virradatkor — a magyar labancoktól támogatva — megrohanták a várost. A túriak és a kunságiak ellenállása hiábavalónak bizonyult a túlerővel szemben. A felriadt lakosság a templom kerítése mögé menekült, ahol az asszonyok és a gyerekek a rácok mészárlásának estek áldozatul. A túriak beszámolója szerint a sok sebesült mellett a százat is meghaladta a megöltek száma, akiket a templomkert temetőjébe földeltek el. 1704 júniusában újabb rác támadás érte a várost, 1705. május 24-én pedig Arad felől a Károlyi Sándor vezette kuruc csapat (a lakosság segítségével) győztes csatában 400 rác támadót semmisített meg. Rákóczi Ferenc a meg-megújuló betörések elől a túriakat és a kunságiakat mégis védettebb területre telepítette. A fejedelem parancsára az 1705—1710 évek között Túr lakói Vezekényben, Átányban és Hanyiban éltek. 1710. március 6-án az ekkor is helyén álló elöljáróság a jászberényi táborban felkereste a fejedelmet, akitől visszatelepedési engedélyt kért és kapott. Az oltalomlevél birtokában 1710 nyarán Szűcs István és Csípés István bírák vezetésével a túriak visszatértek otthonukba. A nagymajtényi fegyverletétellel a harcok véget értek. Az elhagyatott (értékeit vesztett) várost a , jus armorum” címén az Új Szerzeményi Bizottság mindössze „5 taxára” értékelte. S ezt a birtokjogot igazoló földesurak meg is fizették. Mezőtúr lakói a „futások” alatt is szervezett közösségben éltek. Az összefogáson kivül nem is volt más lehetőségük. Az elöljárók, a bírák, a nótárius, a prédikátor, a kántor-tanító folyamatos tevékenysége reményt, hitet adott a távollévőknek, de az otthon őrzését teljesítő lakosoknak is. A tisztségviselői járandóságok megfizetése is biztosítva volt. Az egyházhoz és az iskolához is állhatatosan ragaszkodtak. A kisebb harang is mindig velük volt, olykor egy-egy szekér oldalához kötve. A nagyobbat 84 FARAGÓ Bálint 1927. 22—23. 85 BODOKI FODOR Zoltán—BODOK1 FODOR Zsigmond 1978. 21., 24—25. 86 VÖRÖS István 1911. XI.; FARAGÓ Bálint 1927. 28., 31. 87 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 26. (GYÖRFFY Istvánra hivatkozva: Nagykunsági Krónika. Karcag, 1922. 58.) 88 BODOKI FODOR Zoltán—BODOKI FODOR Zsigmond 1978. 26—27. 183
