Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette… VII. Elszalasztott lehetőségek
tett a válogatással kapcsolatosan lényeges bíráló megjegyzéseket is. „A kiállítás anyaga jó, a címe nem. Grafikai kiállítások most nagyon népszerűek, könnyen rendezhetők és alkalmasak arra, hogy a mai kevéspénzű érdeklődőből idővel műbarátot, sőt művásárlót neveljenek. De akkor nevelői, sőt oktatói szándékkal kell ezeket rendezni. Ezt a célt ez a kiállítás nem tűzte ki maga elé. Itt két 'sztár ’ körül óriási méretű körítést kerítettek, látszólag időrendi sorrendben, hogy a ma népszerű '100 évet' címként felhasználhassák. (A szabadságharc centenáriumi évében vagyunk... Sz.I.) De belekevernek néhány régebbi vízfestményt is, amelyek a maguk nemében nagyon szépek, de semmi közük a grafikához és sehol a világon, ahol a grafika kultusza magas fokon áll, ezt nem is teszik meg. A grafika nem dolgozik ecsettel és színnel, ne zavarjuk össze a fogalmakat a nálunk még nevelésre váró közönségben. Grafikai kiállítást háromféle képen lehet rendezni: 1. időrendi sorrendben (itt ilyen tendencia fedezhető fel); 2. stílusok szerint: 3. ami talán a grafikában döntő, kifejező eszközök, azaz technikák szerint. Ez a kiállítás Brocky, Molnár, Szigeti, Szemlér, Barabás 100 év előtti finom lapjaival kezdődik (nem tudom, hogy került közéjük a generációkkal később élt Deák- Ébner, vagy Vágó Pál?) és az absztraktok helyett a fametszők termével végződik. Közben a stílusok, technikák, korok, felfogások olyan tohuvabohuja van, hogy szinte szédül bele a szemlélő. Itt sokan szerepelnek, talán túl sokan, csak azok hiányoznak, akik a magyar grafika 100 évéből alaposan kivették részüket, s vagy nevelői voltak a magyar grafikusok generációinak, vagy az ország határain kívül arattak grafikai művészetükkel nagy elismerést. Hiányoznak a nevelők: Morelli Gusztáv, a fametszet magyarországi elindítója... hiányzik Rauscher Lajos, előbb a Mintarajztanoda, majd a Műegyetem grafikai tanára, aki a rézkarc technikájának egészen új eljárását találta fel, de hiányzik Olgyai Viktor, a Képzőművészeti Főiskola felejthetetlen grafikustanára és az egész, világháború utáni művészeti generációjának grafikai nevelője. A ’Magyar Grafika 100 évé’-bői ezek semmi esetre sem maradnak ki és akkor is élnek, ha őket ki is felejtették... ...érdekes lett volna stílusok szerint is rendezni... ...de a legszakszerűbb rendezés a mindenütt kitűnően bevált szisztéma: a grafika kifejező eszközei szerint való csoportosítás... Rajzok, rézkarcok, fametszetek, litográfiák külön csoportosításával a nagyrészt tájékozatlan közönséget könnyebben lehet a műalkotás eszmei részét kifejező technika rejtelmes szépségeibe bevezetni... ”36 Az eltérő értékelések ütköztetéséhez tartozik Berény Róbert véleménye is ugyanerről a kiállításról. Aki ugyan inkább egy rövid tényszerű ismertetést ad, semmint jobbítani akaró kritikai megjegyzéseket, mint Zádor, hiszen azt írja, „...ez a gyűjtemény (= kiállítási anyag) nem azzal a válogatással jött létre, amellyel egy esztétikai szeretet a lelkiismeretének 'végső' szavát igyekszik kimondani, ... de ez mit sem von le érdekességéből... ”37 Bernáth Aurél: Család [=Kovácsék] (olajfestmény) A vitaindítónak szánt Zádor-elemzést azonban nem követi vita, mivel magának a kiállításnak a rendezője, Pogány Ö. Gábor a közölt véleményre adott válaszával kurtán-furcsán lezárja a még el sem induló párbeszédet mondván, hogy „...a művek csoportosítása a rendező előjoga... ”38 Bár úgy látszott, az élénkebb vita beindításának szándéka megbicsaklik, ám a különböző szerzőktől származó vélemények konfrontációjáról a szerkesztőség nem mondott le. A különböző vélemények közzététele, megismertetése ugyanis megvalósult. Többek között nyilatkoztak az absztrakt művészetről, az arcképfestészetről, a freskókról, még az induló szocreálról is. Mi most a véleménynyilvánítók közül csak azokra koncentrálunk, akik a szolnoki művésztelephez, még ha gyengébb szálakkal is kapcsolódó művészekről szólnak. Elsőként Rabinovszky Máriuszt említjük, aki kiállítási körképét a Szinyei Társaság tárlatával kezdi. A „ ...társulat kiállítását fokozott érdeklődéssel vártuk” — kezdi szemlekörútját a korrektségéről ismert szakíró, aki 1948- tól a megreformált Főiskola művészettörténeti tanszékének lett a vezetője. írásával az addigi tekintélyek és bevett sablonok megítélésében valóban meglehetősen érdes és kemény hangot üt meg indításként. „A Társaság kiváló tagjai — élükön Bernáth Aurél és Pátzay Pál — az utóbbi évben ismételten igen határozottan leszögezték álláspontjukat a Társaságnak a művészi életben betöltő és betöltendő szerepét illetően. A Társaság az egészséges hagyományhűséget óhajtja képviselni, magas művészi színvonalon, stílusirányoktól függetlenül, de a természetelvűség alapján. A Szinyei Társaság tehát egy, a nemes értelemben vett akadémia funkcióját kívánja gyakorolni, hogy a művészi élet szellemi tájékoztatója, szabályozója, iránymutatója lehessen. Egyetlen kiállítás egészen nem döntheti el a pert, vajon a Szinyei Társaság alkalmas-e ma ilyen szerep betöltésére, legfeljebb elgondolkoztat. S ha előre is bocsátjuk, hogy Szinyeiék idei kilépése a Nemzeti Szalonban csalódást okozott, ebből mégsem óhajtanánk túl 36 ZÁDOR István 1948. 56. 38 POGÁNY Ö. Gábor 1948. 56. 37 BERÉNY Róbert 1948. 23. 75
