Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Néprajz - Örsi Julianna: Társadalomtudományi kutatások a Nagykunságban

Sándor, a kisújszállási Papi Lajos szobrász, a karcagi Körmendi Lajos). Idetartozik az önképzéssel, valamint a két világháború közötti felnőttképzés útján ismereteket szerző, Kunmadarasra, később Berekfiirdőre betelepült Kanta Gyula is. Országos kapcsolatokat építettek ki, és azokat gondosan ápolták.

f) Helybeli iparosként induló, de később tehetségük révén kiemelkedő népi iparművészek (Mezőtúron Badar Balázs, Karcagon Kántor Sándor, F. Szabó Mihály, ijj. Szabó Mihály). Tanultak egymástól, de más központok szakmai képviselőitől is. Fontosnak tartották a népi kultúra kutatóival a kapcsolattartást. Településük megbecsült személyei, hiszen munkásságuk hozzájárult a közösség kultúrájának prezentálásához.

g) A helyi közösségek szervezésében, életének gyakorlati irányításában szerepet vállaló személyek. Ezek a funkciójuknál fogva is vezető tisztséget betöltő egyének, a politikai és társadalmi vezetők (tanácselnökök, polgármesterek, képviselők, tsz- és üzemvezetők). A XX. század második felében leggyakrabban ennél a csoportnál találunk idegen származású egyéneket. Velük szemben tartózkodók a helybeliek. Rendszerint csak egy szűkebb csoporttal sikerült elfogadtatni magukat. Ők egyéniségek, de csak nagyon kivételes esetben válnak példaképpé. Itt is külön kell választani azoknak a csoportját, akik helybeliként vállalkoztak társadalmi szerepre. Különösen a civil szerveződésekben van jelentős szerepük. Többen közülük nyugdíjas korban vállalják ezt a szerepet. Vállalják a kölcsönös közvetítést az egyén és a társadalom között. Nagy megbecsülést vívnak ki maguknak.

A kiválasztódás személyi feltételei

A fentiekből arra következtethetünk, hogy rendkívül árnyalt a kép. Ennek ellenére találhatunk olyan közös vonásokat, amelyekkel a kulcsembereket jellemezhetjük. Ezek a következők:

— Tehetséges, esetleg különleges képességgel rendelkező személyek, akik tanulással magas szintre emelték tudásukat.

— Helybeli születésű, de legalábbis hosszú ideig a közösségben élő, annak normáit magáévá tevő egyének.

— Nagy kapcsolatrendszert kiépítő és fenntartó személyek. Kapcsolatrendszerüknek vannak látható és láthatatlan szálai.

— Széles látókörnek. Érdeklődési körüknek megfelelően mindig friss információkkal rendelkeznek.

— Szűkebb és tágabb környezetükkel közvetlen a kapcsolatuk. A hasonló szemléletű emberekkel együttműködnek. Egymás munkájára, eredményeire odafigyelnek.

— A helyi közösség formálásában közvetlen vagy közvetett szerepet vállalnak. Tudnak és akarnak is nagykunsági szinten is gondolkodni és cselekedni.

— Életükben fontos szerepe van a lokálpatriotizmusnak, illetve az identitáskeresésnek. Ehhez társul erős magyarságtudat és a nemzet felemelésében való hit.

— Műveltségük a hagyományos magyar paraszti kultúrában gyökerezik. Ezt vállalják, képviselik és továbbviszik, ötvözik a „magas kultúra” elemeivel. Nagy hatással voltak, vannak rájuk a református szellemiség, a népi írók, a népi kollégium és a helyi példaképek. Minden kétséget kizárólag az általunk bemutatott egyének közvetve vagy közvetlenül Györffy Istvántól tanultak a legtöbbet.

Felvetődik a kérdés, kikből nem lettek kulcsemberek, példaképek:

— Akik nem léptek a közszereplés színterére, nem vállaltak plusz munkát.

— Átlagos képességű, csak önmaguknak élő, befelé forduló egyének.

— A szülőföldjükkel való kapcsolatot végképpen megszakítók.

— Gyökértelen idegenek, akik nem is akartak beilleszkedni a helyi közösségbe.

— Rendszerint a felső politika végrehajtói.

— Akiknek lába alól a talajt kihúzták a nagy társa- dalmi-gazdasági-politikai változások (pl. elköltözött „kulákok”).

— Akik kölcsönösen nem keresték a kapcsolatot a szülőföldjükkel (pl. műszaki értelmiség).

— Akik megtagadták a szülőföldjüket, múltjukat.

A kulcsemberek kiválasztódásának objektív feltételei

A vizsgált településeken a református egyház évszázadokon keresztül működtetett alap- és középfokú oktatási intézményt is. A nagy múltú iskolák közül a XX. században is megőrizte, sőt öregbítette hímevét a karcagi, a kisújszállási és a mezőtúri alma mater. Ezekben az iskolákban mindig volt néhány kiemelkedő tudós-tanár vagy széles látókörű egyéniség. (Pl. Arany János, Móricz Zsig- mond, Gaál László stb.). A tehetséges diákokat felkarolták, ösztönözték. Alapítványok, ösztöndíjak segítették az oktatást és a továbbtanulást. Az iskolák és az egykori diákok között a kapcsolattartás folyamatos volt. A közös iskola (a közös bölcső) a szocializmus éveiben is segített az egymásra találásban. A civil szerveződésben az 1980-as években elsők voltak az öregdiákok baráti körei (Budapesten, majd más nagyobb városokban). Ők az első adománytevők, a rendszerváltásban ily módon segítők.

A XIX. század 60-as éveiben meginduló olvasóköri mozgalom, egyleti élet új, polgári keretet adott a lokális közösségi életnek. Hamarosan ehhez kapcsolódva megjelent először a Jász-Kunság, majd ezt követték a helyi, városi lapok. A XX. század fordulóján már szinte minden településnek volt önálló sajtója és nyomdája. A helyi újság mellett nagykunságiak is megjelentek egészen a XX. század derekáig. A nyomdák jelentős könyvkiadó tevékenységet is folytattak. Mind az újság, mind a könyv — és tegyük hozzá: a gimnáziumok évkönyvei — nemcsak a tájékoztatás eszközei voltak, de a helyi értelmiség igényeit is szolgálták. Nemcsak elősegítették a tájékozódásukat, művelődésüket, de önmagukat is írásra serkentették. Sze390