Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó László: Szabó István muzeológusi munkássága
visszafelé alkalmazni. Tehát a legújabb kor nem konkrét évszázadhoz kötött, hanem a mindenkori kutatónak azok a lehetőségei határozzák meg, amelyeken belül még egy teljes történeti folyamatot meg tud eleveníteni. ”13 Ez az idézet, amely idestova négy évtizede fogalmazódott meg, s nyert Szabó István munkásságában azóta igazolást is, meglehetősen nagy vitát váltott ki mind a konferencián, mind később. Szolnok megye ezt csupán arra méltatta, hogy a Múzeumi Levelek című kiadványnak azt a kinyomtatott számát, amely beszámolt a konferenciáról, zárolta, terjesztését megtiltotta. A felfogást és a módszert azonban nem lehetett erre a sorsra ítélni. Szabó Istvánt azonban megfosztották attól, hogy e sokak által elismeréssel fogadott gondolat akár hivatalosan is elismert felfogássá váljék, s érdemén méressék meg. Hogy egy kutatási módszert a nevével fémjelezzenek. Bezzeg lett keletje mindennek néhány év múlva, amikor életmódkutatás, komplex kutatás címen mások ugyanezt, de kevésbé koncepciózusán, mint külföldről átvett új nézetet kezdték hangoztatni! Ugyanis a legújabb kor kutatásának ez a szemlélete és módszere összekapcsolódott Szabó Istvánnál egy másik kiérlelt, a gyakorlatban is alkalmazott felfogással. S ez a ma mikrotörténelemnek nevezett, franciáktól, olaszoktól átvett, többnyire az Annales Kör felfogásából kinőtt, az antropológiával is beoltott irány, amit nálunk a történetírásban a Hajnal István Körhöz tartozó, ma már nem is annyira fiatal kutatók és tanítványaik képviselnek. A kettő közé nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen láttuk, hogy Szabó Istvánnál milyen tényezők hatására alakult ki ez a módszer és szemlélet, de rokon voltukra fel kell hívnunk a figyelmet. A mikrotörténelem művelője, csakúgy, mint Szabó István, közel hajol az emberhez, a hétköznapi, apró jelenségek konkrétan megragadható és dokumentálható rajzával, a történetírás által korábban figyelemre sem méltatott jelenségekkel foglalkozik, s egy-egy korszakban a lehetséges és valós utak, történések megrajzolására törekszik. Egy cseppben vizsgálja az egészet, de nem azzal a céllal, hogy azt később általánosítsa, kiterjessze, hanem azért, hogy konkrétan megmutassa: így is lehet, ilyen utat is be lehet járni. Mindezek az elvek fellelhetők Szabó Istvánnál is. Bizonyos körülmények között egy-egy pedagógus, egy erős egyéniségű pap, egy összetartó család, egy tehetséges egyéniség művészetben, életvitelben, munkában példa lehet, összefoghatja az erőket, felvirágoztathatja közvetlen vagy tágabb közösségét, vagy éppen veszélybe sodorhatja, szétmállaszthatja. Ezeknek jelei, bizonyítékai, dokumentációi az élet apró mozzanataiban, jelentéktelen emlékeiben, tárgyaiban, kis közösségek emlékezetében maradtak meg, s innen áshatok elő aprómunkával, bizalommal telített baráti kapcsolatok segítségével, sok utánjárással, olykor a szerencsés véletlen közrejátszásával. Ezért lehet fontos forrása e kutatásnak egy villamosbérlet, megőrzött húsvéti vagy karácsonyi üdvözlőlapok sora, kézzel írott szakácskönyvek, eltett újságkivágások, a családi levelezés, nyaraláskor vásárolt emléktárgyak serege, régi iskolai füzetek, tankönyvek padláson megmaradt darabjai, sufniban létrehozott, pár szerszámból álló ezermester-műhely, villany- és gázszámlák, jótállási jegyek, családi fotóalbumok, s mindezekhez az élők hozzáfűzött magyarázatai, visszaemlékezései, a szükebb és tágabb közösség történetének feltárása. A hétköznapi emberi történések aprólékos elemzése és rajza. Szabó István a XIX—XX. századi kisember, a vidéki polgár, a mindennapi élet sokoldalú, sajátos módszerrel dolgozó történésze. Úgy is mondhatnék: a történetírás Tömörkénye, Mórája, Kosztolányija, Krúdyja, Móricza, Máraija. Az, aki egy sajátos világot kívülről és belülről hitelesen ábrázol, mással összetéveszthetetlen módon. 24. kép. Györfi Sándor szobrászművész „Dr. Sz.I. A történész" című szobra 1983 Most 65 éves, szellemi ereje teljében kényszerült nyugdíjba menni, az ország történetének meglehetősen paradox, átláthatatlan időszakában. Én és a családom, a barátaim azt kívánjuk neki, hogy alkotó korszaka hosszúra nyúljon, s ennek során írja meg azt a nagyszabású összefoglaló munkát, amelynek tervei a fejében készen állnak, az alapjai le vannak rakva, s itt-ott már a falakból is nemcsak látszik valami, hanem lakható, védelmet adó helyiségei is befogadásra készek. 13 SZABÓ István—SZABÓ László 1972. 156. 30
