Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Történelem - Botka János Hunor: A „vir bonus” – Balajthy Vendel
I. kép. Keczer András nyugtája a megfizetett 1630—1634. évi nádori „adóról" (Fotó: Botka János — SZML Jászberény város ir. 418. rsz.) eleste után (1596) a pozsonyi magyar kamara (mert a nádori tisztség 1562 és 1608 között betöltetlen volt) a legdélibb magyar erődre, Vácra bízta a kun-jász koronabirtok kezelését, amelyet a szomszédos vármegyék is igyekeztek bekebelezni. A nádoroktól egyre több figyelmet igényelt a kun és jász koronajavak védelmezése, ezért a XVII. századtól azok tényleges és közvetlen vezetésére nádori főkapitányokat bíztak meg, illetve neveztettek ki az uralkodóval. Az első nádori főkapitányt a protestáns Lipóczi Keczer Andrást (1610—1634) II. (Habsburg) Mátyás nevezte ki.3 A főkapitány kinevezésének joga végül is nádori jogosítvány lett.4 A Thurzó György nádor (1609—1616) bizalmát és támogatását élvező Keczer András átvéve főtiszti hivatalát és átérezve annak jelentőségét, már 1610 őszén levélben felhívta a kunokat és jászokat a hazatérésre, akik földje csaknem teljesen elpusztulva állott: a kiskunok elszéled- tek, a jászok Fülekre, Gyöngyösre és Szerencsre, a nagykunok Bajomba és a Sárrét ingoványai közé menekültek. Levelében „arra is intette őket, hogy régi szabadságaik helyreállításán igyekezzenek". A jászok egy küldöttség és egy hivatalos levél útján is köszönetét mondtak a gondviselésért és tanácsért, s kérték főispánjukat, hogy további híradással legyen Szerencsre elöljáróikhoz. 1613-ban ezt tették a nagykunok is.5 Az első nádori főkapitány megértő gondoskodása döntő szerepet játszott a kunok és jászok visszatelepedésében. Alapvetően az ő kezdeményezésére nyertek királyi megerősítést már a régi oklevelekben és a mindennapokban is egyre elhalványuló kiváltságaik. A nádorok tehát nem személyesen kormányozták a Jászkunságot, hanem egy-egy familiáriusuk által, akiket ők nevezhettek ki, személyükre még jelölést sem fogadtak el. Ezt a jogosítványt az 1630. évi decretum (III.) cikkelye biztosította számukra. Igaz, ez még nem jászkun főkapitányról rendelkezik, hanem a kunok kapitányáról, aki azonban „ a vétkesnek talált kunokat és jászokat elítélhette". E törvénytől származtathatjuk valójában a kunok jászok jogszolgáltatásának tényleges összekapcsolódását, amelyet az 1655. évi decretum (IV.) 44. cikkelye is megerősített. De II. Ferdinándnak a magyar és a kiskunok régi királyoktól nyert privilégiumait megújító kiváltságlevelében (1631. szeptember 20.) Lipóczi Keczer András már „a kunok és phiphilisteusok kapitánya” megnevezéssel szerepel, s akinek régi nemességét új címeradományozással is megerősítette az uralkodó. Eszterházy nádor 1629. május 27-én kiadott oklevele pedig „a Mi utánunk való főkapitánynak” mondja Keczert. A nádori „adó” (tiszteletdíj) 1630—1634 közötti megfizetéséről a SZML is őriz dokumentumot, amelyet Keczer András írt alá Peklinben, címeres pecsétjével is megerősítve.6 [Lásd: 1. kép] Keczer András tisztségéhez tehát a jászkunságiak — mondhatni — új honfoglalása és jogaik visszaszerzése, megerősítése kötődik elsősorban, egy szinte reményt vesztett időszakban. De nem jelentettek könnyebb periódust a kun és jász népcsoportok számára — többek között — a török uralom megszűnését követő évtizedek sem. Közismert, hogy I. Lipót a koronabirtokon fekvő, évszázadok folyamatos küzdelmeiben önálló politikai egységgé és hatósággá vált Jászkun Kerületeket 1702. március 22-én törvénytelenül eladta a Német Lovagrendnek, s hogy ezeket az éveket a Lovagrend örökébe lépő (1731) Pesti Invalidus Ház uralmának időszaka követte. A népcsoportok akarata ellenére végrehajtott eladás azért volt törvénytelen, mert a „Magyar Karok és Rendek” hozzájárulása nélkül történt. A király a koronabirtok eladásakor a teljes uralkodói felségjogot gyakorolva járt el, pedig annak egyik része a magyar koronát illette volna, azaz az országgyűlési 1 Jogilag a nádori tisztséget a polgári korszakban sem töröltek el, de többé nem töltötték be, mert a felelős minisztérium intézményével feudális kori méltóságát nem tudták összhangba hozni. (Az utolsó nádor István főherceg volt.) 2 BÁNKINÉ MOLNÁR E. 1995. 11—14.; BOTKA J. 2000. 21—26. 3 II. Mátyás főhercegként fegyveres fenyegetéssel kényszerítette rá bátyját, Rudolf császárt, hogy lemondjon javára a magyar trónról. A magyar rendek jogaik védelme és a protestáns célok előmozdítása érdekében támogatták őt. Egyébként II. (Habsburg) Mátyás királyi pecsétjén jelenik meg először az ország címerében a SZENT KORONA, 1608. december. (GLATZ F. 2000. 248.) 4 BOTKA J. 1988. 250—254., FENYVESI L. 1987. 251—252.; BÁNKINÉ MOLNÁR E. 1995. 14—15. 5 GYÁRFÁS I. 1885. 187—190.; -BOTKA J. 1988. 251. 6 BOTKA J. 2000. 63—64.; GYÁRFÁS I. 1885. 206.; BOTKA J. 1988. 252—254. (SzML. Jászberény város iratai. 418. rsz. 1. cs. 131. sz. irat.) — A levél ovális pecsctnyomatán (1,3 cm x 1,1 cm) már alig kivehetően, a köriratban = Andreas Keczer. A pajzsban lent térdelő vitéz, jobb kezében kardot tart, balkezében íjat (?). A pajzs jobb felső szegletében lépő oroszlán, a bal felső mezőben ágaskodó, szárnyas ló. A pajzs fölött három sisak, fölöttük jobbról (szemben balról) haladva — növekvően — ágaskodó kardos oroszlán, álló vitéz és ágaskodó szárnyas lóalak tűnik fel. (Vö. BOTKA J. 1988. 253.) 278
