Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)

Történelem - Bagi Gábor: Kamarai ácsmesterek és leszármazottaik a XIX. századi Szolnokon

tak. Utóbbi időben a művészet élvezete nem volt képes eny­híteni, ideges és csúzos fájdalmait, míg az elmúlt napok­ban a halál megmentette a kínos szenvedéstől. E hó 25-én kisérték ismerősei, barátai örök nyugalomra. Hátrama­radott képeit és értékes képtárát (körülbelül 232 darab), mint hírlik, bizonyos feltételek mellett a vármegyének hagyományozta, alapjául egy megyei képtárnak. ”84 III.2. A Müller-féle alapítványok sorsa Müller vagyona ha nem is volt nagy, jelentéktelennek sem nevezhető. A Szolnok város javára tett alapítványai kapcsán megjegyezték, hogy mintegy 19—20.000 forint takarékpénztárban elhelyezett készpénz, ingóságok, fest­mények és grafikák, továbbá lakóháza és az ahhoz tartozó beltelek jelentették hagyatékát, illetve még ki nem húzott sorsjegyek. Három nagyobb alapítványt is tett, amelyekre külön ki kell térnünk. Ezek közül kettő foglalkozott a városi szegényügy fel­lendítésével, a szegényházi, illetve a szegény hajadonok kiházasítása kapcsán. A megmaradt források szerint „3.000frtot hagyott végrendelkező Szolnok városának oly czélból, hogy ezen összegnek kamatai, évenként 3 erre érdemes szolnoki szegény hajadonnak adassanak ki. A kiosztás a tanács feladatául jelöltetett meg." A város közigazgatási bizottsága 1892 decemberében ezt azzal fogadta el, hogy abból „vallási különbség nélkül” fogják az érdemeseket jutalmazni. A jelek szerint ezzel a későbbiekben probléma nem is volt. Jóval szerencsétlenebbre sikeredett Müller szegényházi alapítványa. Ezzel kapcsolatosan az örökhagyó „12.000 forintot rendelt a városi szegényház felépítésére, oly meg­szorítással azonban, hogy ezen legalább 5% jövedelme- zendőségre elhelyezendő tőke kamatai életök fogytáig kiskorú Müller Gusztáv és Erzsébetet illetik meg, s ezek elhalálozása után fog a tőke Szolnok városára átszállani.” A jelzett két kiskorú személy nagy valószínűséggel az örökhagyó Gusztáv nevű becsének két gyermeke lehetett, bár erre konkrét bizonyítékkal nem rendelkezünk. Amikor a város 1892. július 27-én a hagyaték sorsát tárgyalta, úgy vélte, hogy az építkezés mielőbbi megkez­dése érdekében megpróbál a két Müller örökössel kie­gyezni. „...képviselőtestület saját részéről is óhajtaná, ha a f. évi augusztus hó 23-án megtartandó hagyatéki tárgyalás alkalmával az érdekelt örökösökkel oly irányú egyezség lenne megköthető, hogy a szegény ház czéljaira hagyo­mányozott 12.000 frt. a város közönségének azonnal birtokába adassék, s az örökösök beleegyezésüket adnák ahhoz, hogy ezen tőkének kamatai részükre a város köz­pénztárából fizettessék s a város közönségének fizetési kötelezettsége az évenkénti költségvetésbe való felvétel által biztosíttassék... ”85 A város küldötteket menesztett a hagyatéki tárgyalásra, ám már augusztus 31-én megállapíthatta, hogy „az érdek­lett örökösökkel az egyességet megkötnie nem sikerült, minnélfogva ezen hagyományt az örökhagyó végrende­letében foglalt korlátokkal elfogadta... ”86 Ezzel a szegény­ház építése lekerült a napirendről. A témánkhoz leginkább kapcsolódó megyei képtár ügye ugyancsak sajátos utat járt be. Ez Müller halála után fél évvel ismét a megyei lapok hasábjaira került. „ VÁRMEGYEI KÉPTÁR. Említettük már, hogy a pár hónappal ezelőtt elhalt Müller Adolf festő végrendeletileg a vármegyére hagyta összes festményét és vázlatait azon kívánságának kifejezésével, hogy ezen festmények egy vármegyei képtárnak képezzék alapját. A vármegye állan­dó választmánya a napokban foglalkozván az üggyel, abban állapodott meg, hogy a törvényhatóság közgyűlé­sének javasolni fogja, hogy ezen adományt fogadja el, s egyszersmind bízza meg az alispánt, hogy a hagyomá­nyozott festményeket, egy nevesebb festőművésszel vizs­gáltassa meg, s annak véleménye alapján a további teen­dőkre tegyen javaslatot. ”87 Az idézett újságcikk némileg megkésett volt, mivel a vármegye törvényhatósága már március folyamán foglalkozott a Müller-féle hagyatékkal. „ 1892. március. 260/1892. kgy. szám. Tárgyaltatott a néhai Müller Adolf szolnoki lakos által tett, a szolnoki kir. járásbíróság 1595/p/1882. sz. végzésével készült végren­delet ama része, amely szerint néhai Müller Adolf volt szolnoki festőművész a hagyatékában levő mintegy 200—300 darab kisebb-nagyobb festményét és vázlatait Jász-Nagykun-Szolnok vármegyének hagyományozza, és azon reményét fejezi ki, hogy azok egy vármegyei képtár alapjául fognak szolgálni. Olvastatott az állandó választ­mány véleménye. 9259/1892. Végzés. Az állandó választmány indítvá­nyának módosításával a törvényhatósági bizottság meg­bízza a vármegye alispánját, hogy a hagyományozott fest­ményeket és vázlatokat szakértő által nézesse meg, és ezek eredményéhez képest a hagyaték el- vagy el nem fogadása kérdésében a hagyatéki eljárás alkalmával, a vármegye képviseletében nyilatkozatot tegyen. Miről a vármegye alispánja értesíttetik. ”88 Az ügyben születendő döntést a jelek szerint már a szakértői véleménytől függetlenül is jócskán behatárolta a pénz kérdése, illetve a törvényhatóság anyagi helyzete. Ezt tanúsítja az ősz folyamán hozott első számú döntés is. „1892. október 652/1892. szám. Tárgy altatott a vármegye alispánjának a néhai Müller Adolf hagyatéka ügyében, a törvényhatósági bizottság 9259/892. kgy. számú hatá­rozatában nyert felhatalmazása folytán tett nyilatkozata, amely szerint; örökhagyó által, a végrendelet szerint, a vármegye közönsége részére tett hagyományt elfogadja oly módon, hogy a vármegye alispánja által meg nevezendő két szakértő által kijelölendő festményeket a vármegye közönsége részére megtartja, a többi festményt pedig az örökösök rendelkezésére bocsátja, — a mennyiben az érdekeltek bármelyik részről ezen nyilatkozat ellen kifogás tétetnék, — a vármegye közönségének igényét az összes festmények és vázlatokra fenntartja. 84 „Jász-Nagykun-Szolnokmcgyei Lapok" 1891. december 27. 87 „Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok” 1892. június 9. 85 SZML Szolnok közgy. jkv. 1892. júl. 27. 144. 102-6389. sz. 88 SZML Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közigazgatási Bizott­86 Uo. 1892. aug. 31. 201. 139/8386. sz. sága közgyűlési jegyzőkönyvei, 1892. március, 12. 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom