Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó László: Szabó István muzeológusi munkássága
szeinek, néprajzosainak kutatási terepe. E munka során a szerencsének is köszönhetően sikerült a történeti gyűjtemény számára megszerezni egy egykori redemptus család teljes tárgyi hagyatékát. A fiágon kihalt, majd egyetlen leányörökösre szállt hagyaték együtt maradt, s múzeumba kerülhetett. „Az a tárgyi anyag, amely sem nekik (t.i. a településről elköltözött családrészeknek), sem a család más tagjainak nem volt szükséges (a szociális otthonban egyetlen polc engedélyezett személyes holmik tárolására), szelektálás nélkül került a Damjanich János Múzeumba. A tárgyi hagyaték feldolgozása folyamatban van, s az írásos anyag rendszerezése is. ”8 9 A múzeumba került agyagból Egy földmunkás család hagyatéka címmel Szabó István a parasztpolgári család életét, műveltségét, munkáját is érzékeltető kiállítást rendezett 1981-ben, amit katalógus és muzeológiai módszertani füzet is kísért. A családtörténet felderítése, a mindkét ági családfák összeállítása után a még élő családtagok visszaemlékezéseinek segítségével az addig jelentéktelen tárgyak természetes csoportokká, együttesekké rendeződtek, fontos életmozzanatok, életszakaszok bizonyítékává váltak, s mód nyílt az egyes családtagok rövid életpályájának, törekvéseinek, vagyongyarapítási módozatainak megrajzolására. Kibontakozott egy család története, s mert elnőiesedett a família, így nevét veszítve kihalt. Az addig figyelemre sem méltatott tárgyakból, feljegyzésekből olyan életpálya története állt össze, amely egy első és második világháborúban hadi szolgálatot teljesített ápolónő elhivatott tevékenységét, mindennapi munkáját tárta elénk. S amely pálya csúcsát jelentette, hogy „ Tóth Katalin félévszázados ápolónői pályájának, embertársai egészségéért folytatott nehéz és áldozatos tevékenységének elismeréséül 1981-ben a Magyar Vöröskereszt százéves jubileuma alkalmából megkapta a Nemzetközi Vöröskereszt által adományozott Florence Nightingale emlékérmet. ”10 A család gazdálkodását feldolgozó részben a férfiak, főleg a leányokat nemző családfő törekvései, munkája, vállalkozásai tárulnak fel. A begyűjtött és jól feldolgozott anyag (tárgyi-, fotó-, hang-, írásos anyag: naplók, feljegyzések, naptárakba való bejegyzések, levelek, képeslapok) mások számára is bőven adnak még kutatni- és feldolgoznivalót. Szabó István számára, aki, mint írtuk, igazi muzeológus, a kiállításban, valamint a hozzá társított katalógusban és módszertani füzetben nyerte el végső publikációs formáját ez a gyűjteményrész. A kilencvenes évek közepén, többéves tájékozódás után újabb család történetének, életviszonyainak megismerésébe és feldolgozásába fogott. A Damjanich Múzeumban már jó másfél évtizede dolgozott Danyi Ferenc, majd több testvére és egyéb családtagja. Kitűnő mesteremberek voltak. Danyi Ferenc a kiállításrendező csoport műhelyfőnöke, a múzeum mindenese volt. Kiterjedt és népes családja Besenyszögre való, idős szülei ekkor még ott éltek. A nagy kort megélt idős Danyi István hosszú éveken át naplót vezetett, amibe főként a gazdálkodásra és famíliájára vonatkozó feljegyzések kerültek. Családjával csekély saját és nagy kiterjedésű bérelt földön gazdálkodott. Falusi postás volt, majd többek között a vízügyi igazgatóság alkalmazottja. Fiai közül is többen vízügyesek lettek, illetve mesterséget tanulva, Szolnok és Besenyszög között ingázva éltek. De a földtől és a fizikai munkától soha nem szakadtak el. A népes családot a két szülő tartotta össze — aranylakodalmukon száznál is többen vannak egy közös fényképen. A családtagok segítették egymást, gyakran közös vállalkozásokba kezdve. A napló, a családtagokkal kiépített közvetlen baráti és munkatársi kapcsolat, a megszerzett és jól adatolt tárgyak sokasága, a családi összejövetelekre való rendszeres meghívás lehetővé tette, hogy Szabó István közvetlen közelről dolgozza fel és írja meg, természetesen levéltári anyag felhasználásával, családi iratok bevonásával a Danyi család történetét, életét, mindennapjait. Feltárultak előtte a belső családi viszonyok, olyan intim dolgok, mint a párválasztás vagy az élettársi kapcsolat is. A már kialakult módszere és 8IJ§> rm,, jSIp M HliWis * rfkwifjL "JW* * mk \ Sf ** m^Sim w WmÍ A icL* 1r1'; lu ■ __________—----13. kép. Nara, 1994, Japán a kedvező oppozíció, a bensőséges kapcsolat tette lehetővé, hogy sajátos szempontú, a naplót középpontba állító, a család történetét a község történetébe beágyazó, igazi legújabb kori munkát írhasson. A dolgozatot Debrecenben a néprajzi tanszéken PhD fokozat elnyerésére alkalmas munkaként fogadták el. E három család történetének megírása, a tárgyi és dokumentumanyag sokoldalú feldolgozása és más-más formába öntése (cikksorozat, kiállítás, monográfia), gyűjteményi anyagként való megőrzése a magyar családkutatás szempontjából egyik tájékozódási pont, sajátos út kijelölése lehetett volna. Hogy mégsem lett az, köszönhető a magyar tudományos élet torz főváros-centrikusságának. 8 Az anyakönyv mint történeti forrás című konferencián Kovács Zoltán elnökletével nagy vita bontakozott ki az ő és Kakuk Mátyás nyelvész előadása körül. Az 1976-ban Barna Gábor szervezte konferenciát a Múzeumi Levelek 35—36. száma a vita rövidített változatával együtt közölte. 9 SZABÓ István 1981.1. 8—9. — Megjegyezzük, hogy a település központi részén fekvő, a város építészetére igen jellemző sarokház ép állapotban volt. Természetesnek tűnt, hogy nemcsak a hagyatékot, hanem az épületet is meg kell szerezni, s kiállítóhelyként működtetni. Sem a helyi, sem a megyei, sem az országos főhatóságok nem adtak segítséget ehhez. Már a tárgyi anyag megszerzésének is örülni lehetett! A házat nem sokkal a tárgyi anyag elszállítása után lebontották. 10 U.o.: 78. 24
