H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Bagi Gábor: Szolnok vára a Rákóczi-szabadságharcban

BAGI GÁBOR SZOLNOK VARA A RAKOCZI-SZABADSAGHARCBAN Szolnok várának, várainak története nem tartozik a magyar hadtörténelem legdicsőségesebb fejezetei közé. Ismereteink szerint legkevesebb hétszer (1241, 1552, 1595, 1685, 1703, 1706, 1710) támadták különféle hatalmak katonái, és csak az 1595-ös ostrom végződött a védők — ekkor épp a törökök — sikerével. A tisztázatlan 124l-es eseményeket figyelmen kívül hagyva, a részletesen ismert hat ostromzár együttesen alig több mint húsz napig tartott, és még 1595-ben Miksa főherceg visszavonulásra kényszerült keresztény katonái is kevesebb mint egy hétig táboroztak Szolnok alatt. De miből is fakadt Szolnok szerepének ez a „lebecsülése"? Ismeretes, hogy az Árpád-kori ispánsági vár pusztulása után, 1550-ben I. Ferdinánd építtetett itt erősséget, amelyet két év múlva a kisszámú őrsége mintegy másfél heti ostrom után feladott a hatalmas túlerőben lévő török hadaknak. Ezt követően ugyan Szolnok több évtizedig a keletészakkeleti irányú török terjeszkedés fő bázisa volt, ám Gyula, majd Eger elfoglalásával mindinkább jelentőségét vesztette. Véleményünk szerint a vár csak a XVI. század közepén és második felében tekinthető viszonylag korszerűnek, az ezt követő kétszáz évben már csak második-harmadik vonalbeli erődítésnek tekinthető. Ez azzal járt, hogy korszerűsítésére, bővítésére, felszerelése javítására csak esetenként költöttek. E sajátos helyzetben Szolnok vára a jelentőségét csak fontos folyami átkelőhelye miatt tartotta meg. Itt épült fel 1562-ben a Tisza első állandó hídja, mely rövid időszakoktól eltekintve máig működik. Ebből fakadt, hogy amikor a keresztény hadak az ellenséges vonalak mögé hatolva 1685. október 18-án visszafoglalták, egyben Buda keleti-délkeleti utánpótlási vonalait is elvágták. Szolnok jelentősége némileg ezt követően, a török elleni felszabadító háború második szakaszában nőtt meg. Ekkor a Dunántúl és a Duna-Tisza köze már felszabadult, ám a Tiszántúl még ellenséges kézben volt. Ebben a helyzetben a császári hadvezetés a Nagyvárad és Temesvár környékéről indított török-tatár portyákat a Tisza vonalán igyekezett megállítani, elsődlegesen Pétervárad, Szeged és Szolnok erődítéseire támaszkodva. A karlócai békekötés után a marosi határ közelsége, az Alföld „várszegénysége", a sóforgalmazásban játszott szerepe, valamint átkelőhelye és hídja miatt katonai jelentőségét teljesen nem vesztette el.

1 Régi helytörténeti munkák szerint 1702-ben az Udvari Haditanács Szolnok erődítéseinek lerombolását is elhatározta (egyesek tényként írtak erről), ezt azonban újabb m $ ű iaaoasBawi 1. ábra. Szolnok vára 1687-ben (Kaposvári Gy. 1982) 1 1699-ben Szolnokon 300 fős őrséggel számoltak. CZIGÁNY István 2003. 729. 279