H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)
Bartha Júlia: Nem a ruha teszi az embert!
rákban ugyancsak értékelhető adatok maradtak ránk, hiszen az örökhagyó értékesebb ruhadarabjait hagyta gyermekeire, unokáira, amit olykor nemzedékeken át viseltek. Az asszonyok végrendelkeztek vagy szóban testálták rá valakire ruhadarabjaikat. A cselédbérek szintén jó adatokat szolgáltatnak, hiszen a cseléd nem pénzt, hanem természetbeni járandóságot kapott. A cseléd viselete általában megegyezett az alföldi jobbágy viseletével. Az uraságtól levetett holmit a 18. században még nem viselhette a cseléd. A már említett körözési iratokban olykor lopott holmikról is olvashatunk, amelyben hírt adnak a korabeli viseleti darabokról. Az életkörülményekről szóló feljegyzések, jegyzőkönyvek sem elhanyagolhatóak, hiszen megtudjuk, hogy XY gatyaszárban vitte a búzát — térd alatt kötve hordta a gatyát. Azt, hogy vásárkor a nagykarimájú csikóskalap minőségét az áldomás során mérték fel: ha a beleöntött bor alul megcseppent, nem volt elég tömör a nemez, áteresztette az a vizet is, tehát semmire való volt. Nyelvi adatokból, szólásokból a viseleti darabok népnyelvi elnevezését tudjuk meg. Kevés, de nem elhanyagolható a képes ábrázolásokon, metszeteken ránk maradt történeti adat. A térképeken is találunk ábrázolást olykor: az Alföld első kataszteri felmérése a 18. század utolsó negyedében volt. A térképekre rajzolt pásztorokat, földműveseket ábrázoló képek stilizált formában mutatják a népviseletet. A Karcag város 1787. évi határtérképén látható szilajpásztorok kifordított subában, fejükön kunsüveggel, lábukon bocskorral láthatók. A pásztorok viselete A pásztorviselet, leszámítva a fejfedőt, alig változott a 20. század elejéig. A Hortobágy mellékén lévő Nagykunság települései adták a pásztorokat, ily módon tájegységünk pásztorkultúrája, beleértve a viseletet is, azonosnak tekinthető. A pásztorviselet rendesen az ábrázolásokról is ismert vászonból szőtt bő gatya, fehér borjúszájú (bő mellévarrott ujjú) ing, fekete pitykés lajbi. Utóbb a pásztorok kékre festették ingüket, gatyáikat. Esős időre való volt a tőgyfagatya, amit már új korában juhtejbe mártottak, majd hamuba tapostak és kifényesítették szalonnával. Ettől olyan kemény lett, hogy nem járta a víz. Modern kifejezéssel szólva impregnálták az anyagot, erre azért volt szükség, mert az állatok után gyakorta kötésig érő vízbe kellett menni. Az ilyen nadrágra nem ragadtak a férgek sem. A süvegviseletet a kalap váltotta fel. A nemezből készült kalapoknak különböző formáját hordták, a pásztortársadalom hierarchiájának megfelelően. A csikósok, gulyások, juhászok, kondások más-más fejfedőt 18. kép. Csikóslegény (2006. Kisújszállás) viseltek, de még a karikásostort sem cserdítették egyformán. A pásztorviselet megmaradt, de mint azt minden viseleti darabnál láttuk, már csak ünnepi alkalmakra öltik magukra, egy-egy múltat idéző rendezvényen. Munkára a második ezredfordulóra már a pásztor is nadrágot, kabátot, inget és csizmát hord, a polgári viselet darabjait. Jellegzetes darabok a kunsági viseletben Süveg A népviseletnek első, valóban hiteles emlékei a régészeti leletekből kerültek elő. A kunsüveg példája ezt különösen igazolja, hiszen a 15. századból való nemezsüveget láthatunk a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti kiállításán. A 18. századból való, Túrkevéről származik a Néprajzi Múzeum süvegje. 26 A 18. századig általánosan használt fejfedő volt a kunsüveg, aminek kun eredetét valójában csak gyanítani lehet és nem bizonyítani. Azonban ha a Szent László legendát ábrázoló falfestmények kun fejviseletét és a KarcagOrgondaszentmiklós temetőjében talált, ugyancsak 15. századra datált süveget összehasonlítjuk, azt láthatjuk, hogy megegyezik a formájuk. Az ugyancsak 15. századi Königsbergi Krónika vonuló kun tábort ábrázoló képén jól kivehető az a süvegforma, ami a már említett régészeti ásatásokon előkerült. Bizonyos vonatkozásokban hasonlít a közép-ázsiai kazakok és kirgizek felhajtott karimájú magas nemezkalpagjához. Ha mindezeket egybevetjük a 18. századból való süveggel, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ez az egyetlen viseleti darab, amely a kontinuitását megőrizte egészen a 18. századig, amíg végképp ki nem szorította a kalapviselet. A süvegre vonatkozó első írásos adat az 1395. körül keletkezett Besztercei szójegyzékből való, majd az árszabások, tiltó rendeletek sora ad értékelhető viselettörténeti adatokat. 27 Bár az árszabások rendre csak 18. századiak, aminek az a magyarázata, hogy az 1625-ben hozott, majd 1659-ben megerősített árszabások voltak a mérvadók, nem emelkedett általános gyakorlatra, mígnem a sok visszaélést megsokallva, az 1715-ös újabb törvény hatására sorra születnek a városi és megyei limitációk. 28 19. kép. Kunsüveg (Damjanich Múzeum) 26 GYÖRFFY István 1937. 119. p. 27 GÁBORJÁN Alicc 1976. 13. 28 DOMONKOS Ottó 1962. 150. 55
