H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)
Tolnay Gábor: Terv a Hortobágy-Berettyó-főcsatorna hajózhatóvá tételére
A forgalom zavartalansága érdekében a hajófordulót az egyjáratú hajózóút vízfelületén kívül eső területen kívánták kialakítani. Figyelemmel voltak arra, hogy a hajóforduló a rakodótól megfelelő távolságra kerüljön kialakításra, így a hajó megfordításával járó müvelet nem zavarta volna a rakodás munkáját. A terv szerint egyszerre három hajó tudott volna rakodni. 6. ábra A kikötőhöz, illetőleg a rakodóhoz vezető közút egyirányú közlekedésre készült volna, hogy a szállítóeszközök torlódása elkerülhető legyen. A kikötőnek a vasúttal való összeköttetését egyelőre nem tervezték. A Mezőtúron létesítendő kikötő helyének megállapítása tárgyában 1939. augusztus 8-án a városban értekezletet tartottak. Ezen a következők képviseltették magukat: a földművelésügyi, valamint a kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztériumok, a MÁV igazgatósága, a MÁV szegedi üzletvezetősége, a M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási Rt., a Futúra 20 , Mezőtúr város és az érdekelt víztársulatok képviselői. Ezen az értekezleten döntötték el, hogy a kikötő és a vasút összekapcsolására egyelőre nincs szükség, bár ennek lehetősége mindenkor fennáll. A túrkevei kikötő A fenti elvek alapján tervezek megépíteni a túrkevei kikötőt is, mint a főcsatorna hajózható útvonalának végső pontját. (7. ábra) A kikötő a főcsatorna jobb partján létesült volna 120 m hosszú és 25 m széles rakodóval. Ehhez a Túrkeve-dévaványai műútról mintegy 450 m hosszú leágazás vezetne, amely a közutak forgalmába kapcsolta volna be a kikötőt. A földmunka kereken 660 ezer m 3 lett volna, melyből 20 FUTÚRA, teljes nevén Futúra Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt. 1919. október 20-án a földművelésügyi minisztérium, a Hangya, az Országos Központi Hitelszövetkezet és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete részvételével, az akkori gabonamonopólium szerveként, majd a devizakorlátozások és az „egykéz"-törckvések fontos szerepet juttattak neki, a gabonakivitel pl. teljesen a kezébe került. Vezérigazgatója 1938-ban Darányi Béla. Alaptőkéje 8,4 millió pengő volt, nyugdíjalapja 1,5 millió pengő. Érdekeltségei a Nosztra Általános Áruközraktárak rt., a Pátria Irodalmi Vállalat és a Sátor Mag- és Terményértékesítő rt. az elbontandó árvédelmi töltésre 25 ezer m 3 , a túrkevei kikötőre és hajófordulóra 57 ezer m 3 esett volna. Egyszerre két hajó rakodását tette volna lehetővé az itt kialakítani tervezett rakodótér. A két háború között Sajó Elemér 21 vezette a földművelésügyi minisztériumban a vízügyi szolgálat központját. Gyakorlatilag az ő általa készített Emlékirat a vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánknak megállapítása tárgyában cím alatt megfogalmazott alapelvek megvalósítására törekedve vezette a központ munkáját. Programja felölelte a mezőgazdaság, a közlekedés és az iparfejlesztés minden időszerű és döntő kérdését. Megítélése szerint a hazai vízmunkák tekintetében az ármentesítés lényegében befejezettnek tekinthető, s ahol még hiányosságok vannak, azok pótlása az érdekeltek feladatát képezi. Az államnak csak ott kell beavatkoznia, ahol a határok által szétvágott társulatok nem képesek önerőből megbirkózni a tennivalókkal. A jövőt illetően fő feladatnak az alföldi öntözések és a víziutak kiépítését tekintette. Mindezek végrehajtásánál nagyon fontosnak tartotta, hogy csak a társadalom, az érdekeltek egyetértésével fogjanak hozzá a megvalósításhoz, a gazdasági hátteret rugalmas kerettörvények biztosítsák, a munka kivitelezésénél a munkanélküliek foglalkoztatására is legyenek tekintettel. 22 Mindazok a célok, amelyet a vízügyi kormányzat az 1920-as években kidolgozott és megvalósítandónak ítélt, 7. ábra 1945—50-től megváltoztak, legalábbis olyan módosításon mentek keresztül, ahol az alapvető célkitűzések más hangsúlyt kaptak. Nem tudni, miért, de elvetésre került a víziszállítás fejlesztésének koncepciója is. Pedig ma is a 21 SAJÓ Elemér (Őrszentmiklós, 1875. szeptember 8. — Bp., 1934. szeptember 21.) vízimernök, vízügyi és gazdaságpolitikus, Sajó Károly etnográfus fia. A magyar vízügyi politika programját több évtizedre ő dolgozta ki. Ő készített terveket a Körösök csatornázására, kezdeményezésére készült el a békésszentandrási duzzasztómű. Az öntözésügy úttörő fejlesztésének hirdetője volt. Nagy szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. 22 FEJÉR László 2001. 192— 193. p. 300
